Akasztják a hóhért

   Ezt a hozzászólást egészen pontosan hét alkalommal kaptam meg az elmúlt két napban. Történt ugyanis, hogy az előtte levő fogamnak sok évig nekidőlve pihengető bölcsességfogam elkezdett rosszalkodni. Mi, hóhérok sem különbözünk annyira a hétköznapi emberektől abban a tekintetben, hogy tudjuk húzni-halasztani a kellemetlen beavatkozásokat, ha saját magunkról van szó.

  Viszont azt is percízen tudjuk, mit tud művelni egy berobbant bölcsességfog. Így aztán egy hete, amikor kicsit erőteljesebben bejelzett az én kis drágám, eldöntöttem, hogy megválok tőle. Fölkerestem kedvenc kollégámat, aki naivan azt hitte, sima kis húzás lesz, ezért elrettentésül csináltattam egy röntgent. Magamat is sikerült megijeszteni, mert kiderült, hogy a kis sunyi, alig dugta ki két csücskét, de korrektül elromlott. 

  A kollégám is végzett egy újratervezést, és most valahogy sokkal vészjóslóbban hangzott a "kicsit feltárjuk", mint amikor én igyekszem vidáman olyanokat közölni, hogy "majd csinálnak egy kis ablakot a csonton." 

  Két hetet kellett volna kibírnia a kis nyavalyásnak, de szerda reggel arra ébredtem, hogy kitartóan lüktet. Vészhívás, segélykérés, bármikor-akármikor megyek, csak szabaduljak meg tőle! "Ma kettő?" Hát imádom ezt az embert! Érezte a kétségbeesést a hangomban. Rávágtam, hogy megyek. Annyira örültem, hogy túl leszek rajta, hogy át sem gondoltam a délutáni rendelésemet logisztikailag. Aztán vad optimizmussal arra jutottam, hogy bőven beérek, és az érzéstelenítő áldásos védelmében lazán lenyomom a műszakot. 

  Mivel a "kis feltárás" miatt antibiotikumot kell szednem, elvágtattam a gyógyszertárba, ahol együttérzőn kérdezték: beteg vagyok? Nem, feleltem vidáman, kiműtik a bölcsességfogamat. Egy. (Vagyis először hangzott el a címbeli mondat). Ekkor még viccesnek találtam. Aztán mentem boltba, ott is eldicsekedtem, milyen nagy napom van. Kettő. Elmentem kozmiba (azt ki nem hagytam volna, sőt, úgy gondoltam, jót tesz egy kis relaxálás, mert bizony akkor már jött a para rendesen). Három. Ott már megjegyeztem, nevetgélve ugyan, hogy több empátiát kérek 😀

  Kettő előtt már ott tomboltam kollégámnál, megkaptam a szurimat. Hát gyerekek, ez a felső vezetéses érzéstelenítés valami eszméletlen! Ilyet még nem kaptam, nem is szeretnék többet. Az tény, hogy semmit nem éreztem, pedig nem volt egyszerű eset. Vércseként figyeltem a hangokat, minden reccsenést elemeztem magamban. Aztán egyszer csak mosolyogva az orrom elé dugta a fogat. Azt a megkönnyebbülést! Isten áldja az ügyes kezét! 

  Háromra végeztem, gyors vágta következett az én rendelőmig. Az első két betegnél nem volt semmi vészes, csak kicsit gyengébb voltam. Aztán elkezdett folyni a könny a jobb szememből. Na az már zavaró volt. Sírdogálva fejeztem be a rendelést (pedig akkor még nem volt okom rá 😂 ) És amikor az utolsó betegem kilépett, csak akkor nyilallt be az én udvarias sebem. Hazaérve villámgyorsan bevettem egy fájdalomcsillapítót, és korán ágyba zuhantam. 

  Éjjel fél 12-kor ébredtem. És a fél arcom még mindig petyhüdten lógott. Jött is rögtön a diagnózis: facialis paresis. Érdekes, ha ki vagyok bukva az egészségem miatt, csak latinul bírok gondolkodni. Így se tetszett jobban az arcidegbénulás gondolata. Eszméletlen, mennyire el tudom hinni a saját hülyeségeimet! Sírtam a párkányba kapaszkodva, elektromos stimuláló kezelésen gondolkodtam. Kb félóra téboly után győzött a józan eszem, visszaparancsoltam magam az ágyba. Ha reggel még bénulok, ráérek pánikolni. Persze másfél óra múlva kiment az érzéstelenítő hatása. Szerintem még életemben nem örültem így annak, hogy tudok csücsöríteni! 😀

  Másnap jöttek hozzánk ablakot cserélni. A főnök segédje régi ismerősöm,  meglátott (akkor már finoman dagadt az arcom), elmondtam neki is, mi történt velem. Négy. Erre már úgy reagáltam: "Te vagy a negyedik, aki ezzel jön, az ötödiket megütöm!" Persze vigyorogva, részben a saját kínomon.

  Nem tudtam beváltani a fenyegetésemet, ugyanis telefonban kaptam meg az ötödiket. Szomszédasszonyom volt a hatodik, ennek rendesen örültem, nem bocsátkoznék vele közelharcba 😃 A hetedikre meg egyszerűen nem emlékszem, bárhogy is igyekszem felidézni.

  Csak annyit fűzök hozzá: szeretettel várom mindannyiukat, imádni fogom, ahogy fúróval a kezemben én viccelődöm velük 😁😁😁