Delfintánc

   Múlt héten megnéztük  Az utolsó párbajt. A rendező és a színészgárda is jó filmmel kecsegtetett, és nem csalódtam. Felkavaró, elgondolkodtató, és engem mélyen megérintő alkotás volt, olyan, ami után kimegy az ember a moziból, de képtelen csak úgy visszatérni a hétköznapi valóságba. Már akkor tudtam, hogy írni fogok róla. A sors fintora, hogy beteg lettem, és még most is fáj a torkom, jelezvén, milyen nehéz szólnom e témában.   A mű a 14.században játszódik Franciaországban, és gyönyörű eszközökkel mutatja be egy akkori nő sorsát. A házasságát az apja rendezi a leendő urával, tűri a kizárólag férje számára kielégítő házaséletet, elviseli borzalmas anyósát. Aztán megerőszakolják. És ő kiáll az igazáért. Nem hisznek neki, megalázzák, a legjobb barátnője is elfordul tőle, mintha ő lenne vétkes. A férje csak a saját büszkeségén esett csorbát akarja kiköszörülni, párbajban életre-halálra. Azt elfelejti említeni, hogyha veszít, a felesége bűnösnek találtatik és szörnyű kínhalállal lakol.  

   Ma délután egy vidám kirándulós nap végén elmentem vízért a közeli forráshoz. Volt egy kis sor, egy hölgy végtelen lassúsággal töltötte számlálhatatlan másfél literes flakonját, egy roma pár volt a következő a sorban, majd én jöttem. Utánam megállt egy apa a fiával. A pár női tagja mondta, hogy menjenek nyugodtan előre az 1-1 flakonjukkal, de ők álldogáltak tovább, majd elmentek. Ez a férfit úgy felbosszantotta, hogy amíg ők következtek, folyamatosan ismételte "Az a köcsög mit képzel magáról?" mantráját. Én igyekeztem láthatatlanná válni, mint kiderült, kevés sikerrel.   Amikor ők következtek, akkor a nő ment töltögetni, a férfi pedig beszélgetésbe elegyedett velem. Elmagyarázta, hogy sokféle ember van. Egyetértően bólogattam, semmi esetre sem szerettem volna felbosszantani. Aztán úgy folytatta: "A cigányok között is van rossz." Tapintható volt az erkölcsi magasság, ahonnan szólt. Én gésa üzemmódba kapcsoltam, mosolyogva bólogattam tovább.    A folytatás azért ki

   Számomra minden év őszének egyik izgalmas feladata kiválasztani a következő év határidőnaplóját. Fontos döntés ez, hiszen teljes egy évig együtt leszünk jóban-rosszban.    Természetimádatom számtalan lehetőséget kap a falinaptár választásakor, de a határidőnaplókat mások tervezik. Amikor megláttam az idei kínálatot az általam kedvelt méretben és beosztásban, egy pillanatra megállt bennem az ütő.    Mágikusan magához vonzotta tekintetemet egy piros-fehér kockás, gombokkal, szívecskékkel és LOVE feliratokkal sűrűn díszített darab. Ilyennek is lenni kell, hogy hálásak tudjunk lenni a többiért. Rutinosan átsiklott a tekintetem a kis rózsaszín virágos és nagy rózsaszín virágos mintákon. Megrebbent a lelkem az orchideás napló láttán, az ugyanis a kedvenc virágom (ha már a határidőnaplók tervezője el se tudja képzelni, mi más tetszhet egy nőnek virágokon és szívecskéken kívül). Szép háttérszín, a két háncsszívvel még meg is tudtam volna barátkozni. Aztán kinagyítva ott éktelenkedett két ró

   Ez a történet valójában nem most kezdődik. Pár hete kritikus állapotba került a konyhai csap, hívtam szerelőt. Régi, megbízható ember, jött is, közölte az ítéletet: csere. Megvettem az új csapot, hívtam, hogy jöhet szerelni. Jó, majd szombaton, hívjam pénteken, hogy pontosítsunk. Pénteken vasárnapra pontosított. Nekem volt fontos, elfogadtam. A megbeszélt vasárnapi időpontban hívtam: most nem ér rá, majd később jön. Eltelt a nap, aludtunk rá egyet. Reggel hívtam, kérdeztem, miért nem jött? Felháborodva közölte, hogy sok dolga volt, ugye nem képzelem, hogy ő este fél 6-kor még csapokat szerelget?! Szelíden visszakérdeztem: és hívni nem tudott volna, hogy mégse jön? "Hm, öööö....igen." Ennyi volt az intelligens válasza. Aztán mondtam, ha nincs ideje, vagy nem akarja megcsinálni, legyen őszinte, akkor keresek mást. Erre gúnyosan annyit felelt, hogy a héten valamelyik délután átjön, majd hív, de ha találok hamarabb, nyugodtan csináltassam meg.   Na, én jól felbasztam magam! Ne