Pszichoapu, Tündérke és a többiek

   Múlt hét szombaton benéztem a Lurdy házba, az V. Életmód expo színhelyére. Ezer éve nem voltam családállításon, volt is egy témám, gondoltam, kihasználom a lehetőséget. Először csalódottan vettem tudomásul, hogy egy előadásra csöppentem be, majdnem ki is slisszoltam, végül nem bántam meg, hogy maradtam, sok érdekes dolog hangzott el, és az állításvezető a bevállalós nézők segítségével rögtönzött állítást csinált. Persze elsőként jelentkeztem. Senkinek nem mondta, mire állítja be. A végén meg se lepődtem, hogy egy vidám, laza, női klános szösszenetet jelenítettünk meg, négyünk közül csak ketten bőgtünk, a másik kettő sokkot kapott 😃. Igazi mazochistaként megvártam a délutáni előadást is, ahol szívfacsaró belső gyermekes történet volt. A végén meg is jegyezte viccesen az állításvezető, hogy másnap irány a Balcsi, lazítás.

  Szófogadó voltam, de földrajzi okból a Dunakeszi strandon kötöttem ki. A szokásos kis beugrót választottam, amit szempillantás alatt betöltött négy kisgyerekes család. Magamban mosolyogtam, itt aztán lehet töltődni gyermeki energiákkal. Miközben igyekeztem nem leégni és ez okból rendszeresen költözködtem félárnyékos helyre, volt lehetőségem kicsit figyelni a családokat. Beleunva a szülői játszmák elemzésébe (elvégre lazítani jöttem!) inkább a gyerekeket figyeltem. A közvetlenségüket (egyikük rám szólt, hogy ébredjek fel, amikor lehunyt szemmel napozgattam 😃 ), a kreativitásukat, az őszinte érzelemnyilvánításaikat. 

  Időközben kaptam új anyagot, ugyanis voltak az "ebédig leszaladunk a gyerekekkel" és az "ebéd után strandolunk egyet" típusok. Ekkor érkezett meg Tündérke. 5 éves forma, szőke, lófarkas kis gyönyörűség, cuki fodros fürdőruhában, és imádnivaló selypítéssel. Csodálatos elegye a bátor felfedezőnek és a tipegő hercegnőnek. Meg kellett zabálni, na! Ámulva néztem a parányi testet betöltő természetes nőiességet, a felszabadult, két lábon járó, tiszta létezést.

  Később mély hálával a szívemben elindultam hazafelé. És akkor a csodálatos gyermekálom rémálommá vált. Az öltözőből kilépve egy család mögött lépkedtem a sétányon. Nem tudom, mi volt apu felháborodásának alapja, de megragadta a kislánya karját, és akkorát rántott rajta, hogy a lány felsikoltott, aztán dörzsölgette, hogy enyhítse a fájdalmat. Apunak ennyi nem volt elég, folytatta a "fegyelmezést". Látszott az arcán, hogy hergeli magát (ekkor már oldalra fordult) és fenyegetőn a lánya felé lépett, a karja is lendült. Anyu próbált közbeavatkozni, ismételgette, hogy "Hagyd már!" és megpróbált közéjük állni. Apu könnyedén arrébb lökte és ismét megragadta a lányát, most a kezénél fogva rángatta. Közben indulatosan beszélt tovább, hogy "mit képzelsz, majd megtanulod...!"

  Száguldottak a gondolataim, mit tehetnék. Belül tudtam, hogy semmi érdemlegeset. Annyit talán mondhattam volna, hogy a gyermekbántalmazást bünteti a törvény, bár a kislány helyzetén semmit nem javítottam volna. Annyi történt volna, hogy megnövelem pszichoapu frusztrációszintjét, amit a szokásosnál nagyobb pofonnal vezetett volna le otthon. Most írás közben bevillant egy lehetőség, ne legyen rá szükség, de ha újra ilyet kell végigélnem-néznem, megteszem. 

  Akkor annyi jutott eszembe, miközben nyeltem vissza a tehetetlen düh könnyeit, hogy annyira, de annyira szeretnék képzett ketrecharcos lenni viking testfelépítéssel! Ülnék apu nyakán, és miközben picit csavargatom a karját, kedélyesen eldiskurálnék vele felelős szülői viselkedésen, meg indulatkezelésen. 

  Hazaérve sem tudtam megnyugodni, zakatolt az agyam. Elindultam fürdeni, épp előtte megjött a fiam. Gyors puszi után beléptem a kádba, és ahogy elkezdtem zuhanyozni, hirtelen csapott belém: "Ha magadat gyógyítod, a világ is gyógyul." Az egész világot nem tudom megváltani. Minden ártatlan gyerek felé lendülő bántalmazó kezet nem tudok megállítani. De azt már megtettem, hogy a saját női klánom felől áradó mérgező, bántó energiát kidolgoztam magamból. 

  És ekkor tudatosult bennem, miért is kellett beülnöm a családállítós előadásra. Utána az volt bennem ugyanis, hogy én már mindent láttam a saját családrendszeremben. A kis jelenetben én voltam az anya, aki beállt a nagymamával szemben és védte a lányát. 

  Kívánom, hogy minél többen találjunk rá a gyógyító útra, ami segít, hogy átírjuk az ártó generációs mintákat, és szülessen sok-sok Tündérke, aki megmutatja a világnak a boldog létezés csodáját!

  Nem vagyok tisztában a tündérkislányok személyiségi jogaival, így Tündérkéről nem osztok meg képet 😊 Arról a partszakaszról viszont igen, ahol apró lábacskáival a kavicsokon és kagylóhéjakon átküzdve magát fölfedezte a világot 🐬