Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2020

Haj-jaj!

  Nagyon érdekes ez az én történetem a hajammal. Állítólag már kisbabaként dús hajam volt, majd ebből édes, huncut fürtöcskék lettek. Na ezeket anyám nem bírta, ezért óvodáskoromban úgy néztem ki, mint egy apród. Sokan fiúnak is néztek, emlékszem, hogy sírtam emiatt. Már nem rémlik, miért kaptam kegyelmet, de kisiskolás koromra félhosszú hajam lett. Ekkor anyám abba ölte az energiáját, hogy a göndör fürtjeimet mindenáron kiegyenesítse, engedelmességre kényszerítse (ahogy engem is). Mégis felüdülés volt, legalább lánynak néztem ki :) Nálam minden késve jött, az egyetemi évek hozták meg a lázadást: szabadjára engedtem a fürtjeimet. Ennek az lett az eredménye, hogy nagyjából úgy néztem ki, mint egy öntudatos birka! Azzal sem tudtam azonosulni. Aztán találtam egy csodálatos fodrászt, aki sok mindenre megtanított. Ő mondta:" Szeresd, hogy göndör a hajad, mások mindent megtesznek, hogy ilyen szép hajuk legyen! Majd találunk olyan frizurát, amit szeretni fogsz." És találtunk. Imádta

Szőke nő és a dísztárcsa

                                          Hűséges Fb olvasóim már tudják, hogy történeteimben a szőke nő én vagyok :) Nem állítom, hogy egy minden értelemben vett klasszikus szőke vagyok, de ami a technikai, műszaki dolgokat illeti, átlagon aluli a hozzáértésem.   Az autóval kapcsolatos teendők közül a tankolás már teljesen egyedül megy, és több alkalommal jó helyre öntöttem a szélvédőmosó folyadékot. Nagyjából ebben ki is merül a tudásom. Nemrég le kellett cserélni az ablaktörlőt. Van nekem egy bejáratott boltom, ahol az eladó nagyon rendes, mindig segít nekem. Mondtam neki viccesen, hogy új kihívásként meg akarom tanulni ezt is. Ahogy ő csinálja, olyan egyszerűnek tűnik!    Aztán az élet úgy hozta, hogy hamar próbára lett téve elhatározásom. Új dísztárcsákra volt szükségem jobb oldalon. Ez egy szomorú történet, szerepel benne egy stabpálca (nem, kettő!), meg lengéscsillapító, meg több szerelő, aki nem volt a helyzet magaslatán. A kétségbeesés szélén újra dolgozni kezdett a saját szer

A futóbajnok

Kép
    Tessék kérem itt tisztában lenni az "önmagunkhoz képest fejlődés" fogalmával. Mert amit ma értem el, az másnak talán semmiség, hozzám mérten egy új dimenzó :)   Az úgy volt, hogy újdonsült túratársam most futni hívott. Ide tényleg az esélytelenek nyugalmával érkeztem, én és a futás ugyanis párhuzamos egyenesek vagyunk, amelyek a végtelenben sem metszik egymást. Szoktam is mondani, én csak akkor futok, ha üldöznek. Már este úgy éreztem, hogy fájdogál a vádlim, talán le kéne mondanom. Aztán olyan gyönyörű, verőfényes napsütésre ébredtem, hogy visszajött a kedvem: fussunk! Csak az első 100 méter nehéz, a maradék 400-at már simán lefutom. Aztán csendesen, elégedetten hazabicegek.    Én értem oda előbb, professzionálisan elkocogtam a kb 200 méterre levő találkozóhelyig (máris túlerőltettem magam!), és sütkéreztem, mint egy vidám gyíkocska. Pár perc múlva megérkezett futótársam. Nekiveselkedtünk. Kellemes, laza tempót diktált, és megnyugtatott, hogy közbeiktatunk majd sétákat.

Keretek

              Ez az írás akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a blog még csak alakulóban volt, és nem voltam hajlandó a Fb-on megírni, ide tartogattam :)  Fogadjátok szeretettel! Eldöntöttem, hogy új keretem lesz. Leginkább az indított erre, hogy az akkori, amit teljesen érzelmi alapon választottam, bár nagyon tetszett, de nem volt igazán kényelmes. Ennek ellenére hat boldog évet töltöttünk együtt. Finom kis kék keret volt (kedvenc színem!), később tudtam meg, hogy gyerek keret, azért volt kicsit szűk (itt gratulálok az eladónak, aki nem szólt, csak vegyem meg, ha már olyan hülye vagyok, hogy nem tűnik fel). Nehéz szívvel, de úgy döntöttem, megkeresem az utódját. Előre rettegtem, ugyanis alapjáraton utálom a szemüveget, bánatos bagolynak érzem benne magam. Nem véletlen, hogy kontaktlencse párti vagyok, de dolgozni nekem szemüvegben sokkal jobb. Egy dolgot tudtam: kék lesz és kényelmes (na jó, ez kettő :) ). Nekiveselkedtem a próbálgatásnak. Először végigjártam a helyi optikákat, majd

Csapatépítő kirándulás

Kép
  Épp legújabb túrámra készültem, amikor rám írt az asszisztensnőm, hogy társulna. Örültem neki, nagyon szeretek vele dolgozni, és élveztem, hogy kicsit a túravezető szerepébe bújhatok. Érezve a felelősség súlyát nagy gonddal választottam ki a helyet. Úgy láttam, a Mátrában szebb idő lesz, mint a Pilisben, így amellett tettem le a voksom. A számomra megunhatatlan Mátrafüred-Kékestető útvonalat választottam. Csípős volt az idő, amikor indultunk, de bíztam a beígért napsütésben. Ehhez képest úticélunkhoz közeledve eleredt az eső! Nagyon pozitívak maradtunk, biztattuk egymást, hogy mire odaérünk eláll, meg a felhők épp az ellenkező irányba mennek. És igazunk lett! :) Napsütés ugyan nem volt, de kegyesen adtunk neki még egy kis időt. Túratársam szép kilátást kért, ezért a sárga jelzésen indultunk el, ahol két "hivatalos" kilátóhely mellett még többször meseszép panoráma tárul a túrázó elé. Az őszi táj színes kavalkádjában gyönyörködve haladtunk. Nagyképűen közöltem, hogy 2 és fél