A monitor

   Leakadtam a digitális témáról, ez most egy egész másfajta történet lesz. Annyit azért érdemes tudni, hogy a monitor az életem mindennapi része. Ez nem egy döbbenetes bejelentés, a történet szempontjából van csak jelentősége.

  Az én kis monitorom hosszú évek óta megvan, ugyanott végzi a dolgát. Az online oktatás keretében a fiam gyakran birtokba vette a gépet, és mivel a szobámban van, és egy idő után nehezményeztem, hogy ki vagyok tiltva a saját felségterületemről (nem beszélve arról, milyen jól szórakoztam egyes órákon 😃 ), gyermekem úgy állította be a monitort, hogy ő látható legyen, én viszont semmi esetre sem. 

  Itt jegyzem meg, egyszer fordult elő, hogy abban a hitben voltam, épp kikapcsolt állapotban van (nem a fiam, a monitor), és elcammogtam mögötte a komódhoz az ékszereimért. Egzaltált suttogás zavart vissza és hónapokkal(!) később egy barátjánál úgy hozták fel, mint az online oktatás kirívó, extrém momentumát. Felmerül a kérdés, ki figyelt a tanárra? Költői kérdés volt 😃

  De visszatérve a mai reggelre, olyan furán állt a monitor, valahogy nem jó szögben. Én pedig elkezdtem helyezkedni, hogy jó legyen. És nem viccelek, percek teltek el, mire rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb a monitort a helyzetemhez igazítani, mint nekem mozgolódni azon a kicsi helyen.

  Ezen biztos jót derültök, hiszen tízből kilenc embernek valószínűleg élből az jön, hogy a monitort igazítsa, a tizedik meg egy hozzám hasonló genetikai szőke. Ami viszont számomra az igazi tanítás volt, azt bizony sokszor látom másoknál is. Van egy helyzet, amiben kényelmetlenül érzem magam. És ahelyett, hogy a helyzetet alakítanám úgy, hogy az számomra megfelelő legyen, én igyekszem akár önmagam kicsavarásával igazodni a helyzethez. 

  Nálunk az egyetemen külön oktatás szólt az ergonómiáról, vagyis arról, hogyan tudunk a lehető legkényelmesebben dolgozni. Hogyan legyen beállítva a fogorvosi szék, hol és hogyan legyenek a műszerek, honnan segítsen az asszisztensnő. Ez az alap a jó munkához. 

  Ez viszonylag könnyen elsajátítható, kicsivel több ismerettel, mint ami egy monitor beállításához kell. De mi van azokkal a helyzetekkel, amihez nincs ilyen egyértelmű leírás? Miről szól egy olyan barátság vagy párkapcsolat, amiben mindig az egyik igazodik a másik fél igényeihez? Mi van, ha egy kisgyerekes anya részmunkaidőben szeretne visszamenni dolgozni, de a főnöke nemet mond? Ezekre a helyzetekre hogyan reagálunk?

  Tapasztalatom szerint kér fő akadálya van, ha az ember nem változtat egy számára rossz helyzeten:

1. alacsony az önértékelése és az önbizalma

2. kényelemből

Az elsőt nem kell túl sokáig magyarázni: ha nem hiszem el, hogy többet, jobbat érdemlek és ha nem bízom magamban, és nem tudok kiállni magamért, akkor marad az alkalmazkodás.

A második sokkal izgalmasabb. És bár valószínűleg többen ismeritek, következzék az egyszeri béka esete a fürdővel. Ha egy békát forró vízbe tesznek, azonnal kiugrik. De ha hideg vízbe kerül és aztán a vizet elkezdik melegíteni, a béka megfő, de nem ugrik ki. Na pont így vagyunk mi is a kellemetlen helyzeteinkkel. Nem jó, nem jó, de megszoktuk. Mindkét házasságomban hónapokkal a döntés előtt már éreztem, hogy ennek vége. Nem azt, hogy baj van, azt hogy vége. Mégis mindkét esetben főttem még egy kicsit és megvártam, sőt, félig-meddig kiprovokáltam egy krízishelyzetet (hirtelen felforrt a melegedő posványos víz), amiben azonnal léptem. 

És még egy érdekesség: amikor elhitetjük magunkkal, hogy nincs választásunk (vagy csak két rossz közül választhatunk). Volt egy ügyfelem, munkahelyváltáson gondolkodott. Az akkori munkahelyét utálta, de biztos keresetet adott. Volt egy másik lehetőség, a saját lábára állni, vállakozást indítani, de az nagyon ingatag talajon állt, félt, hogy nem tudna megélni belőle. Hosszas beszélgetés után kibökte, hogy tulajdonképpen hívták egy helyre, az is tetszik neki, de nem pont azt csinálná, amit eltervezett. Rákérdeztem, el tudná-e képzelni átmeneti megoldásnak? (Ott szívesen dolgozna, és közben építhetné a vállalkozását.)  Igen.  Megkönnyebbülve távozott. Aztán írt, hogy nagyon köszöni, jött egy negyedik lehetőség, azt választotta. 

  Azért is kedvencem ez az eset, mert még csak nem is az történt, hogy én ügyesen rávezettem a helyes megoldásra, hanem pusztán a ténytől, hogy elengedte, hogy csak az a két, akkor valamilyen szempontból rossznak tűnő választási lehetősége van, megnyitotta a teret, és ő kiválasztotta a számára legmegfelelőbb állást.

  Szóval, igazításra, választásra fel!

  

 A monitor illusztráció, az enyém túl szemérmes volt, hogy megmutassa magát 😃