NOXtalgia

   Ma ismét csodálatos élményben volt részünk, Péter Szabó Szilvia varázslatos utazásra vitt. A gödöllői színházterem méreteinél fogva nem alkalmas monumentális előadásra, viszont kiváló helyszín volt egy meghitt hangulatú, kicsit mesélős, sok-sok zenével, számomra kedves dallal múltba repítő koncertnek.

  Az elején kicsit szomorkásabb, csendesebb volt a visszaemlékezés, aztán, ahogy haladtunk visszafele az időben, sorra jöttek a kedvenc számaim. Ez volt az első személyes találkozásom Szilvivel. Eddig is nagyon szerettem, de élőben olyan magával ragadó, bájos és közvetlen volt, olyan természetességgel hangolta fel a közönséget, hogy teljesen elbűvölt. 

  Vidám sztorikat mesélt a zenekar és a saját életéből, a számok egy részét kicsit átdolgozta, különleges új színt adva nekik. És a koncert végéhez közeledve képes volt ennek a nem túl interaktív kisvárosi közönségnek a nagy részét fölállítani, éneklésre és visszafogott táncra bírni.

  Végül mindenkit megkért, hogy álljanak fel, és nagyon szép gitár kísérettel elénekelte a Ha én rózsa volnék című dalt. Előkerültek a telefonok és fényük odahívta az angyalokat, a közönség bátrabb tagjai együtt énekeltek Szilvivel. Olyan bensőséges pillanatot varázsolt, amit életem végéig őrizni fogok a szívemben.

  Majd beszélt a kialakult helyzetről, egyszerű, tiszta és igaz szavakkal. Elmondta, ne felejtsük el, hogy a szer-etet, a gyűl-ölet, ne hagyjuk, hogy bármi vagy bárki gyűlöletet gerjesszen. És hogy a legnagyobb gyógyító a zene és a szeretet  (ezt muszáj kiegészítenem: a természet, a víz...és a csoki 😊 ).

  Elmondhatatlanul nagy szüksége van a világunknak most a Fényre, és azokra a Fényhozókra, akik zenével, vidámsággal, szeretettel segítenek mindannyiunkat.

  Köszönöm neked, Szilvi!💗