Ivett fogorvoshoz megy

  Nagyjából két hete fura bizsergető érzés jelentkezett a bal felső fogsoromban, nem az a jóféle, inkább vészjósló. Különös tekintettel arra, hogy szakmai tudásomat ilyenkor arra használom, minél rémisztőbb diagnózisokat állítsak fel.

 A korrektség jegyében előszedtem otthon a piperetükrömet, azzal igyekeztem feltérképezni a viszonyokat. Találtam két gyanús fogat, rohantam hát röntgenre. Az meghökkentő módon semmit nem mutatott. Ha saját betegemről van szó, ilyenkor a szememnek hiszek, és még soha nem csalódtam. 

 Most bejártam a szabályos utat. Először rtg. konzultációra invitáltam a kollégámat, ő is azt mondta, hogy semmit nem lát, de én erősködtem, azért nézzen meg. És bizony velem értett egyet, a két fog közül az elsőt egyértelműen lyukasnak látta, úgyhogy fittyet hányva a képalkotó eljárásokra megbeszéltük, hogy kifúrja (én már akkor fogadtam volna vele, hogy az kettő lesz). 

 Valójában a fogorvos jött hozzám 😃 Mivel most az ő rendelőjében dolgozom, és a műszakom után jött, én vártam őt. Idegesen. Okom nem volt rá, hiszen aranykeze van, de én már csak ilyen izgulós fajta vagyok....mint kiderült, annál sokkal rosszabb is tudok lenni.

 Amikor kérdezte, adjon-e egy kis érzéstelenítőt, finoman ráüvöltöttem, hogy nagyot! Érdekes, mert általában tudok tűrni, tört már el ez-az, szültem is, de a fogfájást semmilyen szinten nem bírom. Végtelen nyugalommal beadott egy jó erőset. Miközben ellátott egy másik beteget, elkezdtem zsibbadozni, és az asszisztensnőmmel rendelői rémtörténetekkel szórakoztattuk egymást (elismerem, mi egészségügyisek kívülről szemlélve olykor beteg állatoknak tűnünk, ahogy csillogó szemekkel beszélünk vérzésről, gennyről, miegymás). Amúgy ő nyert, olyan horrortörténetet mesélt, én visszavágtam azzal, ahogy a saját kiakadt állkapcsomat visszatettem egyszer. Utána azzal villogtam, hogy tudom, mit kell csinálni anafilaxiás sokk esetén (ennek még történetünk szempontjából lesz jelentősége). 

 Egyre durvábban zsibbadtam, a bal szemem is reagált picit az érzéstelenítőre. Érdekes, hogy a saját riogatásomra remekül használom az ismereteimet, bezzeg amikor az segítene, átmegyek dilettánsba! Azért se jutott eszembe, hogy ez nem gyakran, de előfordul (én is csináltam már ilyet nem egyszer), teljesen ártalmatlan, a zsibbadással együtt elmúlik. Elkezdtem csendesen aggódni. 

 Aztán nehezedett a nyelés. Ez se mindenkinél jelentkezik, de én extrém érzékeny vagyok az érzéstelenítőre (sok egyéb mellett 😀 ). Mégis teljes realitással vetődött föl bennem, hogy kezdődő anafilaxiás sokkom van. Még meg is örültem, hogy épp most esett szó róla, az asszisztensnőm tudja majd, mit kell csinálni, hogy életben maradjak, amíg kiér a mentő. 

 Közben megérkezett a kollégám kedves mosolyával és nekiláttunk-volna. De nem ment rendesen a szájnyitás. SZÁJZÁR!-üvöltötte bennem a tébolyodott hang. Hogy ebből hogy következett a "meg fogok halni!", sosem fogom megfejteni. Szóval végtelen kreativitással belehergeltem magam egy csendes pánikrohamba. 

 Arra azért büszke vagyok, hogy nem engedtem szabadjára a démont, becsuktam a szemem, és igyekeztem befelé figyelni. Nem ment teljesen, éreztem, hogy szegény kollégám kínlódik, hogy odaférjen a fogaimhoz, így felváltva vártam a megváltó halált és sajnáltam őt. 

 A kezelés közepén erős késztetést éreztem, hogy magamhoz rántsam a pólójánál fogva, és odahörögjem neki: "Segíts!" Egy másik mélyponton az asszisztensnőmet akartam megkérni, hogy mentsen meg, de szerencsére akkor nem sikerült felvenni a szemkontaktust. Végül megadtam magam a sorsomnak, vártam az elkerülhetetlent. Erre egy szelíd hang megkért, hogy harapjak rá (mármint az artikulációs papírra, hogy ellenőrizze a tömést). Ne már, hiszen akkor kész vagyunk! És még élek! Lelkesen rágicsáltam, aztán kiugrottam a székből és rohantam, hogy ellenőrizzem a tükörben a nemlétező szájzáram mértékét. 

 Még kicsit megilletődve összeszedelődzködtem, hazafele beugrottam a boltba, hogy néhány vevőt a mosolyommal ijesztgessek, aztán itthon egyik pillanatról a másikra elmúlt a furcsa nyitási érzet. Először bosszankodtam, hogy miért nem picit hamarabb, aztán eszembe jutott: így tudok enni! 

 Így túl az egészen elmerengtem az emberi psziché rejtelmein. Elég sok durva dolgon vagyok túl, voltam többször életveszélyben, sokat bírok. Ha valaki nekem azt mondja, hogy a következő halálközeli élményemet egy ártatlan fogászati kezelés közben élem át, az arcába röhögök.

 Most inkább annyit mondok: az ég óvjon mindannyiunkat egy újabb szuvasodástól! Megyek fogat mosni 😃