Lara (de nem Croft) álma

   Lara álmosan és a remény utolsó szálaiba markolva nézte a gyertyák fényét. Kitalált egy játékot, mert gondolkodni már nem volt ereje. Ha a bal oldali gyertya rég le előbb, visszatér hozzá szerelme. Ha a jobb oldali, akkor végleg el kell őt engednie. A gyertyák egész éjjel égtek. Amikor hajnalban fölriadt, azt kérte, hadd legyen ébren, amikor a döntés megszületik. Választ kell kapnia, mert ezt a bizonytalanságot már nem bírja tovább!

  A gyertyák udvariasan megvárták a reggelt. Forgolódott, eldöntötte, addig ágyban marad, amíg elalszik az egyik. Egyszer épp odapillantott, amikor egyetlen apró villanással kihunyt a jobb oldali. Mély sóhaj szakadt föl belőle. Meg sem próbált alkudozni az Égiekkel, hiszen ő választotta ezt a játékot. El kellett fogadnia a választ. 

  Szomorúnak és erőtlennek érezte magát, ahogy felkelt. Végezte szokásos teendőit, gépiesen mozdult a teste. Aztán a konyhából befelé menet eszébe jutott a könyv, amit barátnője vett a születésnapjára. Egy felkapott pszichológus írta, sokszor szerepelt benne az "önértékelés" szó. Néhányszor falhoz csapta, de aztán csak végig olvasta. Annak idején megragadt benne az a bekezdés, ami azt taglalta, párkereséskor az emberek (és főleg a nők) annyira igyekeznek megfelelni, kelleni partnerüknek, hogy valójában egy gondolat forog a fejükben: "Elég jó vagyok?" Miközben a helyes kérdés az lenne: "Elég jó ő nekem?" 

  És most a semmiből agyába tolult ez a mondat. Annyira meglepődött, hogy lépés közben megmerevedett, aztán igyekezett gyorsan visszanyerni egyensúlyát. Tovább folytatta reggeli készülődését, de érezte, hogy most valami fontos dolog zajlik benne. Egyelőre nem avatkozott be, az agyalásból már úgyis elege volt. 

  Alig várta, hogy kiérjen a parkba a kedvenc padjához, ahol sokat olvasott (ez jó hatással volt az említett könyvre, mert ott nem kezdett el dobálózni). Most is kivitte magával, és lapozgatni kezdett. Igazi stréberként több színt használva emelte ki anno a fontosnak ítélt mondatokat. 

  Akkor még nem volt elég bátorsága szembenézni önmagával, de ez egy különleges nap volt. Mély levegőt vett, és sorra vette a korábbi kapcsolatait. Döbbenten fedezte fel a tényt, hogy míg azzal igen sűrűn foglalkozott, elég jó-e, kell-e, ha nem kell, miért nem, azt a kérdést egyetlen egyszer sem tette föl: ő elég jó nekem? Annyira meg volt győződve a saját értéktelenségéről, hogy már azt kivételes szerencsének tekintette, ha valaki szóba állt vele. 

  A nap további részét olvasgatással és pihenéssel töltötte. Este ismét elővett, de most már csak egy gyertyát. Meggyújtotta, és azt kérte, a gyertya lángja mutassa meg neki lelki társát, a férfit, akivel elég jók egymásnak. Igyekezett ellazulni és csak belebambulni a lángba. Semmi nem történt, leszámítva, hogy többször könnybe lábadt a szeme. Egyre idegesebb és türelmetlenebb lett. Végül feladta, és lefeküdt aludni. Alig csukta be a szemét, erős szédülés fogta el. Sikoltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Elsötétedett minden, mintha örvénybe került volna. 

  Amikor vége lett az eszeveszett forgásnak, még percekig nem merte kinyitni a szemét. Aztán egy nyugodt, mély hangot hallott: "Jól vagy?" Egész testében megmerevedett, zakatolt az agya menekülési terveket gyártva. A hang újból megszólalt: "Jól vagy?" Maga sem értette, miért, de egyszeriben elmúlt a félelme, és kinyitotta a szemét. Meleg, barna szemek vizslatták aggódva. "Hol vagyok?"-kérdezte. A férfi rámosolygott, és annyit felelt: "A Válaszok világában."  "Te ki vagy?" "Tier." "Milyen különös név."-gondolta Lara. Bár ő ne szóljon egy szót se. Szegény szülei fogantatásakor még nem tudhatták, milyen elhíresült nevet ajándékoznak neki. 

  "Te jártál már itt?"-faggatta tovább a férfit.

 "Igen"-felelte röviden. 

 "Mi ez a hely, mit jelent, hogy a Válaszok világa?"

"Mennyit értesz a mágiához?"-kérdezett vissza a férfi.

"Semennyit!"-vágta rá. Amit aznap reggel művelt, távolról sem nevezné mágiának.

"Pedig ide csak úgy juthattál. Akkor ösztönös gyakorló vagy. Én is. Gyújtottál gyertyát és kérdeztél?"

"Igeeen...inkább kérés volt"-felelte zavartan Lara. Azt tudta, hogy jók a vizuális képességei, erősen hitt az Égiek segítő hatalmában, úgy gondolta, majd a gyertya lángjából előtáncol egy alak, és attól fogva más dolga sem lesz, mint őt megtalálni, és mindenki mást elhajtani. Ez az egész nagyon fura volt, és idegen, és mégis olyan ismerősen megnyugtató. 

"Gyere, sétáljunk egyet!"-nyújtotta a kezét a férfi. Ahogy fölsegítette, tovább fokozódott Lara ismerősség-érzése. Még kicsit szédült, ezért belekapaszkodott a férfi karjába. Ekkor nézett szét először. Egy település szélén álltak, gyönyörű ligetben. A szélső ház verandája hívogatóan barátságos.

"Szabad?"-kérdezte bátortalanul.

"Persze! Ez a te álmod, itt minden a tiéd!"-válaszolta nevetve Tier.

"Hogyhogy az enyém?" 

Lara teljesen zavarba jött. Valóban vágyott egy szép otthonra, és egészen hasonlóan képzelte el. De most nem ezért volt itt. 

"Megkérdezhetem, mit kértél?" 

Tier szemében huncut fény gyúlt: "Ne aggódj, ébredés után nem fogsz emlékezni az itteni dolgokra."

"Akkor mi értelme...?!"-szakadt ki Larából.

"A Választ visszaviszed magaddal az ébrenlétbe. Ez lehet egy érzés, egy késztetés, hogy tegyél meg valamit, egy dal, amiben az egyik mondat csak neked szól. Figyelmesnek kell lenned, tapasztalatom szerint a Válasz 24 óráig elérhető, aztán elillan."

"Elég gyakorlottnak tűnsz..."-morogta Lara.

"Rá lehet kapni az ízére."-felelte mosolyogva Tier. Olyan kedves mosolya volt, és kellemes hangja. Lara úgy döntött, kijátssza a rendszert, és valahogy megjegyzi ezeket, hogy megismerje majd ébren is a férfit. Akkor már tudta, hogy a lélektársával találkozott. 

Elsétáltak a házhoz, leültek a verandára és beszélgettek. Lara eleinte a helyről és a szabályokról kérdezett, tudni akarta, hogyhogy a férfi ennyi mindent tud, ha ébredés után kitörlődnek az emlékek, de erre csak rejtélyes mosoly volt a válasz, aztán mindenféléről beszélgettek. Közben beesteledett, és ebben a világban ezernyi fényes csillag díszítette az eget. Tier kézen fogta, és egy közeli rétre vitte Larát, ahol a fűbe heveredtek. A föld még meleg volt a Nap sugaraitól. Csak feküdtek egymás mellett meghitt csendben, kezük egymáshoz ért. 

  Aztán Lara füle zúgni kezdett.

"Nincs sok időnk. Én is érzem."-szólalt meg rekedten Tier. A nő fölé hajolt, és gyöngéden megcsókolta. 

  Ismét elsötétült minden és forgott a világ. Most nem rémült meg. Megkapta a Választ. Ebben a néhány órában nem érezte úgy, hogy meg kell felelnie, hogy harcolnia kell a férfi figyelméért, hogy ki kell érdemelnie a szeretetét. Nem játszott szerepet, mert nem volt rá szükség. Életében először önmaga lehetett...

  Másnap reggel jókedvűen ébredt, szokatlanul kipihent volt. Nézte a csonkig égett gyertyát, és mosolyogva megcsóválta fejét a előző esti gyermeteg próbálkozásán. Amikor bekapcsolta mobilját, barátnője üzenete várta. "Ma buli van, el ne felejtsd! Hangolódásul: ..." És itt következett egy buta kis popsláger linkje. Máskor figyelmen kívül hagyta volna, de most szórakozottan rákattintott. A megkérdőjelezhető hangú énekesnő a szerelem erejéről dalolt, és jött a fülsiketítő refrén: "És melletted önmagam lehetek éééén..." 

  Lara szíve akkorát dobbant, azt hitte, kiugrik a helyéről. Végigsimított ajkán, és finom borzongás futott át rajta...