Ivett és a kempingezés

     A közelmúltban két fantasztikus vízitúrás élményben volt részem, az ottani élményeimet is megosztom, de ez a téma külön helyet kíván. 

  Elöljáróban annyit, hogy gyerekkoromban kimaradt a sátrazás élménye, először szintén egy vízitúrán ismerkedtem meg vele. Egyetlen éjszaka volt, nem mondom, hogy kipihenten, de az újdonság erejétől áthatva és lelkesen ébredtem. 

  A mostani két lehetőség last minute érkezett régi kedves túratársam révén, ily módon viszont már nem volt lehetőség faházban megszállni. Sebaj, sátrazunk!

  Az első Dunakilitin volt, egy szép nagy kempingben. Jó sokan voltunk, a mi csapatunk egy helyre zsúfolódva. A sövényen túl retro zene szólt, vidáman táncikáltam rá. Aztán elérkezett az este, és a történelem megismételte önmagát. Tavaly Szlovákiában volt egy finom összecsapásom a helyi bulikommandó tagjaival. Mint kiderült, honfitársaim között is vannak hasonlóan...hm...alacsony alkalmazkodási kultúrájú egyének. Itt a zenével leálltak, de hangos beszélgetésbe csapott át a mulatozás, részeg röhögésekkel tarkítva. Az én reakcióm is idézte szlovák élményemet, igen sokáig kitartottam, fülemre fogott párnával igyekeztem elaludni, aztán a Vikingek hatására agresszív vízióim voltak átvágott hangszálakról, végül fél 3-kor adtam fel. Belül éreztem, hogy kevés értelme van, mégis átbotorkáltam az 5-6 fős társasághoz, és szelíden annyit mondtam, megértem, hogy szórakozni akarnak, de én meg aludni, és tegyék már meg, hogy előre mennek a büféhez (ahol akkor még tartotta magát egy másik kemény mag).

  Egyikük párás tekintettel rám nézett:"Hangosak voltunk? Jaj, bocsánat!" Teljesen meghatódtam: rendes emberek ezek, csak picit elengedték magukat.

  Amikor pár perc múlva felhangzott részeg kíséretükkel a "Rázd meg, rázd meg, rázd meg, rázd meg jól..." (egyikük becsületére legyen mondva, fülsiketítő frekvencián közbeszólt, hogy "cssssssssssss"), lemondtam az alvásról. Reggel én lettem kis csapatunk hőse, a többiek bevallották, hogy ők se tudtak aludni, de nem szóltak. Az én gyengécske bosszúm annyi volt, hogy fennhangon ecseteltem a sövényen túli társaság minősíthetetlen viselkedését, amit persze ők hallottak kristálytisztán. Nem hiszem, hogy túlzottan a szívükre vették. Szerencsére aznap hazamentek, így a második éjszakán mély álomba zuhantam.

  Aztán jött Szarvas. Ez amolyan családi nyaralás volt, barátnőm is kamasz fiaival jött. Itt nagyon kulturált közönség volt, 10 körül mindenki elcsendesedett. Ekkor vált bizonyossá számomra, hogy nem feltétlenül a zaj a legnagyobb ellenségem az alvásban. Egyrészt fázós vagyok, és nincs az a hálózsák, ami elég meleg lenne úgy 20 fok alatt. A fekvés kemény volt, reggelre teljesen elgémberedtem. Csendesen utáltam fiamat, aki kipihenten, üdén ébredt. A helyzetet súlyosbította, hogy a térdelés még tiltott, így esetlen rák módjára araszoltam be minden egyes alkalommal. 

  Aztán utolsó nap volt egy nagyon kedves kis élményünk, erről máskor írok, a lényeg, hogy megálltunk egy kempingező csoportnál. És ott a sátrazás új dimenziója nyílt meg! Mintha Harry Potter világába csöppentem volna, az egyébként elég tágas előtérből, ahol állni lehetett, bekukkanthattunk a belső részbe, ami kisebb szobaként hívogatott, nagy, kényelmes matraccal. Ja, hogy így is lehet?

  Még nem döntöttem el véglegesen, valóban nem az én sportom a sátrazás, vagy egyszerűen csak rosszul választottam a hozzávalókat. Ha sikerül pótolnom az alváshiányt, biztosan megoldást találok rá 😊