Delfintánc

   Lara álmosan és a remény utolsó szálaiba markolva nézte a gyertyák fényét. Kitalált egy játékot, mert gondolkodni már nem volt ereje. Ha a bal oldali gyertya rég le előbb, visszatér hozzá szerelme. Ha a jobb oldali, akkor végleg el kell őt engednie. A gyertyák egész éjjel égtek. Amikor hajnalban fölriadt, azt kérte, hadd legyen ébren, amikor a döntés megszületik. Választ kell kapnia, mert ezt a bizonytalanságot már nem bírja tovább!   A gyertyák udvariasan megvárták a reggelt. Forgolódott, eldöntötte, addig ágyban marad, amíg elalszik az egyik. Egyszer épp odapillantott, amikor egyetlen apró villanással kihunyt a jobb oldali. Mély sóhaj szakadt föl belőle. Meg sem próbált alkudozni az Égiekkel, hiszen ő választotta ezt a játékot. El kellett fogadnia a választ.    Szomorúnak és erőtlennek érezte magát, ahogy felkelt. Végezte szokásos teendőit, gépiesen mozdult a teste. Aztán a konyhából befelé menet eszébe jutott a könyv, amit barátnője vett a születésnapjára. Egy felkapott pszicholó

  Ez egy nagyon fura, igazán szélsőséges nap volt. Úgy indult, hogy jött a postás, és hozott egy levelet. Nem részletezem a tartalmát, legyen elég annyi, hogy az én jogi ügyeim überelnek egy valóságtól elrugaszkodott brazil szappanoperát. Tomboltam egyet, megosztottam kedves barátnőmmel, aztán eszembe  jutott a tanulság, amit nemrég szűrtem le: ha valamit bánok, az a sok idegeskedés az eljárás igazságtalanságai miatt.    Úgyis készültem úszni, széttéptem és kidobtam a levelet, ugattam egyet az ügyintézővel telefonon, és útra keltem. Induláskor mindig világítanak mindenféle jelek a műszerfalon, de most kitartóan fénylett egy piros felkiáltójel. Jaj, neneneNE!!! Hosszabb útra készülök, ne most, ez nem lehet igaz! Valahogy úgy rémlett, ez a motorhiba jele. Szóval nagy baj van. Gondoltam, félreállok valahol, és kikeresem, mit jelent pontosan, aztán hirtelen ötlettől vezérelve az autószerelőm felé kanyarodtam. Közben azért reflexből körbepillantottam, az alapdolgok rendben vannak-e. Azt les

  Nemrég egy nagyon kedves író ismerősömmel értekeztem a blogomról. Tett egy olyan kritikai észrevételt, hogy az írásaim sokszor túl személyesek. Le is ültem önvizsgálatot tartani (miután túljutottam a sértettségen 😀 ). Abban az összefüggésben, ahogy szóba került, teljesen igaza volt. És bevallom, picit meg is szeppentem, egy darabig ezért sem írtam.    Felismertem, nem használhatom arra a blogot, hogy itt adjam ki magamból a dolgokat, ahelyett, hogy a való életben rendezném (két ilyen esetem volt összesen, de ezek figyelmeztettek). Ugyanakkor az, hogy nagyon nyíltan írok nagyon személyes dolgokról, hiszem, hogy tud másoknak segíteni. Így szívügyem a családon belüli erőszak, amelyről épp azért kell beszélni, mert a szemérmes hallgatás és a következmények hiánya tartja életben , a nárcisztikus személyiségzavar ismerete, a trauma gyógyítása, amelyeket a saját személyes történetemen keresztül osztottam meg, de azt gondolom, általános tanulsággal szolgálhatnak.   És most az élet hozott eg