Chokito-avagy ne ítélj elsőre

                                   

  Nem csokikról fogok írni (bár igazán testhezálló téma lenne :) ). Csak hasonlatként ugrott be, ahogy elmerengtem az egyik betegemen. 

  Még most is előttem van az első találkozásunk. Akkor a tizenéves gyerekét hozta el, egy tündéri, mosolygós kislányt. Volt egy rossz foga, azt mondták, ki kell húzni, és utána hidat csinálni. Megnéztem. Hát igen, néha elborzadok, egyes kollégák mennyire nem tekintik fontosnak az elsődleges célunkat, a fogak megtartását. Annyi volt ugyanis a teendőm, hogy gyökérkezeltem és betömtem a fogacskát. 

  Ebből az első találkozásból arra emlékszem, mennyire kétségbeesett volt az apuka, nem akarta elhinni (mint kiderült, teljes joggal), hogy nincs más megoldás. Tetszett, hogy így szereti a lányát és mindent megtesz érte. 

  Aztán ő is bejelentkezett. És ezzel kezdetét vette egy igen érdekes korszak. Hogy miért mondom ezt? Nos, én egy nagyon türelmes, békés természetű fogorvos vagyok. De vannak kérdések, amik olyan hatást váltanak ki belőlem, mint egyébként buddhista bikából a vörös posztó lengetése. Ilyenekre gondolok:"Ez egy jó tömőanyag?" (Nem, b..meg, direkt rosszat veszek, hogy állandóan kínlódnom kelljen.) "Ez most jó lesz így (mármint a tömés)?"(Ha nem bízol meg bennem, minek vagy itt? Ki akarsz idegelni?! Mert jól csinálod!) "Biztos szép lesz? Nem fog látszódni?" (Na most már kedvem lenne úgy átalakítani az arcodat, hogy a tömés szépsége legyen a legkisebb bajod!) 

  Telt- múlt az idő, csináltam rendre a töméseket, és kezdtem rájönni, hogy ezeket a provokatív kérdéseket nem az én bosszantásomra találja ki, tényleg aggódik! És valami különös együttérzés alakult ki bennem. Teljes bizonyossággal állítom, ő az egyetlen ember a praxisomban, aki következmény nélkül fölteheti nekem azt a kérdést:"Doktornő meg tudja csinálni?" 

  Azért gonosz módon kicsit mulattunk rajta, leszámítva azt a részt, amikor tükörrel a kezében aprólékosan ellenőrizte, tényleg szép lett-e az alkotásom. Olyankor, bevallom töredelmesen, sok év gyakorlattal a hátam mögött elfogott egy belső remegés, nehogy találjon valamit. 

  Azon kaptam magam, hogy kezdem megkedvelni. A legaranyosabb jelenet az volt, amikor egyik télen egy rénszarvasos pulcsiban jött, volt neki az orra helyén egy szép piros bojt. Azt a kezelést nehéz volt röhögés nélkül végig csinálni :) És mégis, valahogy bearanyozta az egész napunkat. 

  Egyik alkalommal beszélgetést kezdeményezett. A nyálszívó segítségével rövidre tudtam volna zárni, de hagytam kibontakozni. És ahogy beszélt, rájöttem, hogy egy nagyon intelligens, olvasott ember, aki szeret gondolkodni, kérdéseket föltenni, és ha lehet, azokra a választ is megtalálni. 

  Most legutóbb azért jött, mert az egyik töméséből kitört egy pici darab. Hálásan felsóhajtottam, ez egyszerű eset lesz. "De nem baj, hogy csak egy kis darabot pótolunk ?" És tényleg csak egy apró, jelentéktelen késztetést éreztem, hogy megüssem, ehelyett lelkesen elkezdtem magyarázni a fényrekötő tömés kötési mechanizmusát. Mert most már tudom, hogy figyel és megérti.

  Szóval: ne ítélj elsőre :)

Szép napot! :)