Delfintánc

  Idén egy átfutó nátha megfúrta hagyományőrző karácsonyi túrámat. No, nem kell engem félteni: másnap reggel még köhögtem és kicsit rekedt voltam, de elintéztem annyival, hogy nem énekelni megyek. Ráadásul be tudtam gombolni a túranadrágomat, ezt jó ómennek vettem.  Mivel komoly és felelősségteljes túrázó vagyok, könnyű erdei sétát terveztem. Kékestetőre. Szerintem aranyos az a tulajdonságom, hogy kitalálok valami eszeveszett baromságot, aztán megmagyarázom magamnak, miért jó ötlet. Mondom: majd a legrövidebb útvonalon megyek fel, lefele pedig egy hosszabb, ám kevésbé meredek utat választok, minden rendben lesz, ez így nem fárasztó. Nem, persze, az ország legmagasabb pontjára felkapaszkodni igazi kis kímélő kirándulás.  Valójában a havas tájról készített képek csábítottak oda, töltekezni akartam tél hangulattal. Ugyan írta valaki, hogy nagyon kevés a hó, aki szép tájat szeretne látni, induljon korán, mert a dértől szép minden. Komolyan vettem, így a téli kirándulásoknál s...

  Azt mondják, hogy a csoda sokszor csendben, szinte észrevétlenül lép az ember életébe. Ez nem ilyen volt...  Amióta a fiam elköltözött, a karácsonyok a túlélés próbái lettek. A tavalyi volt az első, amikor nem láttam, nem is beszéltem vele. Erős nő vagyok, összeszorítottam a fogam, és egy könnycsepp nélkül végig csináltam. Aztán különösebb felhajtás nélkül összeomlottam. Majd felálltam, ahogy mindig.  Ez az év nem volt kispályás, ahogy beszélgettem emberekkel, egyikünknek sem. Próbák, törések, lezárások, nagy elengedések mindenütt. Engem nagyon szeret a jóisten, mert egész eddigi életem legnagyobb kihívása elé állított. Majd kaptam rá nehezítést. Dünnyögtem, morogtam, aztán már üvöltöttem is kínomban. Úgy éreztem, nem tanulok, nem fejlődöm, csak árral szemben úszom, miközben gonosz vízi lények rángatják lefele a lábam.  Akiről azt hittem, segíteni jött, csak kegyetlenül feltépte gyógyultnak hitt sebemet. Kiszálltam, lezártam, ahogy azt már szépen megtanultam, de kí...