Delfintánc

  Ígéretemhez híven jelentkezem idei átúszásom rám jellemzően kalandos és vidám történetével.   Rögtön úgy indult, hogy pár nappal a nagy esemény előtt jelentkezett egy ismerősöm, kérdezvén, én megyek-e. Mert neki változtak a dolgai, nagyon menne, de egyedül nem biztos, hogy belevágna. Ismertek, felkaroltam. Valójában még meg is örültem, mert az én átúszásaim bárhogy indultak, végül mindig úgy alakultak, hogy egyedül vettem részt.  Volt szállás, nem jelentett gondot a plusz egy fő. Csodás kis szállásadónk volt, remek helyet biztosított. Nekem sikerült viszonylag időben indulni,  már dél körül a zánkai strandon nyomultam. Sporttársam 2 körül csatlakozott. Jót tett, hogy jelenlétével visszafogta tomboló úszásvágyamat. Ilyenkor ugye már csak finom átmozgatás tesz jót, de mondjátok ezt annak, aki megőrül, ha vizet lát! 😃  Este még dumcsiztunk, csajosan lelkiztünk. Aztán jött a reggel. Egész normálisan indítottam, vidám hangolódásnak beraktam a Cimbaliband Bala...

  Én direkt. Ezt a kis poént a magyar mozifilmek kedvelőinek csempésztem ide, rögtön az elejére 😀  Régóta szenvedélyem az írás. Mivel gyerekkoromban rendszeresen belém fojtották a szót, megtanultam engedelmesen hallgatni. Mai napig nehezen beszélek számomra fontos érzelmi dolgokról. Írni viszont tudok, ott szabaddá válok.  Óvatosan indítottam, naplóírással. Sok évig segített, hogy valahol őszinte lehessek, legalább saját magammal.  Aztán jött a Facebook. Életem legsötétebb időszakában kezdtem. Ki akartam üvölteni a fájdalmamat, a haragomat, és igen, akkor már fontos volt, hogy mások is meghalljanak. A gyógyulásom részeként megjelent egy új stílus, aki valójában vagyok, tele humorral és öniróniával, a mindennapjaim történetei.  És megszületett ez a blog! Egy írónő javaslatára vágtam bele, itt már hosszabb esszék is születtek. Megmaradt a személyes hangvétel, és az életem fordulatait tükröző hol vidám, hogy sötét, fájdalommal teli írások.  Valójában évek óta...