Szilveszteri futás

   Szóval az úgy volt, hogy tavaly elkezdtem futni.  A rám jellemző hozzáállással, azonnal hosszabb távot és gyorsan. Amikor jelzett a térdem, rádolgoztam. Aztán december 25-én még versenyeztem egyet a fiammal, és aznap este a jobb térdem nagyon megfájdult. Amikor jobban lett, újra erőltettem és januárban végleg fellázadt. Szolidaritásból követte a bal.

   Hosszú hetekig járni nem bírtam és utána is nagyon gyenge volt, már egész pici terheléstől megfájdult. Aztán csak elkezdett gyógyulni, én meg újra Kos lendületemmel túlzásba estem. A harmadik ilyen eset után tanultam meg figyelni rá. 

  Nem hiába a víz az én igazi elemem, megjött a nyár, és a pancsizástól, vízben való játéktól gyönyörűen elkezdett regenerálódni. Már könnyebb túrákat is bírt. Közben sokáig jártam gyógytornára és gyógymasszőrhöz is. Utóbbit nem igazán zavarta a sérülés, úgy esett neki, mint egészséges korában. Utána mindig jobban fájt, de azt mondogattam magamnak, ez a gyógyulás része. Közben azért kialakult egy csendes rettegés, és a masszázs úgy nézett ki, hogy: "Óvatosan! Kérlek, ott ne! Ezt nem szeretném." Tisztára, mint szűzlány az első alkalommal 😃

  Aztán ősz végén jött a nagy áttörés: fölmentem Kékestetőre. Ott már van emelkedő, meg lejtő, meg sziklás talaj. Köszvényes csiga tempóban, de megjártam. Rá egy hétre Dobogókő is megvolt, boldog mosollyal nyugtáztam, hogy most már minden rendben lesz, már csak türelem kérdése, és teljesen rendbejövök.

  Jött a következő masszázs, ott is elmeséltem a jó hírt. És utána elkövettem azt a hibát, hogy nem mórikáltam magam, hagytam, csinálja úgy, ahogy ő jónak látja, elvégre ő a szakember. Amikor teljes erőből belenyomott az ízületbe, elszakadt a cérna, és kértem, hagyja abba, mert fáj. Meglepve visszakérdezett, hol. Én pedig morcosan feleltem, hogy mindenhol.

  Aztán másnap úgy keltem, hogy megint nem volt jó lábra állni, bicegtem és dühöngtem. Először csak annyit írtam neki, hogy egy darabig most nem megyek, aztán, amikor megéreztem, hogy ez most nem a szokásos pár napos fájdalom, végleg elkeseredtem és iszonyatos haragra gerjedtem. Én végre figyelek magamra és nem terhelem túl, olyan hosszú idő után elkezd rendbe jönni, erre szétcseszi nekem! Írtam neki még egyet, nem szépet, de igazat. 

  Jött a feladat, új masszőrt kell keresnem. Hosszas vívódás után ráírtam arra, akit a legjobbnak tartottam, csak nagyon érdekes stílusa volt. Elmentem hozzá. Megint elképesztően jó volt, az első alkalom után éreztem a javulást, de megint elkezdett furákat kérdezni. Jött a dilemma: inkább viseljem el a stílusát, vagy kockáztassam, hogy elmondom, mi zavar, és akkor elküld. Az utóbbit választottam és nagyon jól tettem. Őszintén leírtam neki, mi zavar és hogy tartsa tiszteletben a kérésemet, hogy bizonyos témákat hagyunk. 

  Annyit írt vissza, hogy köszöni a visszajelzést és tiszteletben tartja. Így is tett, általánosságban beszélt szexuális színezetű témákról. Úgy voltam vele, ennyire én is lehetek rugalmas, ha engem békén hagy, felőlem a csikóhalak nemi életéről is beszélhet, csak közben tegye rendbe a térdeimet! 😃

  És jött a szilveszteri futás, ami nálunk már jó pár éve hagyomány a fiammal. Ő mondta is, hogy szeretne menni, támogattam, de nekem eszem ágában se volt, örültem, hogy újra jobban vagyok. Aztán egyik szülőtársam elkezdett osztályos szervezést, legyünk ott együtt. Majd megőrültem, annyira vágytam menni, de féltem magamtól, hogy túlzásba esem és még elkezdek futkorászni. Írta, hogy ő is csak sétálni fog, gondoltam, akkor a buli kedvéért én is kimegyek. Előre eldöntöttem, maximum a végén egy pici kocogás a célba. Aztán eszembe jutott, mégis hogy néz ki, hogy mindenki nekiindul, mi meg csak sétálunk, akkor az első rövid szakaszon is. 

  Kiérve kis csapat fogadott, az említett szervező anya látványosan nem is öltözött futáshoz, a többiek sportosan mentek. És éreztem, hogy kezd elragadni a szenvedély.  Ráadásul egyik anyatársam szintén zöldbe öltözött, jól mutattunk együtt 😀. Mondtam neki, én biztosan nem megyek gyorsan, bele is fogok sétálni, nyugodtan hagyjon ott. Aha. Elhangzott a rajt, és megindultak az emberek. Most sokkal szebb terepen mentünk, mint eddig, át a parkon, jó idő volt, tényleg csak kocogtunk. És én nem álltam meg. Kb féltávnál picit benyilallt a bal térdem, de akkor már elhatalmasodott rajtam a sporttéboly, mentem tovább. 

  Végig futottam! Annyira boldog voltam és büszke magamra, mint igazi futó a maraton után 😄 Aztán nagyon izgultam a következmények miatt. Első reakcióként még ott izomlázam lett. Csak 10 percet beszélgettünk állva, utána leültünk teázni. Na, az én drága combjaim már akkor finoman beremegtek. Azért délcegen vonultam haza a fiammal. Otthon enyhe pánikban ("Mit tettem?!! Én nem vagyok normális, holnap már lábra sem tudok állni!!!") masszíroztam, kentem, nyújtottam, mindent is csináltam. 

  Jelentem, túléltem! Mára már csak enyhe izomlázam van, és a kinez tapaszt rutinosan fönt hagytam, így a térdeim is védelemben regenerálódnak. 

  Az Erő, az egészség és az örömmel végzett mozgás legyen velünk idén is! 🐬