Ivett interjút ad

  Váratlan események gyors egymásutánjának köszönhetően pénteken Pócsmegyeren találtam magam, ahol életem második rádióinterjúja készült velem íróként. 

 Gondolkodás nélkül csaptam le az első alkalmas időpontra, így két napom volt felkészülni. Ez abból állt, hogy néztem az időjárás előrejelzést, és annak függvényében módosítottam, mit veszek fel. Rádióinterjúra, tudom. Egy nő akkor is legyen nő, ha hallgatják 😉

 Még soha nem jártam Pócsmegyeren, a GPS-re bíztam magam. Loretta (mostanában így hívom) úgy vélte, vicces lesz, ha kompátkelést is iktat az útba. Ezzel akkor szembesültem, amikor előttem hömpölygött méltóságteljesen a Duna. Oké, a Rév felirat már finom balsejtelmet ébresztett bennem. 

 Odaérve kipattantam, és az előttem levő autóst kérdeztem a részletekről. Igen, mai napig megijesztenek az új helyzetek, ez vagyok én. Úgy éltem meg ezt a mások számára mindennapi rutint, mint életem legújabb kalandját. Amikor némileg megnyugodva (ha fel tudtam kormányozni a kompra, csak lemegyek valahogy) az autóban üldögéltem, eszembe jutott, hogy hétfőn majd lelkesen mesélem a munkahelyemen, hol jártam, és ha netán megkérdezik tőlem, mi volt a legizgalmasabb az interjúban, rávágom: a kompátkelés! 😄

 Balesetmentes lejutást követően perceken belül megérkeztem. Loretta csak egy házzal tévedett (megbocsátom neki, szerintem szőke), kicsit tébláboltam, aztán rátaláltam a célra. Egy tüneményes, vidám nő jött elém, és úgy fogadott, mintha rég nem látott barátnője lennék. Nagyjából 2 másodpercre volt szükségem, hogy feloldódjak. 

 Frenyó Krisztina, vagyis Krisz (ő így szereti, szóval én is ezt használom)  a műsora címéhez hűen isteni kávéval kínált. Kötetlen beszélgetéssel indított, amiért nagyon hálás vagyok, mert akkor azért már jött a drukk. Kiderült, hogy több hasonló pont van az életünkben, nagyon gyorsan egymásra hangolódtunk. Aztán mikrofonpróbát tartott, és persze, hogy nem jutott eszembe a "Mondj valamit!" felszólításra adott stílusos "Valami." válasz. 

 Krisz négy részletben rögzítette a közel félórás interjút. Kihasználtuk a lehetőséget, hogy nem videófelvétel készül, és vidám aktivity parti kísérte a beszélgetést. Úgy magával ragadott a hév, szinte megváltozott tudatállapotba kerültem, szóval most izgatottan várom, hogy meghallgassam, miket mondtam. Én könyvbemutatón már sütöttem el azt a poént, hogy írni jobban tudok, mint beszélni. Most kiderült, hogy azért a beszéd is egész jól megy 😀 Hozzáteszem, igen hosszú út vezetett idáig. Aki csak fiatal koromban találkozott velem, rám sem ismerne. A leckét szépen felmondtam, de hogy érzésekről vagy magamról beszéljek...elképzelhetetlen volt. Most ülök a gép előtt, és mosolygok, mennyire más emberré váltam...vagy inkább úgy mondanám, mennyivel közelebb kerültem a valódi önmagamhoz.

 Az interjú után folytattuk a beszélgetést, közben pazar vendéglátásban volt részem. Ő elmondta, hogy ez milyen jólesik neki. Én most tudom kristálytisztán megfogalmazni: minden esetben, amikor ilyen őszinte, szeretetteljes gondoskodást kapok, tovább gyógyul az anyasebem, és csökken a hiányérzet a lelkemben. Áldott pillanatok ezek 💚

 Na, és a fényképek. Mostantól meg fogom tiltani, hogy kép készüljön rólam, amikor beszélek. Nincs jó pillanatom! Abból a hét-nyolc képből, amit Krisz csinált, egy volt valamennyire vállalható, a többivel kiválóan lehetne spoilerezni egy horrorfilmet, amiben én vagyok néhol az áldozat, máskor az aberrált gyilkos. Mostantól csak maszkban beszélek a betegeimmel! Ha belegondolok, hogy ilyen arckifejezéssel nyugtatom őket, nem csoda, ha rettegnek 😁

 Aztán kimentünk a kertbe, és ott fantasztikus képek készültek. Már amikor abba tudtuk hagyni a röhögést...

 Komolyan mondom, ez volt életem egyik legcsodálatosabb délutánja. Nagyon érdekes, a regényem olyan elképesztő változásokat indított el az életemben, amire nem gondoltam volna. Segített túlélni életem legsötétebb, legmélyebb lelki válságát, gyógyította a gyermek-és felnőttkori sebeimet. Csodálatos embereket ismertem/ismerek meg, és végre kezdek megérkezni önmagamba.

 Érzem a tenger illatát, és egész halkan ígéri egy hang, hogy közeledik az én életemben is a pillanat, amikor megtörténik a búcsú: Isten veled, Narcissa!