Megúsztam!-2025

  Ígéretemhez híven jelentkezem idei átúszásom rám jellemzően kalandos és vidám történetével. 

 Rögtön úgy indult, hogy pár nappal a nagy esemény előtt jelentkezett egy ismerősöm, kérdezvén, én megyek-e. Mert neki változtak a dolgai, nagyon menne, de egyedül nem biztos, hogy belevágna. Ismertek, felkaroltam. Valójában még meg is örültem, mert az én átúszásaim bárhogy indultak, végül mindig úgy alakultak, hogy egyedül vettem részt.

 Volt szállás, nem jelentett gondot a plusz egy fő. Csodás kis szállásadónk volt, remek helyet biztosított. Nekem sikerült viszonylag időben indulni,  már dél körül a zánkai strandon nyomultam. Sporttársam 2 körül csatlakozott. Jót tett, hogy jelenlétével visszafogta tomboló úszásvágyamat. Ilyenkor ugye már csak finom átmozgatás tesz jót, de mondjátok ezt annak, aki megőrül, ha vizet lát! 😃

 Este még dumcsiztunk, csajosan lelkiztünk. Aztán jött a reggel. Egész normálisan indítottam, vidám hangolódásnak beraktam a Cimbaliband Balatoni nyár című számát. Aztán az Immigrant song gyors átvezetést biztosított, attól fogva viking zenékre rohangásztam félmeztelenül, átszellemült harci kedvvel.

 Társam egy buddha nyugalmával fogadta viselkedésemet. Az ő autójával mentünk át Révfülöpre (ez közlekedésbiztonsági okból is jó döntés volt). Rendőr segített: "A templom után a posta mögött még van sok hely, oda menjenek." Ok csillagom, de hol a templom? Kedvesen megköszöntük a jó tippet, aztán Györgyi leállt egy közeli parkolóban, ahonnan 10 perces sétával elértük a start helyszínét. Itt már tudtam asszimilálódni, voltak hozzám hasonló földöntúli tekintettel jövő-menő sporttársak.

 Elintéztük a formaságokat, még betoltuk az utolsó csokikat, és beálltunk a sorba. Hosszú volt. Nagyon hosszú. Én fölvetettem finoman, nem keresünk-e ismerőst? És rólam tudni kell, ilyenkor gyorsan ismerkedem 😃 Először nem volt vevő az ötletemre, aztán mégis bemondta, hogy próbálkozzunk. Ártatlan arccal kolbászoltunk előrébb, levágva egy kanyart. Ő szemetest keresett, én pedig vidáman beszélgetésbe elegyedtem két lánnyal, akik csak kísérők voltak, és ott is felejtettük magunkat.

 Közben rövid ideig a létrás ember állta utunkat, de mi akkor már megállíthatatlanok voltunk! Még ittunk egyet, aztán csobbantunk. Emlékszem, tavaly is volt egy tervem, hogyan osztom be az erőmet, aztán kb 100m után kimondtam: túlélés van! Olyan erősen hullámzott a víz, hogy minden taktika értelmetlenné vált. Most viszont ideális körülmények voltak. A víz kicsit hideg, de ennek örültem is, inspiráljon csak gyorsabb úszásra!

 Nekem eddig az vált be, hogy az elején gyorsan elhúzok a tömegtől, aztán jöhet az utazósebesség, majd rövid versenyek nálam kicsit gyorsabban úszókkal, hogy ne lassuljak be, a végén sprint. Györgyit is beavattam titkos taktikámba, és nagyon örülök, mert mondta utána, hogy neki is segített.

 Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, én minden alkalommal megélem, hogy a belső érzékelésem szerint már kb féltávnál vagyok, és akkor meglátom az 1km-es bóját. Most 1.5km-nél éreztem, hogy azért már kezdek fáradni. Nem lesz ez így jó. Nincs mese, menni kell tovább. Ráadásul most is ott volt a kihívás: megdönteni az előző eredményt. Ez eddig egyszer sem sikerült. Most éreztem, hogy van esélyem, sokkal jobb volt úszni, mint tavaly, bíztam benne, hogy menni fog. Titkos vágyam volt, hogy 2:30 alá kerüljek. 

 Még az első meghirdetett időpont előtt bejelentkezett apu. Ő már nagyon rég elhagyta a földi síkot, de sokszor érzem a támogató jelenlétét. Most is bennem volt, hogy velem lesz végig. Amikor megfájdult a karom, hallottam a súgását: "Tartsd a tempót, de ne görcsösen." Ellazítottam a karomat, és el is múlt a fájdalom. Aztán csak úsztam és úsztam. Jött egy bója. Emlékszem, arra gondoltam, ha ez a 2.5km-es, én elsírom magam. És nem! 3.5km-nél jártam. Ennek úgy megörültem, hogy tempót váltottam, belehúztam. Aztán az jutott eszembe: Ivett, te nem vagy normális, ennyit szoktál összesen úszni (1.7kilcsi maradt), korai a sprint. De akkor már jött a viking életérzés, körülöttem is érezhető volt a hangulat-és tempóváltás. És végső megerősítésként apu hangja: "Ne gondolkozz, ússz!" És úsztam! Minden erőmet beleadva, nem lassítva úsztam tovább. 

 Kiérve az óra 10:10-et mutatott, nem felejtem el, amíg élek. Tudtam, hogy ez jó időt jelent, de arra nem számítottam, ami jött. Még annyit, hogy tavaly borzalmas képek készültek rólam, ahogy kimerült arccal tántorgok kifelé, így eldöntöttem, ahogy meglátom a kamerás embert, fölveszem legüdítőbb mosolyomat, meghalni ráérek később. A kecsegtető eredmény sokat segített ebben. Az időmérő lányokhoz futva mentem (honnan volt még bennem erő?), és amikor meghallottam, hogy 2:23, visítva ugrottam egy nagyot.

 Gyerekek, én nem egyszerűen jobbat úsztam a tavalyinál, nem lementem 2:30 alán, hanem még a 14(!) évvel ezelőtti időmet is megjavítottam! Olyan diadal fogott el, nem tudom leírni az érzést! Sokat tettem érte, edzésre járok, találtam egy csodálatos gyógymasszőrt, és most beért az eredmény.

 Begyűjtöttem az érmet és a meglepiket-kuponokat, felhívtam egy barátomat, hogy megosszam az örömömet. Mivel nem számított rám, idegen számról hívtam és (állítólag!) félig érthetetlenül hadartam-hörögtem, szerintem csak 10 perccel később fogta fel, hogy én voltam. És megszereztem az idei pólómat is (most pár hétig csak ebben láthattok 😃 )!. Aztán lerogytam a Yettel mellé, ahol a megbeszélt találkozási pont volt. Balra nézek, hát ott álldogál az én kis sporttársam! Ezt hogy csinálta? Tavaly 3 óra fölött úszott. Hát úgy, hogy most velem jött 😄😄😄 Iszonyat jó időt ment, főleg, hogy mellben-háton tolta végig. Olyan büszke voltam rá, szinte jobban örültem az ő diadalának, mint az enyémnek!

 Jött a közös örömködés (az egyik legnagyobb ajándéka idei átúszásomnak 💖 ), kuponok beváltása, majd a csodálatos hajóút vissza az északi partra. Imádom nézni a fáradt-csillogó szemeket, a sugárzó örömöt az átúszók arcán, nekem ez is ajándék. 

 Átérve visszamentünk Zánkára. A jobb vállam nem akart engedelmeskedni a kiadott mozgatási parancsomnak. Aztán a bal se. Kicsit beijedtem, majd azt mondtam: ez is megéri! Elmúlik. Finoman úszkáltunk délután, én gyakorlatilag egyfolytában ettem, amikor nem a vízben voltunk. Este mindent rákentem a vállaimra, amit csak vittem magammal, és már másnap reggel sokkal jobb lett. 

 Este vidám borozással ünnepeltünk, aztán másnap még strandoltunk egy nagyot. Györgyinek haza kellett mennie, én még ráhúztam két napot. És persze úsztam egy csomót. Most fáj a karom, nem értem, miért...😋

 Hazaérve még élménybeszámolót tartottam egy barátomnak, és este néztem meg a képeket. Amik a kapunál készültek (itt még nem pózoltam be), már titkosítva lettek 30 évre. A kedvencemet osztom meg veletek.

 2:23:30 MEGÚSZTAM!!!!!!!