Delfintánc

   Megint hoztam a formámat. Csütörtökön meglátogattam az idősek otthonában régi, kedves asszisztensnőmet. Az még a nagy kánikulában volt. Kiültünk egy árnyékos padra, én kibújtam a szandálomból, és kényelmes túrasortomban elnyúltam, hogy minél nagyobb felületen tudjak hőt leadni. Ezt csak azért írtam le ilyen részletesen, hogy könnyebb legyen képet alkotni, mennyire voltam nőies és szexis 😃 Mert ugye kinek akarnék itt tetszeni...   Egyszer csak beviharzott egy energikus férfi, odarobogott a mellettünk üldögélő bácsihoz, lepacsizott vele, aztán bement az épületbe. Kifele jövet szuggesztíven nézett, és megkérdezte, nem ismerjük-e egymást. Valahonnan ismerősnek rémlett. Drága asszisztensnőm rögtön bedobta az infót: fogorvos vagyok, biztos kezeltem. Abban maradtunk, hogy nem tudjuk, mindenesetre udvariasan kezet nyújtottam, és bemutatkoztunk egymásnak. Ő elment, mi még kicsit beszélgettünk, aztán hazavonszoltam magam.    Otthon látom ám, hogy messengeren küldött egy mosolygós fejet. Viss

 Mocskos manipulációja átkos sikert aratott.  Szeretet-kapcsolatunk nagy pofont kapott.  Nem hittem szememnek, sem az érzéseknek:  Peti nárcisztikus lett? Az nem létezhet!  Apja ravasz pillantása visszaköszönt tőle.  Tiszta szeméből ez szívemet átdöfte.  Gázlángozni kezdett. Kitől tanulhatta? "Te vagy a börtönöm!"-gonoszul ugatta.  Kapott szabadságot, tőlem már nem kellett.  Apjához engedtem, már csak ennyi tellett.  Szövetségre léptek, én lettem az ellen. "Nem leszek rossz zsaru!" Nagyot néztek ketten!  Angolnává váltam, sima labda lettem.  Provokációja elcsúszott mellettem.  Taktikát váltott, levegőnek nézett.  Naponta alázott, becsületben sértett.  Haragom izzó, gyűlöletem tombol:  a kis görényt éltemből kioltom!  Emlékeztetnem kell magam újra s újra:  a Nagy Görény az, ki kapcsolatunk fúrja.  Hangyák vagyunk ketten, sötét üvegbe zárva.  Kegyetlen és aljas a kéz, mely folyton rázza.  Kimászom a fényre, megpihenek kicsit.  Itt várlak, Kincsem. Ismerd meg apucit! 

   Nem szokásom a címben káromkodni, ezzel általában megvárom a második-harmadik bekezdést. A tegnapi élményem hangulatát viszont csak így tudom autentikusan átadni.   Könnyed nyár eleji programnak indult, hogy belátogatunk barátnőmmel az Életmód Expo-ra.  Lelkesen nézegettük a programokat, végül egész csinos kis tervet állítottunk össze.    Érkezés után még kicsit belemerültünk az ásványok világába, majd egy zenés meditációra ültünk be. Elég sok feszültség van mostanában az életemben, úgy voltam vele, a zene lágy hullámain ringatózva lazítok egy kicsit. A nő, aki tartotta, szimpatikus volt, röviden elmondta, mire számíthatunk. Na arról nem volt szó, hogy kb negyedóra múlva elkezd olyan szívhez szólóan énekelni, hogy úgy bőgök, mint egy csecsemő. Amikor picit lenyugodtam, hallom ám, hogy barátnőm is szipog. Jól van, legalább neki is szar.    Sok mély érzelmet megmozgatott a meditáció. Amikor kimentünk, volt egy csepp bűntudatom, ahogy ránéztem barátnőm elgyötört arcára, én ugyanis ferg

   Néhányan tudjátok, hogy életem egyik legnehezebb időszakát élem (nem mintha sok könnyű lett volna eddig...😀 ). Amikor már azt hittem, sikerült mindent megtanulnom, és végeztem a nárcizmus leckéjével, minden eddiginél pokolibb fejezet kezdődött. Most is tart.   Ami megváltozott, azt egy tegnapi felismerésnek köszönhetem. Amikor a fiam elköltözött az apjához, összeomlott a világom. Szaladtam fűhöz-fához tanácsért, szívtam magamba az infókat. Igyekeztem betartani mindet, amit magam is jónak éreztem, de az áhított változás csak nem következett be.    A közelmúltban két drasztikusabb lépésre szántam el magam, és utána még én is megijedtem magamtól. Amióta elköltözött a fiam, úgy viselkedtem vele, mint a hímes tojással, ha volt is kritikai észrevételem, szépen becsomagoltam, nehogy ártsak törékeny kapcsolatunknak. Igyekeztem éreztetni, mennyire szeretem, és számíthat rám.    Aztán múlt héten elkövette a sokadik szemét húzását, és bizony kitört belőlem a tomboló démon. De a történetben ne