Haj-jaj!
Nagyon érdekes ez az én történetem a hajammal. Állítólag már kisbabaként dús hajam volt, majd ebből édes, huncut fürtöcskék lettek. Na ezeket anyám nem bírta, ezért óvodáskoromban úgy néztem ki, mint egy apród. Sokan fiúnak is néztek, emlékszem, hogy sírtam emiatt. Már nem rémlik, miért kaptam kegyelmet, de kisiskolás koromra félhosszú hajam lett. Ekkor anyám abba ölte az energiáját, hogy a göndör fürtjeimet mindenáron kiegyenesítse, engedelmességre kényszerítse (ahogy engem is). Mégis felüdülés volt, legalább lánynak néztem ki :) Nálam minden késve jött, az egyetemi évek hozták meg a lázadást: szabadjára engedtem a fürtjeimet. Ennek az lett az eredménye, hogy nagyjából úgy néztem ki, mint egy öntudatos birka! Azzal sem tudtam azonosulni. Aztán találtam egy csodálatos fodrászt, aki sok mindenre megtanított. Ő mondta:" Szeresd, hogy göndör a hajad, mások mindent megtesznek, hogy ilyen szép hajuk legyen! Majd találunk olyan frizurát, amit szeretni fogsz." És találtunk. Imádta