A megállíthatatlan ügyintéző

     Szerény személyem a címben szereplő, ügyeit végtelen elszántsággal intéző (enyhén szőke) nő. Itt meg kell jegyeznem, ha már annyi kritikai észrevételem volt anyámmal kapcsolatban, azt a bulldogszerű, makacs kitartást, amivel véghez viszem, amit elterveztem, tőle örököltem. Pusztán annyi a különbség közöttünk, hogy ő bárkin képes átgázolni az érdekei miatt, én inkább a harcos önvédelem híve vagyok.

  Elsőként a Vodafone-nál volt egy igazán sikeresnek mondható csomagújításom. Nagyon régóta vagyok náluk, szinte a megalakulásuk óta, szóval a hűségemhez nem fér kétség. A közelünkben van egy irodájuk, itt egy tündéri kis nő nagyon kedvező csomagot intézett nekünk két éve. Vidáman besétáltam, hogy egy ugyanilyet kérek. A dolgozói gárda teljesen lecserélődött, meg is lepődtem, de töretlen optimizmussal ültem le. A fiatalember rögtön azzal kezdte, hogy az a csomag megszűnt. Nem baj, akkor egy ugyanilyet kérek ugyanennyiért! Elkezdett mondani egy másik opciót, máris 1500Ft-tal följebb ugrottunk. Közben mondtam neki, hogy emailben olyan ajánlatott dobott fel a cég, ami 10 hónapig még olcsóbb is. A válasz: az új ügyfeleknek van. Éreztem, ahogy közeledik a vörös köd. A bankomban már megéltem, hogy én, aki két évtizede vagyok ott, kevesebbet érek, mint az új ügyfél. Ott már bejött a technika, amit itt is bevetettem. Pengeéles mosollyal közöltem, hogy akkor mi lenne, ha kivárnám, amíg lejár a hűségem és másnap besétálnék, mint új ügyfél? Vagy akár szét is nézhetek, melyik szolgáltató biztosítja a legjobb feltételeket az új ügyfelének. A fiatalember elsápadt, veszettül pötyögött a gépén, és láss csodát, sikerült neki olcsóbban biztosítani az eddigi feltételeket! 😊 Megjegyzem, nem sajátosságom az agresszív tárgyalási technika, de tudomásul kellett vennem, hogy a kedves mosolyommal és ártatlan jóhiszeműségemmel ezek a szolgáltatók megesznek reggelire.

  Felvidulva sétáltam haza, de várt még rám egy nagy falat. Át kellett íratni az autómat. A történet eleje  igazi szőke nős, azt le se merem írni. Legyen elég annyi, azzal, hogy kifizetem az utolsó részletet, nem vagyok kész. Most már tudom. Lett időpontom a helyi okmányirodában, de időn túl. És én pánikolni kezdtem. Egy nagyon kedves ügyintéző, akinél a személyit újíttattuk meg, mondta akkor, hogy ha csütörtökön vagy pénteken a vége felé beülök, van esélyem, szokott lenni üresjárat. Fölvettem a nyúlcipőt és bementem. A biztonsági őr nagyon rendes volt, mondta, hogy megkérdezi nekem. Egy fal mögé ment, tehát nem láttam azt a "kedves" ügyintézőt, aki enyhén károgó kis hangján annyit felelt:"Kérjen időpontot!" Hogy fájduljon meg a fogad és én legyek az utolsó esélyed! Majd kapsz te is időpontot, hogy érezd a törődést! (Talán egy picit bosszúálló alkat vagyok, alanyi jogon-Skorpió lévén). 

  Miután kiéltem virtuális bosszúmat, újból a megoldásra koncentráltam. Kiültem a parkba egy jeges kávéval és vad telefonálásba kezdtem. Mert ekkor jutott eszembe, hogy utánanézzek, milyen iratok kellenek. Eredetiségvizsgálat. Mi van???!!! Felhívtam a bankot, ahol lízingeltem az autót, ott nem kaptam választ, hívjam az okmányirodát. Találtam egy központi számot és 8 perc zenehallgatás után egy kellemes hangú fiatalember jelentkezett be. Lízingnél nem kell újabb eredetiségvizsgálat (hurrá, már megérte várni!). Az időponttal kapcsolatban annyit mondott, lehet méltányossági kérvényt írni, de ő megpróbál nekem időpontot szerezni. Lemondóan sóhajtottam, hiszen az időpont foglalásánál már a drága könyvelőm, aki beszállt, megnézte a környező településeket, én pedig egész Pest megyére rárobbantam, de semmit nem találtam. Kis zenehallgatás után a fiatalember megköszönte a türelmemet és megkérdezte, megfelelne-e másnap reggel 9:15-kor Hatvanban? Ha személyesen találkozunk, ezen a ponton a nyakába borulok és zokogva köszönöm meg neki. Bőszen hálálkodtam, ő pedig lefoglalta az időpontot.

  Ekkor már csak az az apró részlet maradt, hogy a kötelező biztosítás igazolásán még a régi nevem szerepelt, de 3 telefonnal ez is elrendeződött. Másnap izgatottan indultam útnak, sikerült időben odaérnem. Lehet, csak a pozitív hozzáállásom volt az oka, de ott mindenki kedves volt! Sőt, az ottani ügyintéző megdicsért, hogy jól van kitöltve a lízinges igazolás (ha tudta volna, hány levélváltásomba volt az is! 😃 ). Azt mondta, sokan csak üresen elhozzák a papírt, amivel így nem lehet semmit kezdeni. Büszkén kihúztam magam, és 9:20-kor már boldogan andalogtam az autóm felé.Egy kis bolt agresszíven az utamat állta, kénytelen voltam venni egy szép táskát .

  Itthon kéjes örömmel kitöröltem a helyi időpontot, közben dobtam virtuálisan egy fölényes kacajt az itteni banyának 😄

    Világomban minden rendben van!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ivett karácsonyfát állít

Fiam születésnapjára

Traumán túl-új élet