Ivett és a karácsonyfa 2.0

  Tavaly volt egy elég meredek történetem a karácsonyfa befaragással, meg is írtam. Úgy döntöttem, idén nagyon pozitív leszek, nem engedek teret a rossz emlékeknek. Már reggel hangoltam magam, ki segít, milyen kellemes élmény lesz az egész. Aztán jött valami furcsa sugallat, és az jutott eszembe, amit teljesen más témakörben hallottam: ne azt képzeld el, ki jön, hanem azt, mit szeretnél érezni a kapcsolatban. Na, én pontosan tudtam: azt szeretném érezni, hogy boldog vagyok, mert a kertészet dolgozója, legyen az bárki, lelkes örömmel, klasszul befaragja az én csodás fámat. Útközben még jó parkolóhelyet is vizualizáltam, az megvolt. Jó ómen.

 Megcsináltam a helyet a fának az autóban, és elindultam a fatalppal. Közben azért már idegesen rebbent a szemem, kit látok meg. Sehol senki. Sebaj! Amikor odaértem az épülethez, az egyik fiatal nő kint állt, köszöntem, és megkérdeztem, ki tudna segíteni befaragni a fát.

-Senki-jött a válasz.

 Húha, erős kezdés. De én harcos alkat vagyok, folytattam, hogy már évek óta mindig segítenek itt nekem. Értsem meg, hogy most nincs itt egy férfi sem, ő pedig biztos nem tud segíteni. Amúgy is kiszállítás van, délre ér vissza a futár. Lecsaptam az információra, és rákérdeztem, mi lenne, ha visszajönnék délre? A nő csak vonogatta a vállát. Közben odasétáltam a fához, és bepróbáltam. Elég vékony törzsűt választottam, gondoltam, hátha akkora szerencsém van, hogy faragás nélkül belemegy. Nem volt. Megkérdeztem, ki a futár. Lali. Még nem adtam fel: a magas? Nem. Elég kevés esélyt láttam, hogy két Lali nevű alacsonyabb férfi dolgozzon ott. Mondják, hogy a remény hal meg utoljára. Ez az a pillanat volt. 

 A tavalyi élmény után legfeljebb azt tudtam elképzelni, hogy megkerget a baltával, ezért dacosan kértem a nőtől célszerszámot, hogy én befaragjam. Akkor nagyot nézett. Aztán kiderült, hogy Lali az apja, felhívta, hogy megkérdezze, hol talál baltát, aztán hozzám fordult, hogy jöjjek vissza háromnegyed óra múlva, akkor ér vissza. A remény halvány sugara visszakúszott. Persze Lali még nem tudja, hogy rólam van szó. Elmentem, sétáltam egy nagyot. Közben igyekeztem feleleveníteni az emlékeket, hogy faragták be anno a fát, ha mégis rám marad e nemes tett. Bizonygattam magamnak, hogy gyerekjáték. Persze, tavaly egy késsel vérfürdőt csináltam, a baltával, amit még életemben nem használtam, biztos sokkal ügyesebb leszek. De én olyan makacs fajta vagyok, ha eldöntök valamit, kitartok. Ezt a sebészeti zárójelentéseim is tanúsítják.

 Dobogó szívvel kanyarodtam be a kapun. Többen beszélgettek, csak a nőt láttam, neki odaköszöntem. Aztán felismertem a félig háttal álló Lalit. Leültem egy padra és vártam. Magamban 10 percet adtam, ha addig levegőnek néznek, elviszem a fát, és lerágom a kurva kérgét! Két perc múlva odasétált hozzám Lali:-Rám vársz?

Persze, hogy rá, de azért gondoltam, én is mórikálom magam kicsit:-Nem tudom. Te vagy a futár? És ő a lányod?

-Igen.

-Akkor rád.

-Mit szeretnél?

-Be kéne faragni azt a fát-akkor már kínomban röhögtem, most fog elküldeni a picsába.

-Jól van, csak átöltözöm.

Mi van? Segít? És még mosolygott is, láttam! Aztán odasündörgött a lánya, és megkérdezte, tényleg fogorvos vagyok-e. Még soha nem örültem ennyire, hogy azt mondhatom, igen. Elkérte a számomat, aztán apu nekiesett a fának. Két perc alatt végzett.

-Nézd meg, egyenes?

Meghatottan megnéztem, annak láttam.

-Akkor fogd meg egy kicsit. Becsavarozhatom? 

Ki vagy te? És hol voltál tavaly? Melegség öntötte el mellkasomat, ahogy tartottam a fát. Közben beszélgettünk strandról, sportról, olyan szép és vidám volt az egész. És itt még nincs vége. Amikor kész lett, megkérdezte:-Autóval jöttél? Akkor odaviszem neked.

Jó, vidd! Aztán vegyél feleségül! Hát komolyan, ennyi segítőkészség csak így spontán! Akkor már majdnem ugrándoztam örömömben. Úgy köszönt el, hogy itt már nem találkozunk, mert munkahelyet vált. Komolyan hiányozni fog.

 Annyira, de annyira boldog voltam! Hazaérve leparkoltam. Pont akkor ért oda az egyik közeli házban lakó szomszéd. Elé tudtam megállni. Odajött és vigyorogva mutogatta, hogy mehetek még hátrébb. Mondtam neki, hogy még ki kell szednem a fát, majd utána. Na ő korrektül végig nézte, ahogy kiküzdöm az autóból a fát, eszébe sem jutott felajánlani a segítségét. Az volt a jó, hogy ezzel nem elrontotta a hangulatomat, hanem fokozta: így még értékesebbnek éltem meg Lali segítségét, ami őszinte és kedves volt.

 Épp ma beszélgettem egy ismerősömmel, aki nem kedveli a Karácsonyt. Én azt feleltem, hogy nagyon szeretem, mert olyan kis csodaváró vagyok. És nem hiába! Ez a mai élmény nekem igazi karácsonyi csoda volt. A fa egy picit ferdén áll (persze másik szögből fotóztam 😃 ), de ez már a karácsonyi védjegyem. És most gyönyörű emlék. A kis huncutul kanyarodó tetejét pedig egyenesen imádom! Ezért választottam őt. 

 Boldog Karácsonyt! 🌲