Új út, új én, új élet
Kicsit eltűntem. Oka van. Nagy, nemes, szép és persze rám jellemzően kalandos oka. Belevágtam valamibe, ami évek óta érlelődik bennem. Már ez a blog is az út része, szeretem, és nem hagyom végleg magára. Viszont olyan dologba vágtam a fejszémet, ami sok időt és energiát kíván tőlem. Idegen terep, botladozom, hibázom sokat. Életem során nem egyszer elhagytam a komfortzónámat, és sose bántam meg. Ez a mostani messze felülmúlja az eddigieket. Amikor nem rettegek, nagyon élvezem 😀 Én itt mindig őszintén írtam, most sem fogok hazudni: tavaly ősszel elértem egész eddigi életem legmélyebb mélypontját. Nem tudom, és talán már nem is akarom leírni azt a fájdalmat, ami akkor bennem volt. Éreztem, hogy egy nagyon komoly határhoz érkeztem. Az egyik út az volt, hogy engedélyezek magamnak egy tisztességes idegösszeroppanást, és eldobom mindazt, amit felépítettem magamban. Nem tetszett. A másik út olyan erők mozgósítását kívánta, amelyek minden eddigit meghaladtak...