Delfintánc

 2007. július 22-én a késő délutáni órákban a férjem hazaért az anyjával való találkozás után. Először a konyhában üvöltözött velem, mindennek elhordott, és közölte, hogy irigylem a csodálatos kapcsolatát az anyjával. Bementem a 9 és fél hónapos kisfiunkhoz, aki a földön játszott. Én előtte álltam meg, a férjem levetette magát a túloldali fotelba, onnan folytatta a szidalmazásomat. A konfliktus forrása az volt, hogy a mama szerint én szándékosan éheztetem a fiunkat. Amikor rám parancsolt, hogy adjak enni a gyereknek, rá néztem, és akkor már én is kiabáltam: "Nézz már rá Petire! Ha szerinted és anyád szerint ez a gyerek sovány, akkor nektek van szükségetek pszichológusra!" (Előzmény: a kisfiam születése után minden esetben, ha vitánk volt, megkaptam, hogy gyermekágyi depresszióm van, és pszichológushoz kell mennem.) Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, fölpattant a fotelből, a bal csuklómnál fogva lerántott a kanapéra, rám térdelt, és elkezdett fojtogatni. Aztán az arcomba üvölt

   Bevallom, kicsit sokkoló élmény, nem jön még a számra, hány éves vagyok 😀 Valójában nekem szülihetem volt. Már korábban eldöntöttem, hogy magamat egy jó kis túrával ajándékozom meg, stílusosan mára terveztem. Aztán az időjárás újratervezésre késztetett. Csütörtöki túrám igaz története előző bejegyzésemben olvasható. Csodálatos élmény volt, alkalomhoz méltó 💚   Egyik újdonsült ismerősöm, amikor megtudta, hogy kerek szám jön, mondta, akkor nagy buli lesz. Picit belesajdult a szívem, mert tudtam, hogy nem lesz. Aztán két dolog jutott eszembe. Eddigi életem során egy igazán nagy szülinapi buliban volt részem, egy nagyon kedves barátnőm szervezte. Na, annak a másnapján volt egy autóbalesetem, amiben majdnem ott maradtam, és aztán jött az életembe a kettes számú idióta. Lehet, rám nincsenek jó hatással a nagy bulik...😄 A másik, hogy eszembe jutott a tavalyi szülinapom. Na, az egy igazi survivor hétvége volt! Ahhoz képest már csak jól sikerülhetett.    És tényleg szép lett. Valójában te

   Úgy terveztem, hogy szülinapomra megajándékozom magam egy jó kis túrával. Ahogy nézegettem az időjárás előrejelzést, nem volt túl biztató hétvégére. Mára bezzeg verőfényes napsütést ígért. Már akkor átsuhant rajtam, hogy akár ma is mehetnék.   Aztán nagyon rossz éjszakám volt, alig aludtam. Éreztem reggel, hogy képtelen leszek magamat összekaparni edzésig. Írtam a tanárnőnek, hogy nem megyek, és kicsit visszarogytam. Aztán fölhúztam a rolót, és szemtelenül sütött be a napocska. Provokált!   Még mindig zombi üzemmódban, de elkezdtem készülődni kiránduláshoz. Közben fölsejlett bennem, hogy nem vagyok normális, ilyen kialvatlanul nem ildomos autóba ülni. Ráadásul tök késő van. Takarítani kéne. Na ez adta meg az utolsó lökést: túrázni megyek! 😀   Elkóvályogtam a boltba, és elindultam. A sztrádán dugó is volt, így negyed 12-kor sikerült megérkezni Visegrádra. Mai tervem ugyanis a Spartacus ösvény volt. Rég jártam itt, de úgy emlékeztem, nagyon szép és nem is hosszú. Na, félig jól emléke

1.nap    Mesés utazáson vettem részt a közelmúltban a Rolitúra szervezésében. Írásaimban nem szoktam konkrétumokat közölni, de ők megérdemlik a dicséretet. Sok útjukon vettem már részt, rengeteg szép helyre eljutottam.   Most valahogy az égiek is összerakták: jó volt az idő, klassz a társaság, szuper a túravezető. Egyedül vágtam neki, bíztam benne, hogy megint leghátulra ültetnek a buszban. Tudjátok, ott van esély, ha jobbra hülye ül, még balra fordulhatsz 😃 Most nem így volt: sofőr mögött a 9.sor...ajjaj! Remegő lábakkal közeledtem, de félelmem alaptalan volt: egy nagyon aranyos kis nő mellé kerültem, akivel tudtunk beszélgetni, de jó utastárs módjára hallgatni is tudott. Annyira megkedveltem, hogy az egyik pihenőben odasomfordáltam a túravezetőhöz, kérve, hogy vele rakjon egy szobába.    Mögöttem egy pár ült, indulás után nem sokkal megéreztem a pálinka szolid illatát. Na remek, majd itt alkoholizálás folyik! Akkor még nem tudtam, mit hoz a jövő számomra...   A határnál sokat kellet