Nyuszika bevállalja

   Erősen tipródtam, megírjam-e nyuszika és a farkas történetének a folytatását. Aztán arra jutottam, elég bátran megosztom életem részleteit, és pusztán azért, mert ez a mostani rám nézve a legkevésbé sem hízelgő, viszont legalább olyan tanulságos, mint a többi, nem ér elhallgatni. 

  A látszólag kerek, lezárt történet ott folytatódik, hogy pár nappal a lebukás után a munkahelyi számon keresett valaki. Pont nem tudtam felvenni, visszacsörgettem, ahogy szoktam. Állok a Spar pénztárnál, amikor csörög újra a telcsi, gyorsan felkapom. Na, majdnem rögtön el is dobtam, emberem volt az, és fogászatra kért időpontot. Annyit bírtam kinyögni, hogy sokára van. Nem baj-jött a válasz (basszus, miért nem tud ilyenkor eszembe jutni, hogy sajnos nincs?). Már nem volt visszaút, mondtam, rendelési időben hívjon vissza.

  Már a rendelés elején hívott. Volt egy lemondásom pont a szabim előtt, megkapta. De ekkor elkezdődött az a hihetetlen önbecsapós agyi folyamat, aminek a végén arra jutottam: talán mégis fontos vagyok neki! Lám, milyen bátor, miután kidobtam, bejelentkezik, pedig pontosan tudja, hogy legálisan tudok fájdalmat okozni...

  Védelmemre annyit megjegyzek, erősen küzdöttem ám a hülyeségemmel, többször elolvastam a saját írásomat, emlékeztetve magamat a lényegre. Aztán egyik reggel erős rosszulléttel ébredtem, forgott a gyomrom, szédültem, alig bírtam kikelni az ágyból. És valamiért remek ötletnek tűnt tesztelni. Mert bohó ifjúkoromból annyi tapasztalat azért megmaradt, hogy aki nem vesz komolyan, a bajban elpárolog, mint a kámfor. És esküszöm, azt vártam, hogy majd udvariasan leráz, én még jobban megutálom, és mire jön a fogászatra, túl is leszek rajta. Megírtam szépen, hogy még mindig utálom, de rosszul vagyok, hozzon háztartási kekszet. "Mikor, hova?" Most csak azért nem dobtam el a telefont, mert ahhoz is gyenge voltam. Gondoltam, emelem a tétet: "Most." 

  És jött! Kaptam háztartási kekszet...is. Nem mentegetem magam, akartam én nagyon, ami megtörtént. Utána eufórikus állapotba kerültem, de az gyorsan elpárolgott, és jött a kínzó erkölcsi dilemma. Igen csúnya szavakkal illettem magam, hiszen felrúgtam mindent, amit helyesnek tartottam addig. Aztán eszembe jutott az elmúlt 16 év, a rengeteg küzdelem, és bizony az is, hogy most hol tartok a nagy-nagy önfeláldozásommal, azzal,  hogy csak a fiamnak éltem. És az is, hogy a két kezem összes ujja kevés összeszámolni, ahány nős pasit elhajtottam ezalatt. Arra gondoltam, ha egy nappal előbb meghalok, az lehetett volna a sírfeliratom: "Csodálatos anya volt, és nagyon erkölcsös asszony." Egyre kevésbé bántam, hogy bevállaltam. 

  Még egyszer találkoztunk, az már egész más hangulatú volt, nem jó értelemben. Aztán írogatott, de csak úgy tessék-lássék. Pár nap múlva rákérdeztem, akar-e egyáltalán találkozni. Igen, csak neki olyan bonyolult és kiszámíthatatlan az élete. Na ez pont olyan válasz, mint a "papíron vagyok nős" Mert magyarul azt jelenti: "megvoltál, most már nem vagy érdekes". Viszont írogatott tovább. Tipródtam két napig, aztán úgy döntöttem, ennek így semmi értelme, megírtam, hogy ezt hagyjuk abba. Erre rögtön újra "drága Ivett" lettem. Valójában ezzel csak fölbaszott, meg is írtam neki, más nőkkel ne csak akkor legyen kedves, amikor meg akarja szerezni őket, aztán pedig amikor elegük van belőle.

  Újabb két nap, és jött hozzám a fogászatra. Nem rosszindulatból, de felnőtt embertől én még ilyen hisztit nem láttam. Pedig esküszöm, nagyon kíméletes voltam, tisztességtelennek tartottam volna, ha így állok bosszút. Viszont párszor odaszúrtam, amikor már nagyon nyavalygott, rászóltam, hogy viselkedjen férfiként, és ezentúl ne hanyagolja el ennyire a fogait. 

  Aztán továbbra is írt, sokkal nagyobb lelkesedéssel, mint mielőtt kidobtam (másodjára). Jött a nyaralás, nyugalmat akartam, úgyhogy szépen korlátoztam, és valami fura okból ezáltal eltűnt a Messengeremből. Úgy tekintettem, az Univerzum elrendezte helyettem a dolgot. Hazaérve mégis felbukkant újra az üzenetek között. Tulajdonképpen ez volt az első normális emberi kommunikációnk. Nem volt benne sem hazug ömlengés, sem közöny. 

  Viszont észrevettem, hogy megint várom, mikor ír. A nyaralás alatt olyan szépen megnyugodtam, kisimultam. Tudtam, ha kapcsolatban maradunk, akár csak üzenetváltás szintjén, olyan érzelmi energiákat köt le, amiket fölösleges rá pazarolnom, hiszen úgyse lesz soha normális kapcsolatunk. Szóval kidobtam (harmadjára). 

  Itt tartok most. Nagyon érdekes egyébként, volt egy nagy szerelmem, és ő első perctől emlékeztetett rá. Na azzal a férfival nekünk olyan igazi se vele, se nélküle kapcsolatunk volt, állandóan szakítottunk, aztán kibékültünk, végül egy szegycsonttörés kellett (nem ő okozta 😄 ), hogy végleg el tudjam engedni. Ez azért jóval egyszerűbb helyzet, hiszen nem nagyon van mit elengedni, illúziókon kívül.

  Nagy általános bölcsességgel nem tudok szolgálni, mert az ilyen többes kapcsolatok nagyon sokfélék. Magamról sok mindent megtudtam, és talán fura lesz, de a legjobban annak örülök, hogy egyáltalán nem vagyok olyan jó és tökéletes. Annyira igyekeztem tökéletes feleség, aztán tökéletes anya, mindvégig tökéletes fogorvos, és nagyon tiszta erkölcsű lenni. Elnyomtam az ösztöneimet, a vágyaimat, a szenvedélyességemet. De én egy ember vagyok, aki hibázik, aki csinál néha esztelen és értelmetlen dolgokat. Aztán jó esetben tanul belőlük.

  Mert a másik szép felismerésem: én nem vagyok szeretőnek való. És nem főleg erkölcsi okból (azért az is számít, úgy vagyok vele, még ha én nem is csalok meg senkit, részt veszek benne, hogy megtörténjen valakivel). Amikor megtudtam, hogy nős, és azonnal kiraktam, az még a tudatos erkölcsi reakció volt. A másodiknál egyetlen kérdést tettem fel magamnak: boldogabb vagyok, hogy ez a férfi az életem része? És bizony azonnal jött a válasz, hogy nem. A mostani (remélhetőleg utolsó) alkalomnál pedig abba gondoltam bele, milyen hatással van a kapcsolattartásunk a valódi célomra, hogy legyen egy szép, meghitt párkapcsolatom. Erősen gátló tényező. 

  Valójában nagyon hálás vagyok ennek a férfinak. Eszembe juttatta, hogy én nem csak Peti-anyu vagyok, a harcos amazon, akinek az exével való küzdelemről szól az élete. Emlékeztetett rá, hogy nő vagyok, aki szerelemre és szenvedélyre vágyik. És bár tőle csak az utóbbit kaptam meg, mégis visszahozott az életbe, meggyújtotta a tüzet, amiről már azt hittem, végleg kihunyt.

  És megtapasztalhattam az erőmet, akkor is, amikor igent, és amikor nemet mondtam. Mert az életemről én döntök.