Csapatépítő kirándulás

 

Épp legújabb túrámra készültem, amikor rám írt az asszisztensnőm, hogy társulna. Örültem neki, nagyon szeretek vele dolgozni, és élveztem, hogy kicsit a túravezető szerepébe bújhatok. Érezve a felelősség súlyát nagy gonddal választottam ki a helyet. Úgy láttam, a Mátrában szebb idő lesz, mint a Pilisben, így amellett tettem le a voksom. A számomra megunhatatlan Mátrafüred-Kékestető útvonalat választottam. Csípős volt az idő, amikor indultunk, de bíztam a beígért napsütésben. Ehhez képest úticélunkhoz közeledve eleredt az eső! Nagyon pozitívak maradtunk, biztattuk egymást, hogy mire odaérünk eláll, meg a felhők épp az ellenkező irányba mennek. És igazunk lett! :) Napsütés ugyan nem volt, de kegyesen adtunk neki még egy kis időt. Túratársam szép kilátást kért, ezért a sárga jelzésen indultunk el, ahol két "hivatalos" kilátóhely mellett még többször meseszép panoráma tárul a túrázó elé. Az őszi táj színes kavalkádjában gyönyörködve haladtunk. Nagyképűen közöltem, hogy 2 és fél óra alatt lazán felérünk. Nem számoltam vele, hogy most nem a rövidebb útvonalon megyünk. Már közel két órája mentünk és kezdtem kellemesen elfáradni, amikor az egyik kereszteződéshez érve láttuk, hogy még 3km-t kell mennünk. Nyeltem egyet, de még mindig időben voltunk hozzá, hogy világosban érjünk vissza. Túratársam viszont biztosra akart menni, így tempót váltott. Na most azután, hogy nemrég beszámolt róla, 7km-t futott, sejtettem, hogy a kondijával nem lesz gond. Arra azért nem számítottam, hogy az enyémmel igen :) Amikor a rendes túrázó (vagyis én) már lelkesen piheg és kicsit cammogósabbra veszi a dolgot, ez a nő elkezdett zergeként ugrálni fölfelé! Én már molekulánként küzdöttem az oxigénért, erre kegyelmedöfésként bemondta, hogy úgy érzi, átesett a holtponton. "Nem is ember vagy, hanem robot!"-gondoltam elkeseredve, és méltóságom maradékával fújtattam mögötte. Aztán elfáradt! Kérte, kicsit álljunk meg. Isten ajándéka az ájulás szélén. "Persze, pihenjünk, ha szeretnél." -feleltem ártatlanul, alig zihálva. Amikor fölértünk a célegyenesbe, üdvözült mosollyal közöltem, hogy már nincs sok hátra. Én balga! Csillogó szemmel felelte, hogy akkor húzzuk meg! Fölébredt bennem a gyanú, hogy ő talán nem szeret engem annyira, mint én őt, és ki akar nyírni! :) Föladtam és közöltem, nyugodtan fusson fel, fönt találkozunk. Rendes volt, velem maradt, és élve fölértem. 

Kékestetőn masszív köd fogadott kilátás helyett, viszont nyitva volt a kedvenc éttermem, és akkor ennek én végtelenül örültem. Kiengedtek dermedt tagjaink, jót ettünk, és közben a köd is elkezdett játékosan  részleteket mutatni a tájból. Mire fölkerekedtünk, majdnem teljesen fölszállt, így csak megvolt a végső nagy panoráma is. Néhány szelfi után (itt már őszinte volt a mosolyom :) ) visszaindultunk. Rutinosan a legrövidebb (és amúgy egyik kedvenc) útvonalamat választottam, a kék háromszög ugyanis hosszan egy patak mentén kanyarog. Lefele már könnyen ment, és végre a napocska is megörvendeztetett jelenlétével, még szebbé varázsolva a tájat. Mivel asszisztensnőm otthon azt mondta, tanulni megy, 10 percig becsülettel szakmáztunk, kérdezgetett a közelgő vizsgájával kapcsolatban. Utána tovább élveztük a táj szépségét, és csajosan-anyásan beszélgettünk tovább. Bőven világosban értünk le Füredre, épp csak remegtek a combjaim.

Összességében csodálatos nap volt. Azt azért eldöntöttem: ha még egyszer jönni akar velem túratársam , elküldöm előtte futni, vagy adok neki enyhe szedatívumot :) 

Szép napot! :)