Keretek

             

Ez az írás akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a blog még csak alakulóban volt, és nem voltam hajlandó a Fb-on megírni, ide tartogattam :)  Fogadjátok szeretettel!

Eldöntöttem, hogy új keretem lesz. Leginkább az indított erre, hogy az akkori, amit teljesen érzelmi alapon választottam, bár nagyon tetszett, de nem volt igazán kényelmes. Ennek ellenére hat boldog évet töltöttünk együtt. Finom kis kék keret volt (kedvenc színem!), később tudtam meg, hogy gyerek keret, azért volt kicsit szűk (itt gratulálok az eladónak, aki nem szólt, csak vegyem meg, ha már olyan hülye vagyok, hogy nem tűnik fel). Nehéz szívvel, de úgy döntöttem, megkeresem az utódját. Előre rettegtem, ugyanis alapjáraton utálom a szemüveget, bánatos bagolynak érzem benne magam. Nem véletlen, hogy kontaktlencse párti vagyok, de dolgozni nekem szemüvegben sokkal jobb. Egy dolgot tudtam: kék lesz és kényelmes (na jó, ez kettő :) ). Nekiveselkedtem a próbálgatásnak. Először végigjártam a helyi optikákat, majd kiterjesztettem a keresést. Többet is találtam. Készítettem fotókat, amiket itthon feltöltöttem és hosszan nézegettem. Kezdtem becsavarodni. Voltak azért vidám pillanatok: az egyik helyen olyan keretet ajánlott az eladó, ami szerinte modern és extravagáns. Szerintem meg kiköpött Harry Potter voltam benne. Már csak a pálca hiányzott a kezemből, hogy az eladót békává változtassam a rossz választásért. 

Aztán az egyik helyen elém tettek egy különleges zöld-barna keretet. Tulajdonképpen csak viccből vettem fel, hogy azon is jót szórakozzak. Aztán belenéztem a tükörbe, és magamat is meglepve tetszett. Kicsit se volt kék. Nagyobb is volt, mint amit kerestem. Azért lefotóztam, és elküldtem régi kedves asszisztensnőmnek , akinek megbízom a véleményében, több más jelölttel együtt. Ő egyértelműen erre szavazott, és azt hangsúlyozta, ez olyan vidám, illik hozzám. Én pedig már épp kiszelektáltam volna! De elbizonytalanodtam. És ekkor feltörtek az emlékek.

Életem egyik tragikus állomása, amikor megkaptam az első szemüvegemet. Kiskamaszként, tele sok egyéb gátlással még pápaszemes is lettem! Anyám a rá jellemző empátiával oldotta meg a dolgot. "Ne hisztizz, kell a szemüveg!" Ez még hagyján. Ő mindenben a különlegeset, kirívót, provokatívat szereti. Ez esetemben úgy nyilvánult meg, hogy kiválasztotta számomra (beleszólásom persze semmi) az ország, ha nem a kontinens legocsmányabb, bár kétségtelenül egyedi keretét. Ilyen borzalomból nem születik több. Képzeljetek el egy nagy négyzet alakú, sötétkék-méregzöld színkombinációjú förtelmet. A fél arcomat eltakarta, és tényleg nem lehetett nem feltűnni benne. Az eladó mondta, hogy kell tartalék keret, erre már nem akart anyám sokat áldozni, a legolcsóbbat választotta. A következő időszakban ez a kis jelentéktelen, drapp SZTK keret lett a legjobb barátom. Ha anyám nem látta, gyorsan lecseréltem a sötét borzalmat erre. Aztán kegyelmet kaptam, és a méregzöld iszonyt egy szintén óriási, de ezüst színű keretre cserélhettem jó pár év múlva, ebben már csak visszafogottan voltam szörnyű. 

Amikor kimenekültem otthonról, az egyik első dolog volt, hogy csináltattam egy keret nélküli szemüveget. Ne is látszódjon! Sokáig hordtam, és évekkel később jöttem rá, hogy az sem volt tökéletes választás. Akkor döntöttem úgy, nem baj, ha látszik, csak álljon jól. Ekkor jött kis kék barátom. És most itt provokált ez a szintén különleges, kicsit se kék keret. 

Sok mindent hozunk otthonról. Jó esetben olyan dolgokat, amiket szívesen beépítünk az életünkbe. Én életem nagy részét azzal töltöttem, hogy mindannak az ellenkezőjét válasszam, amit anyám képviselt. Nem tudtam, ki vagyok, azt tudtam, ki nem akarok lenni. És most találtam valamit, amit nem azért választottam, mert neki biztos nem felelne meg. Azért választottam, mert ez hozzám illőn különleges, mert ez valóban én vagyok. Igen, megvettem. És nagyon szeretem az én kicsit se kék, mégis gyönyörű keretemet :) 

Szép napot!