Szőke nő és a dísztárcsa

                                       

  Hűséges Fb olvasóim már tudják, hogy történeteimben a szőke nő én vagyok :) Nem állítom, hogy egy minden értelemben vett klasszikus szőke vagyok, de ami a technikai, műszaki dolgokat illeti, átlagon aluli a hozzáértésem.

  Az autóval kapcsolatos teendők közül a tankolás már teljesen egyedül megy, és több alkalommal jó helyre öntöttem a szélvédőmosó folyadékot. Nagyjából ebben ki is merül a tudásom. Nemrég le kellett cserélni az ablaktörlőt. Van nekem egy bejáratott boltom, ahol az eladó nagyon rendes, mindig segít nekem. Mondtam neki viccesen, hogy új kihívásként meg akarom tanulni ezt is. Ahogy ő csinálja, olyan egyszerűnek tűnik! 

  Aztán az élet úgy hozta, hogy hamar próbára lett téve elhatározásom. Új dísztárcsákra volt szükségem jobb oldalon. Ez egy szomorú történet, szerepel benne egy stabpálca (nem, kettő!), meg lengéscsillapító, meg több szerelő, aki nem volt a helyzet magaslatán. A kétségbeesés szélén újra dolgozni kezdett a saját szerelőm, aki szépen rendbetett mindent, de a megtört dísztárcsák cseréje az én feladatom volt. 

  Arra gondoltam, veszek egy teljesen új szettet, új energia, meg minden alapon, de a boltban a srác mondta, tud darabra hozni, talált is ugyanolyat, belementem, mert tetszett nagyon  a régi. Mikor mentem érte, közölte, hogy mégsem, csak 4db-os kiszerelés van. Rögtön felajánlotta, hogy választhatok másikat, de maradtam az eredeti tervnél. Bájos mosollyal megkérdeztem, segítene-e (nem akartam én elkapkodni azt a nagy önállóságot!), de legnagyobb megdöbbenésemre nemet mondott, azzal az indokkal, hogy nem akarja eltörni. Na, ha ez ilyen bonyolult feladat, szakembert keresek. Lendületből elmentem a szerelőmhöz, de nem volt ott. 

  Ez egy érdekes lélektani pillanat volt. Megkérhettem volna bármelyik házban lakó férfit. De csak annyit tettem, hogy igényeltem egy célszerszámot Tündérmamától (ő tényleg egy segítő tündér itt nálunk, és nekünk fokozott kötődésünk van hozzá), hogy leszedjem a régi dísztárcsát. A terv az volt, hogy rendkívül önállóan a fiamra bízom (ő már majdnem férfi :) ). Amikor hazajött, mondtam is neki. Komolyan vette a küldetést, megnézett egy oktatóvideót. Még mosolyogtam is rajta magamban, kis drágám, ide csak erő kell, de nem szóltam semmit. 

  Aztán úgy adódott, hogy neki kezdődött az órája, engem meg csak piszkált a kihívás. Mivel volt két tartalék, még hibázás is belefért, gondoltam, megpróbálom. A hátsó keréken már nem  volt tárcsa, oda szépen felraktam. Nem is volt olyan nehéz. Az elsőről meg lendületből letéptem (célszerszám nélkül!), ami fent volt. Autós Amazon Istennő vagyok! Oda valamiért nagyon nehezen ment fel az új, de én izomból fölütögettem. Közben jött az alsós osztályfőnök, kedvesen kérdezte, mi a baj. Flegmán odavetettem, hogy csak dísztárcsát cserélek. Amikor felértem, büszkén mondtam a fiamnak, hogy simán ment. Ő visszakérdezett: tényleg, a szelepnek is kihagytam a helyet? Na, akkor a légvételem hagyott ki egy ütemet. Milyen szelepnek?!!! (Tényleg tudni kéne egy nőnek, hogy a keréken szelep is van?!) Rohantam vissza, persze, hogy szegény szelepek nem voltak kihagyva. A hátsónál csak szépen arrébb raktam, az első viszont, amikor beállítottam helyesen, nagyon laza lett. Megnéztem, a tárcsán belül valami szálat eltörtem. Ilyen az, amikor a hülyeség elszántsággal és erővel párosul. 

  Jól jött a tartalék tárcsa, immár professzionálisan felhelyeztem. Utána még aggódtam a szelepek egészségéért, nézegettem, nem lett-e látható bajuk, és még másnap is ellenőriztem, nem engednek-e a kerekek. És nem! :) 

  Büszkeséggel tölt el, hogy ismét átléptem egy belső gátat. De tanulok a fiamtól, és legközelebb felkészültebben állok neki új dolognak :)

  Szép napot! :)