Delfintánc

   A közelmúltam eseményei bátor döntésem újra gondolására késztettek. Részben tudatosan, részben ösztönösen, (szerintem halált megvető elszántsággal 😃 ) megnyitottam magam az Életnek.    Ennek első hozadékaként párkapcsolati területen szinte rögtön katasztrófaövezetté változott a lelkem. Szerintem ezt bőven elég feldolgozni, de az Univerzum erői másképp gondolták.    A fantáziámban ezen a ponton megjelennek az égi szférák, az Univerzum ellentétes erői épp unatkoznak, majd egy ilyesféle párbeszéd zajlik le: -Nézd már, újra próbálkozik a kis nyomorult! -Ne legyél már ilyen gonosz... -De legutóbb is olyan vicces volt! -Ez igaz... -Akkor mehet? -De ne told túl...Luci, elég!! -Már mindegy...(sátáni kacaj)   Szóval egyik este (ki emlékszik már, hol tartottam épp a szerelmi bánatomban...) rám írt az egyik szomszédom. Megkérdezte, otthon vagyok-e, mert beszélni szeretne velem. Jaj, de jó, legalább elvonja a figyelmemet a saját nyomoromról, ha meg segíteni tudok neki, még jót is teszek. Áthív

  Ezennel hivatalosan is trilógiává duzzadt Nyuszika története. Ez most egy egészen más síkú megtapasztalás volt, csak azért kapcsolom az előzőekhez, mert mégis csak abból indult ki. Nyuszika ugyanis nem kezelte túl jól érzelmileg a vele történteket, mondjuk ki: szenvedett, mint a kutya (lassan meglesz a teljes állatfarm...).    Szóval egy olyan összekuporodós-vinnyogva sírós  péntek este után szombat reggel annyira elegem lett magamból, hogy eldöntöttem: elviszem ezt a nyomorult témát családállításra. Ráírtam az állításvezetőre, volt hely. Tudtam, hogy egy kedves ismerősöm is megy, gyorsan összeszervezkedtem vele, és lelkesen hátra dőltem: jól van, Ivett, nem szégyen segítséget kérni, ma szépen elsimul minden.    Azt elöljáróban megjegyzem, ezzel az állításvezetővel voltak az utóbbi időben fura élményeim, mintha velem elutasító lett volna, gondoltam, az Univerzum így jelzi, hogy egy darabig ne menjek (valójában belül azt éreztem, hogy ide nem akarok jönni többet). De ez most tényleg k