Telihold mágiája és Ivett túrája
Gyerekkorom óta különleges kötődésem van a Holdhoz. Volt egy egyszerű kis távcsövem, emlékszem, milyen lelkesen vizsgáltam vele. Különösen telihold idején volt izgalmas, ahogy még a kráterek is látszódtak. Szabad szemmel is sokat bámultam. Talán ez is az elvágyódásom része volt: bárhol szívesebben éltem volna, mint a családom poklában. (A csillagokat is imádom amúgy. Sokáig mély meggyőződésem volt, hogy én valamelyik gyönyörű, fényes csillagon születtem, és csak valami otromba tévedés révén kerültem ide.) Aztán elszakadtam tőle-ahogy a saját bensőmtől is-, majd újra fontossá vált. Mondják, hogy a nők jobban érzik, még a ciklusuk is igazodik a Hold változásaihoz. Na az enyém öntörvényű, soha nem igazodott semmihez 😃 A lelkem viszont csendben, feltűnés nélkül fölvette a ritmusát. Aztán jött a "tudatosodási" korszakom, amikor görcsösen figyeltem, mikor kell elengedni, és mikor új terveket elindítani. Nem volt ezzel semmi baj, csak épp a lényeget veszítettem ...