Az önjelölt guru és a pillangó

   Az idős férfit a barátnőmnél ismertem meg. Rövid idő után világossá vált, hogy nagy ívű, fellengzős monológjaival mindenáron le akarja nyűgözni hallgatóságát. A barátnőmmel gyakorlatilag egy szót sem tudtam váltani, ha ott volt, mert egyfolytában ő beszélt. Az általános témákról rövidesen váltott a személyes élményeire. Jézus, Buddha és a Bosszúállók pedig szégyenükben elbujdokolhatnak, mert együtt nem vittek véghez annyi csodát és hőstettet, mint ő.

  A másik jellegzetessége a "rátukmált gyógyítás" volt. Itt a gyógyítás szót még külön idézőjelbe kéne tennem.  Akkoriban még sokszor volt a térdeimen kinez tapasz, ő pedig mély átéléssel megfogta a kezeimet, és...nem történt semmi. Ő valószínűleg valahol máshol úgy mesélné el, hogy mérhetetlen gyógyító energiát árasztott rám. Második alkalommal ez már kifejezetten irritálóvá vált.

  Klasszikus konfliktuskerülőként úgy oldottam meg a helyzetet, hogy megkérdeztem a barátnőmet, mikor szokott oda járni, és máskor mentem. Ha véletlenül mégis ott volt, pár szó után kifordultam, esélyt sem adva, hogy halálra untasson az öntömjénező történeteivel, vagy színpadias gyógyító szertartása nevetséges alanya legyek.

  Ez sokáig nagyon jól működött. 

  Aztán ma gyanútlanul ismét mentem. Akkor ketten is voltak a barátnőmnél, Csodatévő mellett egy nagyon aranyos kis nő, akit-bár nem ismertem meg annyira-nagyon kedvelek. (A sors iróniája, hogy neki tényleg van gyógyító ereje, de soha nem erőszakolná rá magát senkire.) Úgy döntöttem, kicsit maradok. Az öregemberre rá se néztem, a többiekkel társalogtam. Aztán a barátnőm kiment egy percre és a hölgyismerősével beszélgetésbe merültünk. Erre a férfi nagyon hangosan és kifejezetten parancsoló stílusban szólt: "Ivett, gyere ide!" Odapillantottam, és annyit mondtam, szintén felcsattanó hangnemben, hogy mindjárt. (És akkor mondom az ilyenkor egyedül helyes választ: NEM. Szóba jöhetne még a viccesen provokatív GYERE TE, de azzal vigyázni kell, mert mi van, ha komolyan veszi, pedig a hülye maradjon ott, ahol van.) Végig hallgattam, amit a nő mondott, és odasétáltam. Ekkor egy fura, rövid kis társalgás alakult ki:

-Add a kezed!

-Mit akarsz?

-Add a kezed!

-De mit akarsz?!

-Látom, hogy megint fáj (tapasz rajta).

  És ott követtem el a hibát, a béke kedvéért odanyújtottam a kezemet, hadd fogdossa egy kicsit átszellemülten. Közben azzal szórakoztattam magam, hogy energiapajzzsal vettem körül magam. Aztán elsétáltam, és neki háttal elhelyezkedve tovább beszélgettem barátnőmékkel. Mivel a többiek se túl sokat foglalkoztak vele (azt nem tudom, őket miért nem részesítette csodatévő gyógyító erejében), rövidesen elment. Mi még jót beszélgettünk (én végre teljesen felszabadultan 😃 ), aztán eljöttem.

  És ezután lettem nagyon dühös. Leginkább magamra, hogy még mindig itt tartok, nem mondok nemet, ráadásul egy olyan embernek, aki nekem semmit nem jelent, pusztán a béke kedvéért. (Amikor leültem megírni a sztorit, már röhejesnek tűnt az egész. És ha elzárkózom, és megsértődik? Legalább békén hagy végre! 😃 ) Úgy döntöttem, önostorozás helyett vidám leckének tekintem a szituációt, megdicsértem magam, hogy nem ugrottam oda a parancs szavára, és nem azonnal voltam engedelmes (aki onnan indul, mint én, ez óriási haladásnak számít ám!), a jövőre nézve pedig eldöntöttem, hogy ha még egyszer utamba veti a sors, akkor egyszerűen nemet mondok.

  Aztán teraszon ebédeltem (édes élet!), ami átlátszó műanyag lapokkal volt körbe kerítve. És egy szegény kis pillangó nem jött rá, hogy nem jut át a műanyagon, kétségbeesetten próbálkozott újra és újra. Nem bírtam sokáig nézni, odasétáltam, elnézést kértem az ott ülő nőtől, és finoman kiterelgettem a lepkét. A nő jó fej volt, nem zavarta, sőt szabadkozott, hogy ő nem is látta a pillangót.

  Boldog mosollyal ültem vissza. 

  Aztán az jutott eszembe: lehet, hogy életem végéig kihívás és nehézség lesz számomra taplók lehengerlő stílusát jól kezelni. De van, amiben jó vagyok. Például abban, hogy boldogsággal tölt el, amikor egy pillangót hozzásegítek a szabadsághoz. Vagy amikor egy fogászattól rettegő kislányra olyan megnyugtatóan hatok, hogy higgadtan végig üli a kezelést. Velem sokkal mókásabb az aquajogging 😄

  Világomban minden rendben van.

És úgy érzem, ide passzol Einstein egyik zseniális megállípítása: "Csak a hülyék tudnak mindent, a többiek életük végéig tanulnak."