Hétvégi barangolások

   Hirtelen felindulásból meglátogattuk pünkösdkor a Jeli Arborétumot. Pár éve már bakancslistás hely volt, de valahogy mindig elmaradt. A történethez hozzátartozik, hogy pár hónapja egész súlyos térdsérülést sikerült okoznom magamnak, hosszú ideje kínlódtam, de a gyógytornászom engedélyezte, hogy tegyek nagyobb sétát. Ő javasolta a vácrátóti arborétumot. Aztán megláttam egy cikket a rododendron virágzásról, és megszületett az új útiterv. 

  Általában sokat vívódom, de ha kirándulásról van szó, félelmetes gyorsasággal döntök. Mivel elég messze van tőlünk, rögtön több naposra duzzasztottam a programot. És ha már több napra megyünk, érdemes a környéket is megnézni. Na ennyit a visszafogott sétáról.

  Szombaton indultunk, felszerelkezve a Déli-Bakony térképével. Városlődön álltunk meg. Kicsit elveszett voltam, merre van a jelzés, egy helyi illetőségű úr jött oda és útba igazított. Majd megjegyezte:"Aztán vigyázzanak a szarvasokkal meg a vaddisznókkal!" Meghökkentem és visszakérdeztem, tényleg van reális esély, hogy találkozzunk velük? (A szarvasnak nagyon örültem volna!). Rám nézett és mérhetetlen büszkeséggel vágta oda:"Ez a Bakony!" Én elég sokat túrázom egyedül is, és soha nem értettem, miért hökkennek meg az ismerőseim, és miért kérdezik rögtön: nem félsz? Mitől, hogy rám száll egy katicabogár? De most valahogy belém kúszott a félsz, lelki szemeimmel láttam a kölykeit védő vaddisznót, és nem tetszett a vízió. Aztán fölengedtem, bár elég elhagyatott úton jártunk. Amikor az útvonal kerítésbe torkollott, kitérőt kerestünk. Itt ért véget aznapra a józan eszem, olyan meredek emelkedőn mentünk ugyanis tovább, ami még egészséges térdeknek is jó edzés. Valahogy föltörekedtem magam és a kilátás megérte a fáradozást! Mivel fölértünk a csúcsra, innen könnyebb volt a haladás. Kivéve, amikor lefele indult el meredeken az út. Araszoltam, mint egy félős hernyó és rettegtem, nehogy megcsússzak. Aztán állatokba botlottunk! Egy egész csapat kecskébe, kerítés mögött 😊 Utána volt szerencsém egy szarvas felvillanó fenekéhez is. Ezután jött a legelhagyatottabb rész, itt újra elkezdtem parázni, fiam lelkesen ajánlotta, hogy betesz valami zenét, de én nem akartam heavy metallal hergelni a vaddisznókat. Végül kiegyeztünk az "Over the rainbow" ukulelés változatában. Ettől fellelkesültem és mire véget ért a szám, majdnem le is értünk. Áthatoltunk egy táboron, mert a hivatalos utat benőtte a növényzet és vidáman zártuk első napunkat. 

  Második nap délelőttre esőt mutatott az előrejelzés, így nem estem kétségbe, hogy arra ébredünk. És egészen délután egy óráig töretlen volt a lelkesedésem. Akkor kezdtem elszontyolodni, ez volt ugyanis az arborétum napja. Fél kettőkor zuhogó esőben elindultunk ebédelni a közeli csárdába. Legalább történjen valami jó! Ott enyhült az eső, és az esélytelenek nyugalmával javasoltam, autózzunk az arborétumhoz. Ha nem esik nagyon, azért is megnézzük a rododendronokat! Mire odaértünk, kikandikált a napocska is, még pár csepp eső esett, de az első bokornál már simán fényképeszkedtünk. Egyébként sok eltökélt harcostársunk volt, mikor odaértünk, tele volt a parkoló. Na ők még esőben mászkáltak. Az arborétumról annyit, hogy amikor beléptem, tátva maradt szám a gyönyörűségtől, és úgy is maradt zárásig. Képek nem adhatják vissza azt a csodálatos színkavalkádot, ami fogadott. Három óránk volt zárásig, majdnem elég is volt, hogy mindent bejárjunk, néhány mellékutacska maradt csak el. Feltöltődve és nagyon boldogan távoztunk.

  A szerencsénken felbuzdulva harmadik és egyben utolsó napunkra is terveztem programot, a közeli Somló-hegyet. Második este viszont bejelzett mindkét térdem, duzzogva a túlterheléstől. Gyorsan raktam kinez tapaszt a balra is, és még térdrögzítőt is. Enyhén robotos mozgással, de fájdalom nélkül vágtam neki utolsó kalandunknak. A szállásadó nem túl korrekten számított árat, amin felhúztam magam, kamasz gyermekem pedig az empátia teljes hiányával közölte, hogy mostanában olyan sokat idegeskedem. Nem érzékelte a közelgő vihart, amikor kirobbantam, már késő volt. Én bőgtem, ő bizonygatta, hogy nem akart rosszat. Aztán összeölelkeztünk, és a hegy lábánál hagytunk minden szarságot. 

  Onnan ez a nap is csodásan alakult. Mivel délutánra újra esőt jósoltak, korán indultunk. Ez jó ötletnek bizonyult, mert 11 után el is eredt az eső, de akkor már lefele baktattunk. És megjártuk a kilátót, a várromot és még a Kinizsi sziklát is megnéztük. A teljesség élményével értünk le, és ebéddel zártuk a kirándulást. 

    Bár az idő lehetett volna kicsit kegyesebb hozzánk, mégis nagyon hálás vagyok, hogy mindhárom nap tudtunk kirándulni, és a több hónapos természethiány után ilyen sok szépséggel találkozhattam. 

Ide még visszajövünk!