Könyvbemutató, ahogy én szeretem

  Még fel sem dolgoztam teljesen a kaposvári könyvbemutató, majd az azt követő interjú élményét, és máris indulhattam Vecsésre a Róder Imre Városi Könyvtárba. 

 Holle anyó jól fölrázta párnáját, így számomra egyébként gyönyörű hóesésben indultam útnak. A zord idő rövid öltözködési krízist idézett elő. Végül a pragmatikus farmer-fölső kombináció helyett kitartottam eredeti ötletem mellett, édes kis miniruhában indultam útnak, vidám perceket szerezve a lakótelepen élőknek, ahogy lelkesen körbe tipegtem az autót, és lesöprögettem róla a havat.

 Hagytam bőven időt az útra, ami bölcs ötletnek bizonyult. Viszonylag hamar odaértem, és röpke tíz perc alatt meghoztam a döntést, hol ideális parkolnom, így épp időben értem a könyvtárba. Nagyon kedves fogadtatásban volt részem, kaptam finom teát, és körbe is vezettek. A hely igazán barátságos, tele vidám színekkel, ami abszolút az én világom.

 A könyvtár munkatársa együttérzően megjegyezte, hogy az időjárás nem a barátom. Valójában arra is fel voltam készülve, hogy kellemesen elbeszélgetek a könyvtárosokkal, és szépen hazajövök. Néhány bátor asszony azonban  bevállalta így is az utat. Csodálatos segítőm előnyre fordította a helyzetet: körbe ültünk, és közvetlen, családias hangulatban tudtunk beszélgetni. 

 Az én drága könyvtárosom kérdésekkel is készült, ami még gördülékenyebbé tette a bemutatót, a résztvevők pedig szintén aktívak voltak, aminek nagyon örültem. A bemutató után pedig még volt egy személyes beszélgetésem a könyvtár egyik munkatársával, ami csak megerősített benne, hogy ez az egész narcisztikus ártalom sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk, és fontos beszélni róla, nem leragadva a "jaj, de borzasztó ez" szintnél, hanem megoldásorientáltan.

 Én már így is örömteli, hálás hangulatban készültem haza, de ekkor még megleptek csodás kis ajándékkal is. (Igazán nem akarom presszionálni a többi könyvtárat, ahova készülök, csak jelzem, hogy Vecsésen ilyen vendégszeretetben volt részem 😀 ).

 És akkor következzék néhány kép.

 Az első képen komoly arccal vágok a témába, ahogy az illik. 

 Aztán csak merem remélni, hogy a mondandóm, és nem az egészen egyedi mimikám csalt mosolyt az arcokra.

 Itt már rendesen tördelem a kezem, szerintem valamelyik remek gyermekkori élményemet idézem fel éppen.

 Újabb stílusváltás: olaszos temperamentummal magyarázok.

 Erre a képre két lehetőséget adok meg, a kedves olvasóra bízom, melyik igaz. Az első: épp önvédelmi technikát tanítok (" a hüvelykujjat behajlítjuk a tenyérbe, majd rá a többi négyet, és..."). A második: különleges mudra, amely távol tartja a narcisztikus barmokat.

 A következő és egyben utolsó képet Hertelendy Helgának ajánlom. Avatatlan szem annyit látna, hogy ismét gesztikulációval kísérem monológomat. Valójában, miközben mondandómmal elvonom a közönség figyelmét, felső szintű bűbájjal a csészében levő (egyébként igen finom) teát Mojito koktéllá változtatom.

 Újabb fantasztikus élménnyel gazdagodva tértem haza. Debrecen, Kaposvár és Vecsés új utam, és túlzás nélkül állíthatom, hogy új életem első három, feledhetetlen állomása volt. 

Köszönöm! 💚