Gyógyító mese

  A lány bandukolt hazafelé a gimnáziumból. Nem sejtette, hogy ez az a nap, amikor megváltozik az élete. Ahogy odalépett hozzá a fiú, először csodálkozott. Rá senki nem szokott figyelni, főleg nem a fiúk. De ez a majdnem férfi leplezetlen érdeklődéssel közeledett. Beszélgetni kezdtek, aztán a fiú felajánlotta, hogy hazakíséri. Félszegen igent mondott, belül viszont ujjongott a lelke! Ő, aki általában megnémult, ha társaságba került, egyre felszabadultabban csacsogott, ha az osztálytársai meglátják, rá sem ismernek. 

  Ahogy befordultak az utcába, ahol a lány lakott, sötét árnyék vetült az arcára, ami nem kerülte el a fiú  figyelmét. Utoljára hetedikes korában kísérték haza, de a lány pánikba esett, és magyarázat nélkül elküldte lovagját, aki másnap az egyik osztálytársnőjét szemelte ki magának. Hogyan mondhatta volna el, hogy az anyja senkit nem enged a közelébe, a barátnőit se engedi be a házba, ahol rabként tartja fogva? Szégyellte magát az anyja miatt, félt is tőle, így inkább lemondott a boldogságáról.

  De most dacos fény villant a szemében. Talán megérezte, hogy ez a fiú nem fog elmenekülni, vele lehet őszinte. Visszahúzta, kérte, sétáljanak el a közelben lévő kis térig. Itt akadozva, a szavakat magából kipréselve elkezdte mesélni, ki ő, és hogyan nőtt fel. Beszélt a gyerekkoráról, anyja kegyetlenkedéseiről, apja tehetetlenségéről, egyre nagyobb indulattal. Felszakadt a gát, sok év elnyomott haragja. Már nem számított, mit gondol a fiú, zokogva adta ki magából a fájdalmát, addig beszélt, amíg  ki nem mondott mindent, ami benne felgyűlt.

  Akkor zihálva elhallgatott, és maga elé meredt. Nem mert a fiú szemébe nézni, csendesen annyit mondott:

-Megértem, ha elmész.

A fiú gyöngéden az álla alá nyúlt, fölemelte könnyes arcát, és megcsókolta. 

  A nő fölriadt az álmodozásból. Egy pillanatig még ott lebegett a csodálatos, szerelmes érzés...aztán elmosták a keserűség hullámai. Valójában nem is emlékezett, hogy indult az ismerkedés, bármennyire erőltette az emlékezetét. Annyi maradt meg, hogy a fiú mentőzik. Magasabb volt nála, idősebb, és kellemes hangja volt. Valóban befordultak az utcájukba, de akkor megjelent a nagynénje, és a fiút durván elküldte, mondván, hogy családi tragédia történt, aztán értésére adta, hogy ne is keresse többet. "Nem alkalmas. Máskor sem."-úsztak be tudatába a rideg szavak. Ő nem ellenkezett, csak állt dermedten.  Amikor a fiú elment, a nagynénje ránézett, és az arcába vágta, hogy meghalt az apja. 

  A nő arra gondolt, hogy az egész gyerekkora egy rémálom volt. Csak ült maga elé meredve, az idő mintha megállt volna. És akkor valami megmoccant benne. Mintha valahonnan belülről rámosolygott volna egy gyereklány. Abban a pillanatban megértette: még mindig ott él benne az a kamasz lány. A múltba nem tud visszamenni. De a képzeletét segítségül hívhatja, és megadhatja lelke kamasz részének, amit egykor elrabolt tőle a családja. 

  Ő is elmosolyodott és esküdni mert volna rá, hogy egy huncut hang azt kérdezi: Mi lesz a második randin? Becsukta a szemét, és engedte, hogy a fantázia újból magával ragadja.