Tetoválásaim igaz története

  Bizony, most már több is van, szám szerint kettő. A történet a régmúltból indul. Süldő kamaszként, amikor a lázadásomat csak belül tudtam kiélni, eldöntöttem, hogy nekem egyszer lesz egy skorpió tetoválásom. Ezt jól megbeszéltem magammal, aztán időről időre előjött a vágy, de nem tettem konkrét lépést az érdekében. Teltek-múltak az évek, én épp az első házasságom haldoklásában vergődtem, amikor újra előjött a kamaszos dac. A férjem rendszeresen hangoztatta, hogy ő mennyire konzervatív, én pedig gyerekes provokációként az arcába vágtam, hogy tetováltatni akarok. Lesújtó tekintettel annyit felelt, hogy az válóok. Na elmondom, hol hibázott:

1. akkor már annyira megromlott a kapcsolatunk, hogy ezt inkább ajándéknak tekintettem, nem fenyegetésnek

 2. nem nagyon ismert, ha veszi a fáradságot, tudhatta volna, hogy a szelíd terrort sokáig bírom, de a nyílt fenyegetés nálam épp az ellenkező hatást váltja ki.

  Szóval kiírtam pár címet (akkor még nem volt minden pesti utcában tetováló szalon), és nyakamba vettem a nagyvárost. Az első cím egy belső udvarba vezetett. Az ajtó előtt néhány (számomra) félelmetes alak állt, és egy acsargó harci kutya ugatott rám. Éreztem, hogy ez nem az én helyem. 

  A második szalonba lépcsőn kellett lemenni. Ahogy beléptem, egy csicsergő hangú recepciós kislány fogadott:"Szia, miben segíthetek?" Hazaértem! Elmondtam, hogy szeretnék egy skorpiót, vagy esetleg delfint (addigra már beleszerettem a delfinekbe is). Aranyos volt, adott albumot, hátha segít dönteni, de látványosan bizonytalan voltam, ezért odahívta az egyik tetoválót. Na, ő határozott volt helyettem is: "Hagyjál már, mindenkinek delfinje van, skorpiót kapsz!" Engedelmesen nézegettem tovább a skorpiókat, de egyik se tetszett igazán. A srác nagyon jó fej volt, rajzolt nekem kétféle színben is. Amikor kérdezte előtte, milyen méretben gondoltam, óvatosan mutattam kb 3 centit az ujjaimmal. Megint letorkolt: "Azt akarod, úgy nézzen ki, mintha egy bogár mászna a hátadon?!" A szín kiválasztásakor szőkeségem végső bizonyítékaként szép kéket akartam (már akkor is az volt a kedvenc színem), de szerencsére megint figyelmen kívül hagyta a kérésemet, homokszín és fekete között választhattam. Akkor dacosan a fekete mellett maradtam (ha nem lehet kék, más szín se legyen!) 

  A házasságom rövidesen véget ért. Nem a skorpió miatt 😊  Ettől függetlenül imádtam, és valahogy segített egy sokkal kalandosabb életbe lépni. Akkor nem tudtam élni a kínálkozó lehetőséggel, de biztos vagyok benne, hogy sok harcomban támogatott, erőt adott.

  Akinek van tetkója, tudja, ha fölkerül az első, az ember elkezdi tervezni a másodikat. Én is így voltam vele, a delfin mellé jött a főnixmadár, végül két évtized eltelt újabb tetoválás nélkül. Aztán nyáron egy ismerősöm küldött képet a gyönyörű új tetkójáról. És ezzel felébresztette a régóta szunnyadó vágyat, olyannyira, hogy újból nekilendültem. Először helyet kerestem, de most a bőség zavara bizonytalanított el. Rámentem a mintára. Nem volt kérdés, hogy delfint akarok, de nem gagyi gyerekrajzszerűt, és nem is stilizáltat. Kerestem, kerestem, végül ráakadtam egy szépen, igényesen kidolgozott mintára, gyönyörű kékben. Tudtam, hogy ezt akarom, és természetesen oda megyek, ahol ezt csinálták. Felvettem a kapcsolatot a tetoválóval, leegyeztettük, hogy szeptember elején keresem. Aztán ebből október lett, akkor személyesen találkoztunk. Itt nem volt recepciós, úgyhogy egyből fel kellett vennem a tetoválós vagány stílust. Nem ment túl jól 😊 Ismét bizonytalankodtam, mert az ő munkáján nonfiguratív minta vette körül a delfint, és olyat nem akartam. Nem tudtam, akarok-e másmilyet, végül találtam egy szépet, de nem tudtam jól elmondani, hogy képzelem el ezzel a delfinnel. Végül abban maradtam magammal és aztán vele is, hogy legyen fönt a delfin és meglátom. Arra azért büszke vagyok, hogy most megingathatatlanul ragaszkodtam a kék színhez, és egy pici lilába se egyeztem bele. 

  Nem mondom, hogy nem paráztam. Az első tetoválásnál olyan ifjú voltam és bohó, semmi se fájt, annyira akartam. A srác 5 percenként kérdezgette, jól vagyok-e, ne pihenjünk, és én csak annyit mondtam, folytassuk. Azzal biztattam magam, itt se fájhat jobban. 

  Amikor kértem, mondja mindig, mit csinál, aranyos volt, elkezdett poénkodni:"Most lefújom a lábad...letörölöm..." Fölnevettem és már oldódott is a feszültség. Jót beszélgettünk közben, kivéve, amikor kontúrozott és némán kapaszkodtam az asztalba. Elővettem a jógán tanult mély légzést, amikor gyanakodva fölnézett, mondtam, ne aggódjon, csak belelélegzek a fájdalomba. Onnantól nem zavartatta magát. Azért megfenyegettem, ha nagyon fájni fog, hangosan mantrázni kezdek 😃 Nem volt rá szükség, a festés jóval kevésbé fájt. Ezt is kibírtam pihenő nélkül, és viszonylag sikkesen tudtam fölkelni. Megérte, gyönyörű delfin ugrott vidáman a bokám fölött. 

  Már tetoválás közben eszembe jutott egy motívum, amit el tudnék képzelni...

  Hiszek a szimbólumok erejében. Hiszem, hogy lényem Skorpió része nagy segítségemre volt életem embert próbáló harcaiban. De itt az ideje, hogy Skorpióasszony mellett, aki mindig velem marad, most már Delfinlány is előugorjon lelkem mély tengeréből.