Átkeretezés

  Ezzel a fogalommal jó pár éve találkoztam először, amikor a saját gyógyulásom útját jártam. Sokat elárul a hozzáállásomról, hogy amikor felfogtam, miről van szó, valahogy így reagáltam:"Ami szar, az szar, bármilyen keretbe teszem!" Nem állítom, hogy megkönnyítettem a terapeutám dolgát 😆   

  Sok év után most egy nehezebb élethelyzetbe kerültem, és aktiválódott  a "minden úgy szörnyű, ahogy van, az egész életem egy óriási kudarc" attitűdöm. Arra azért büszke vagyok, hogy ha szenvedni akarok, mindent beleadok 😃

  És akkor a Facebook, mint valami jótündér, elkezdett nagy lelkesedéssel emlékeket elém dobálni. Minden áldott reggel. A 7 éves, tündéri, mosolygós kisfiamról, a gyönyörű sípályáról, ahol ezerrel vigyorgok (kifejezetten nem a kudarc és a szenvedés sugárzik az arcomról), meseszép tájról, ahol jártunk. Mindezt abból az időszakból, amiből én csak a fájdalomra, harcra, félelemre emlékeztem.

  És akkor megértettem: ami szörnyű volt az életemben, az szörnyű volt. De ott volt mellette rengeteg gyönyörű, szeretetteli élmény is. Amit elrontottam, azt nagyon elrontottam. De mindenből fölálltam, és mentem tovább. És amint megnyitottam magam az új nézőpontnak, áradni kezdtek a szép emlékek. 

  Persze vérprofi önkínzó módjára belemerültem az "akkor milyen szép is volt, csak nem láttam, bezzeg most...!" életérzésbe. Kíméletlenül szembenéztem ezzel az önsorsrontó gondolattal is. És ismét büszkeséggel töltött el, hogy én még az átkeretezést is tudom önkínzásra használni! 😃

  Ezekből az érzelmi viharokból lehiggadva másképp néztem rá a jelenemre. Nem lett rögtön csodaszép, nem tűnt el a nehézség. De azzal együtt tudtam látni a kihívást, a lehetőséget is benne. És azt, ami most is szép. 

  Bár nagyon hiszek a pozitív pszichológiában, és úgy általában a pozitív hozzáállás segítő erejében, nem vagyok a "hurráoptimizmus" híve. Nem gondolom, hogy mindent meg lehet oldani pozitív gondolatokkal. 

De engedtessék meg a saját példámon illusztrálni, hogy igenis van különbség az adott helyzetre vonatkozóan, ha úgy állok hozzá, hogy:"Már hónapok óta fáj a térdem. Velem valami nagy baj van. Öregszem. Már soha nem leszek egészséges. Nekem annyi.", vagy azt mondom:"Hú, ez most rendesen megfájdult! Mindent megtettem a gyógyulásomért? Nagyon erős szervezetem van, ebből is kigyógyulok. Ezentúl nem terhelem túl magam. Figyelek a testem jelzéseire." között. Ugyanaz a helyzet, de már pusztán a hozzáállásom megváltoztatásával nyugodtabb lettem, a tehetetlenségből átváltottam cselekvésbe, és a testemnek is azt az üzenetet küldtem, hogy bízom benne.

  Mint minden új készség, ez is gyakorlást igényel. Miközben írtam e sorokat, picit belenyilallt a térdembe a fájdalom. És már éreztem is, ahogy közeledik az elkeseredés: "Még mindig fáj!" Mély levegő és:"Semmi baj. Meggyógyulunk." -mondtam a térdemnek, miközben megsimogattam.

  És nem bírom ki, hogy zárszóként ne említsem: a saját tapasztalataim által is alátámasztva úgy gondolom, a testünk pusztán jelzi a lelki gubancokat, melyeket megoldva csodás módon képes regenerálódni.

Szép napot!