Amikor az önismeret odabasz

   Nem szokásom a címben káromkodni, ezzel általában megvárom a második-harmadik bekezdést. A tegnapi élményem hangulatát viszont csak így tudom autentikusan átadni.

  Könnyed nyár eleji programnak indult, hogy belátogatunk barátnőmmel az Életmód Expo-ra.  Lelkesen nézegettük a programokat, végül egész csinos kis tervet állítottunk össze. 

  Érkezés után még kicsit belemerültünk az ásványok világába, majd egy zenés meditációra ültünk be. Elég sok feszültség van mostanában az életemben, úgy voltam vele, a zene lágy hullámain ringatózva lazítok egy kicsit. A nő, aki tartotta, szimpatikus volt, röviden elmondta, mire számíthatunk. Na arról nem volt szó, hogy kb negyedóra múlva elkezd olyan szívhez szólóan énekelni, hogy úgy bőgök, mint egy csecsemő. Amikor picit lenyugodtam, hallom ám, hogy barátnőm is szipog. Jól van, legalább neki is szar. 

  Sok mély érzelmet megmozgatott a meditáció. Amikor kimentünk, volt egy csepp bűntudatom, ahogy ránéztem barátnőm elgyötört arcára, én ugyanis fergeteges, vidám napot szántam magunknak. Újból bevetettük magunkat az ásványok közé, ott árusító másik barátnőm javaslatára magamhoz vettem egy szép nagy rózsakvarcot, azt szorongattam egy darabig. 

  Az ebéd és a finom kávé határozottan jót tett a hangulatunknak. Jött az asztrozófiai előadás szerelem témakörben. Jaj, de jó, majd most jönnek a csodás, felemelő, szerelmetes fényszögek, meg kvadrátok, meg minden is! Ja. A nyár még hagyján, de az őszi hónapokban hangsúlyozta, hogy most érdemes mélyre menni magunkban. És még mélyebbre. Novembernél már arra gondoltam: baszki, ha még mélyebbre megyek, kijövök a túloldalon! Voltak klassz, értékes gondolatok, főleg ahogy visszaolvastam a jegyzeteimet (még mindig igazi stréber vagyok 😃 ). Azért nem könnyed vénuszi hangulatban távoztunk.

  Harmadik ásványos körutunkon sokkolt egy méretes rózsakvarc hímvessző, művészi egységben a golycsikkal. Én levegőért kapkodva és szemlesütve arrébb botorkáltam, barátnőm röhögve lefényképezte. Ilyet azért nem gyakran lát az ember.

  És jött az izgalmas családállítás a nap végére időzítve! Sokat meséltem a módszerről a barátnőmnek, és egyre jobban érdekelte. Úgy éreztem, egy ilyen alkalom ideális, hogy kicsit belekóstoljon. Reggel még kapacitáltam, hogy ha van rá lehetőség, állítson is, a meditáció után már erősen javasoltam, hogy csak üljünk be megnézni. Amikor először beültem ehhez az állításvezetőhöz (pont egy Életmód Expo-n), azonnal megtetszett a laza stílusa, a humor, amivel oldotta az energiákat. Persze főleg beszélt róla, rövid bemutató jellegű állítások voltak csak. Ez most pont jó lesz a barátnőmnek-gondoltam naivan.

  Most ehhez képest elsőként egy rutinos állító ideg-és lelki rendszerének közepesen megterhelő állítást tolt le. Magamban nyeltem egyet, pislogtam a barátnőm felé, hogy bírja. Állta a sarat. Aztán jött a nap fénypontja, egy olyan állítás, amilyenhez eddig egyszer volt szerencsém. Csendes zokogások hangjai adtak zenei aláfestést, és bármerre néztem, könnyáztatta, elkínzott arcok tekintettek vissza rám. Én is bőgtem, barátnőm kér sírásroham között zsepit kért. Aztán kegyelemdöfésként beállhatott képviselőnek. 

  A végén még zokogva összeborultunk egyik állítós társnőmmel, aztán szépen elköszöntünk, és kimentünk. Nagyon büszke vagyok a barátnőmre, és végtelenül hálás: nem üvöltött, nem vágott pofán, csendesen annyit kért, kicsit még menjünk vissza az ásványokhoz töltődni. Én is kész voltam, mint a házi feladat, ha a Káma szútra egyik jelenetét látom meg ásványból mintázva, már az se borít ki.

  Vagy tízszer elmondtam, hogy ez nem egy kis bevezető ismerkedés volt, hanem a legmélyebb mélyvíz, ami csak lehetséges. Magamban arra gondoltam: ha az volt az állításvezető célja, hogy a gyengébb lelkületű érdeklődőket elriassza, zseniálisan csinálta. Most még én is félnék újra elmenni hozzá 😃

  Hazafele csak pislogtunk, mint miskolci kocsonyában a béka, aztán lelkesen győzködtük magunkat és egymást, hogy ez a nap pont így volt jó. Én estére még valami vidám vígjátékot terveztem megnézni, aztán a nap hangulatához illeszkedve A szürke ötven árnyalatába aludtam bele. 

  Reggel szokásomtól eltérően még sokáig fetrengtem az ágyban, nem volt energiám kikelni. Barátnőm írt (Istenem, még szóba áll velem!), kisétáltam hozzá. Szemtelenül jól festett, míg rám egy zombi nézett vissza reggel a tükörből. Meg is érdemlem 😃

  Az már biztos, hogy a nyár további részében habkönnyű olvasmányokat választok, és pufók bébi unikornisokról nézek mesét. Bár, ahogy magamat ismerem...😄