Delfintánc

    A lány dühös könnyeit nyelve ült a szobájában. Közeledett a pályaválasztás, és anyja ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy fogorvos lesz. Kislány korától szajkózta, mintha belé akarta volna égetni, hogy sajátjának higgye anyja vágyát, sikertelenül. Óvónő, tanár vagy pszichológus szeretett volna lenni (utóbbi egyik kedves osztálytársnőjének hatására tetszett meg neki, aki látta benne azt, amit sokan mások nem). Amikor bátortalanul felhozta a vágyait anyjának, ő csak gúnyosan kinevette, és tényként közölte, hogy márpedig fogorvos lesz, majd a fizika tanárához fog járni különórára.    Apja egy éve meghalt, de eddigi életében megtanulta, hogy úgysem védené meg anyja zsarnoki akaratával szemben, mindig is gyenge volt hozzá. A nővére kimenekült a pokolból egy másik családba, őt magára hagyva. Egyedül maradt. Gyengének, kiszolgáltatottnak érezte magát. Még sosem mert fellázadni anyja akarata ellen. Őszintén bevallotta magának, hogy még mindig fél tőle, fizikailag is. Anyja erősebb é

  A lány bandukolt hazafelé a gimnáziumból. Nem sejtette, hogy ez az a nap, amikor megváltozik az élete. Ahogy odalépett hozzá a fiú, először csodálkozott. Rá senki nem szokott figyelni, főleg nem a fiúk. De ez a majdnem férfi leplezetlen érdeklődéssel közeledett. Beszélgetni kezdtek, aztán a fiú felajánlotta, hogy hazakíséri. Félszegen igent mondott, belül viszont ujjongott a lelke! Ő, aki általában megnémult, ha társaságba került, egyre felszabadultabban csacsogott, ha az osztálytársai meglátják, rá sem ismernek.    Ahogy befordultak az utcába, ahol a lány lakott, sötét árnyék vetült az arcára, ami nem kerülte el a fiú  figyelmét. Utoljára hetedikes korában kísérték haza, de a lány pánikba esett, és magyarázat nélkül elküldte lovagját, aki másnap az egyik osztálytársnőjét szemelte ki magának. Hogyan mondhatta volna el, hogy az anyja senkit nem enged a közelébe, a barátnőit se engedi be a házba, ahol rabként tartja fogva? Szégyellte magát az anyja miatt, félt is tőle, így inkább lemon

   Este rám tört a zenehallgatás vágya, engedtem neki. Mindenféle stílus keveredett, jó szokásom szerint. Régen nagy kedvencem volt Ákos, és most elém dobta a youtube az egyik dalát, melynek címe (nem fogjátok kitalálni): Keresd meg a lányt.    Szeretem a hangulatát, kicsit nosztalgikus, kicsit szomorkás, mégis benne van a régi értékek megőrzése és az új (vagy második) lehetőség.    Az én kamaszéveim nem voltak vidámak, addigra anyám annyira megtört, hogy már nem is próbáltam lázadni, szabadulni. Mégis volt egy fiú, csak annyira emlékszem, hogy idősebb volt, mentőzött, és hazakísért. Csodálatos érzés volt! De az utcánkban ott várt a részeges nagynéném, aki közölte, hogy apám meghalt. A fiút elhajtotta, később anyám elmagyarázta, hogy amúgy se lett volna hozzám való, mert "csak" egy mentős.    Sose tudom meg, mi lett volna, ha mások a körülmények. Vajon elég kitartó lett volna a fiú és én elég bátor, hogy anyám féltékenységével szembeszállva együtt maradjunk?   Sok-sok év telt

   Van egy nagyon különös ismétlődés az életemben, amikor megmagyarázhatatlan módon tűnnek el tárgyak a környezetemből. Nincs figyelmeztető jel, és sosem tudom, mikor ér véget. Most épp benne vagyok.   Úgy kezdődött, hogy vettem egy gyönyörű ásványt, nagyon szerettem. Aztán egy nap nem volt a helyén. Mindent tűvé tettem érte, de nem került elő. Megsirattam, vettem egy másikat, ahhoz nem merek hozzányúlni, csak messziről csodálom.   A strandszezon végeztével átpakoltam az uszodás hátizsákomba. Ma indulás előtt valami előérzettől hajtva újra átnéztem, minden megvan-e. Egy dolgot nem találtam: az úszósapkámat. Meglepődtem, mert mindig a fürdőruha mellett van, még nyáron is. Megint körbe rohangásztam a lakást, sehol nem leltem nyomát. Sebaj, útba ejtem a Decathlont, onnan megyek tovább. Útközben eszembe jutott, hogy ez nem akkora csapás, ugyanis annyira nem tetszett, kicsit sötét nekem. Vigyorogva gondoltam, hogy így legalább választok egy szép világosat. Ekkor már biztosra vettem, hogy mó