Barátnőm, Lindsay

 Milyen érdekes az élet! Amikor befejeztem Lindsay C. Gibson Szülősebek című könyvét, azonnal írni akartam róla. Már le is írtam a címet, amikor leállt a monitorom. 

  Először arra gondoltam, egy kicsit még érlelnem kell az olvasottakat. Aztán magamhoz hívtam egy tapasztalatot, ami segített mélyebben megértenem a saját működésemet. 

  Ahogy haladtam a könyvvel, az a meghökkentő élményem volt, hogy üdítő olvasmány! Azért ez nem jellemző pszichológiai, önismereti témájú könyveknél. Rám azért volt ilyen hatással, mert újra nyomtatva láttam, amit belül helyesnek éreztem, de a közhiedelem és a társadalmi elvárások elvetik. Susan Forward Mérgező szülők című könyve volt rám ilyen felszabadító hatással sok évvel ezelőtt. 

  Amikor nyíltan felvállaltam, hogy végleg megszakítom a kapcsolatot anyámmal, kaptam ám hideget-meleget. Kitartottam, de ahogy most kiderült, maradt bennem egy bizonytalan, bűntudatos rész. A Szülősebeket olvasva azért fogott el hihetetlenül jó érzés, mert nyomtatásban jelent meg egy pszichológustól, amit én is gondolok. Így lett ismeretlenül is a barátnőm, támogatóm. Elképzeltem, ha bármikor a jövőben szóba kerül ez a téma, csak lazán odavetem:"Lindsay is azt mondja..." és vigyorogtam. 

  Aztán jött az a fura agyi kattanás, amit megéltem mindkét exférjemnél. Amikor kellő időre kivontam magam a hatásuk alól és jobban lettem, megerősödtem lelkileg, jött egy eszement, lelkes ötlet, hogy akkor most már tudok szép kapcsolatot ápolni velük. Most is bekúszott az agyamba, hogy hívjam fel anyámat. Először volt lélekjelenlétem, mert leültem és megkérdeztem magamtól, valójában miért is tenném? Hogy jó legyen a kapcsolatunk. De ahogy Lindsay is mondja 😃, ez csupán a felnőtt gyerek gyógyító illúziója. 

  Mivel én a rossz ötletekben rendkívűl kitartó tudok lenni, felhívtam. Nem vette fel. Írtam egy megfontolt, visszafogott és kedvesnek szánt emailt. A válaszában megjelölte, hogy mikor ér rá, milyen programot szervezzek és mi a feltétele, hogy találkozhassak vele. Ültem a gép előtt, és elismertem: Ivett, megint adtál egy pofont a szarnak. Már el is felejtettem, anyám hogyan használja az embereket és hogyan nyomja azonnal alárendelt szerepbe (aki hagyja magát persze). Diplomatikusan annyit írtam, hogy nem alkalmas a megadott időpont és jó pihenést kívántam. Reggel várt a válasza, melynek tárgya: GONDOLKOZZ EL! Így, csupa nagybetűvel. A lényeg az volt, mit képzelek én, hogy nem érek rá. Nekem mindig van valami problémám. 

  És bevallom töredelmesen, itt már nyert, mert bár az eszemmel tudtam, hogy csak a tőle szokásos bűntudatkeltő manipulációval van dolgom, mégis berántott érzelmileg. Elbuktam és írtam egy érvelő fogalmazást. A gimis magyar tanáromtól csillagos ötöst kapnék rá, ez ad egy kis vigaszt 😊

  És akkor most újra (és nagyon remélem, hogy nekem utoljára van szükségem rá) leírom: van, amikor a legegészségesebb megoldás végleg és teljesen megszakítani a kapcsolatot a szülővel. 

  És itt sokan a "gyökerek fontosak" kifejezést használják. Nekem két kép is megjelent ezzel kapcsolatban. Az egyik, ha már gyökerek: a gyökereim hozzám tartoznak, és a család, a szülő a talaj. Jó szülő táplál, ellát mindennel, és gyönyörű utód fejlődik. Rossz talajban nem marad meg egyetlen növény sem, kipusztul, vagy beteges, satnya lesz. És az átültetés csodákat tesz 😊

  Mivel én imádom a vizet, nem meglepő módon a másik szimbólum a forrás volt. Ha én folyamatosan mérgező forrásból iszom, nem lehetek egészséges. És bár új forrást találni nem mindig könnyű, de az Egy Forrás mindannyiunkat táplál. 

  Így legyen!