Delfintánc

    Ez a két mondat olyan tisztán és gyönyörűen leírja a jelenlegi helyzetemet, hogy szinte fölösleges folytatnom. Azért megteszem 😀   Voldemort visszatért. Valójában az én Voldemortom sosem tűnt el teljesen, sötét árnyékként életem része maradt, de úgy éreztem, végre jelentéktelen része. Megszűntek a harcok, a fenyegetések, a támadások. És én naivan azt hittem, végre pontot tehetek sötét történetünk végére.   Valójában annyi történt, hogy azt tette, amihez a legjobban ért: manipulált. A fiamat. Ellenem. Nagyon jól időzített. Amíg a fiam kicsi volt, és kötődött hozzám, addig erővel akarta elszakítani tőlem. Aztán taktikát váltott. Amikor megkezdődött a természetes leválás, ezt lovagolta meg. Csidi-csudi folyamatos vidámpark volt nála az élet, miközben közöttünk a fiammal jöttek a konfliktusok, ami egészséges családban a kamaszkor részeként normálisan megjelenik. Én igyekeztem határokat szabni, ott mindent szabad volt. Én megköveteltem a tanulást, ott egy álszent "ejnye-bejnye, fi

  Nagyon érdekes és tanulságos megtapasztalásom volt a közelmúltban. Ért egy elég komoly kihívás, rég volt ilyen, hogy minden erőmet összeszedve kellett a túlélésre koncentrálnom. Erről később szándékozom írni, amikor megérik bennem a krízis édes gyümölcse 😊  Történt viszont, hogy rám írt egy ismerősöm egy rendszeres program indulása kapcsán, én pedig visszaírtam, hogy jelenleg nincs energiám ilyesmire. Visszakérdezett, mi az, és segíthet-e. Röviden vázoltam neki, és kértem, teszteljen nekem illóolajat, ami támogatja a jelenlegi folyamataimat. Meg is tette, minden összetevő volt hozzá, megcsináltam magamnak.   Amikor hozta az egyébként rendelt termékeket, kicsit beszélgettünk. Amikor kérdeztem, mennyit fizetek, mondta az összeget, és hozzátette: "És most a tesztelés volt az ajándékom. Mert egyébként ezt pénzért csinálom." Volt ennek a mondatnak egy picit fura felhangja bennem. Nem tudok általános véleményt mondani az orvostársadalomról, de mi, közeli kollégák mindig szívesen