A tünde és a hobbit

   A cím valójában kicsit megtévesztő. Történetem antihőse ihlette, aki saját magát nevezte el hobbitnak közösségileg. Mivel filmélményem szerint a hobbitok nagy része kedves, sőt, kifejezetten hősies tagjaik is vannak, sokkal inkább lehetne gonosz manó, vagy kullancs. Engem pedig szerepem szerint inkább megilletne a  "hülye-picsa-aki-még-mindig-nem-tanulta-meg-a-leckét" név. De ez olyan hosszú, és Pál Feri is megmondta, hogy bánjunk jól magunkkal, szóval nagyvonalúan engedélyezem, hogy én legyek a naiv tünde.

  Az úgy kezdődött, hogy elmentem egy buszos külföldi túrára. Az utolsó sorban kaptam helyet, két fantasztikus nővel ültem egy sorban. Tíz perc alatt összehangolódtunk, és konkrétan végig dumáltuk az utat. Nagyon hálás voltam az univerzumnak, eleve remek hangulatban vágtam neki a túrának. Ott mindenki ment a maga tempójában, néha összeakadtunk utastársnőimmel, néha másokkal beszélgettünk. 

  A túra második felében mellém sodródott a hobbit. Elkezdett velem beszélgetni. Először nagyon kedvesnek, közvetlennek tűnt (a gizmo is az, amíg nem éri víz!). Kicsit zavart, hogy nem sikerült mellette két összefüggő mondatot elmondanom, utóbb a természet hangjait is teljesen elnyomta a folyamatos szövegelése. Finoman meg is jegyeztem, hogy férfit még nem hallottam ennyit beszélni. Sajnos bóknak tekintette...

  Aztán elkezdett fényképezni. Mármint engem. Az hagyján, hogy az én telómmal csinált rólam, utóbb önhatalmúlag az övével folytatta, mondván, hogy átküldi. Igen, a jelek. Azok a fránya jelek. Ekkor már egy fura balsejtelem megjelent bennem. Igyekeztem elszakadni tőle, de valahogy mindig felbukkant, lerázhatatlan volt. Jött a létrás rész, rám tukmálta a kesztyűjét. Aztán egyik túratársunktól kért egy közös képet, és rám parancsolt (nem viccelek!), hogy karoljak bele. Akkor kellett volna nem kedvesnek lenni. Sajnos nem sikerült. 

  Utána kicsit visszavett, egész jót beszélgettünk. Csinált gyorsan egy csoportot, hogy tudjunk egymásnak képeket küldeni, talán négyen voltunk benne. Ez teljesen rendben volt. A hazaút megint csajos dumával, majd szundikálással telt. 

  Másnap rám írt, hogy ő is bejelentkezne a vízitúrára, amiről előző nap beszéltem neki. Ugye nem gond? Mert már megtette! Itt már a belső figyelmeztető hang kezdett felerősödni. Persze elnyomtam, nem baj, elhülyéskedünk, aztán többet úgyse látom. Nos, ő másképp gondolta. Még a túrán beszélt egy filmről, és elküldött egy moziműsort. Még ugyanebben az üzenetben megírta, hogy elsózta az ebédet, reméli, nem lesz szerelmes. Gondoltam, elég, ha figyelmen kívül hagyom mindkét utalást, érteni fog belőle. Nem, le lettem szúrva, hogy miért nem reagálok a mozira, ő intéz mindent (mi van???!!!). Mély levegőt vettem, és igyekeztem a legkevésbé bántó módon, de nagyon egyértelműen fogalmazni: szurkolok neki, hogy szerelmes legyen, de ne belém, mert részemről semmi esély. 

  Egész intelligensen annyit felelt, hogy sajnálja, legalább tudja, hányadán állunk (végre!), és "Csak a szokásos." Hát, ha mindenkire így rámozdul, aki két kedves szót vált vele, valószínűleg sok csalódás érhette már. Utólag idéztem fel, hogy először a mellette ülő nővel mélyedt nagy beszélgetésbe, aztán az én egyik szomszédomnak akart mindenáron eurót adni (hosszú sztori, bele se megyek), szóval épphogy dobogós voltam szíve választottjainak aznapi sorában. És képzeljetek el három elképesztően eltérő stílust külsőre és belsőleg is. Elmondhatjuk, nincs konkrét zsánere, ami leszűkítené a párkeresést. 

  Már nem vártam annyira a vízitúrát. Úgy éreztem, döntési patthelyzetbe kerültem. Ha nem megyek el, kitúrt a saját klassz kis programomból. Ha elmegyek, akárhogy is, feszélyezni fog a jelenléte. Bassza meg! Végül úgy döntöttem, elmegyek, de semmi esetre se ülök vele egy kajakba. Motiváltam magam: "senkinek nincs hatalma fölötted, csak ha te engedélyt adsz neki". 

  Hobbitunk úgy érezte, ez nem a megfelelő lezárás számára. Két nappal később írt egy hosszú üzenetet (megérte sokáig gondolkodni, nagyon ütős lett), amelyben részletesen kifejtette, hogy nem is érez semmi komolyat irántam, sajnálja, hogy kiakasztott engem a viccelődése, szeret evezni, reméli, nem értem félre, hogy ő is megy tőlem teljesen függetlenül. Próbálja felidézni, mi fogta meg bennem, de már elfelejtette. A mozis ötletre valószínűleg nem volt frappáns magyarázata, így elegánsan kihagyta.

  Így is van! Gázlángozzál, te nagyon nyomorult, én vagyok a hülye, nem te másztál rám levakarhatatlanul. Na, ekkor érdemeltem ki végérvényesen a fenti hosszú nevet. Nekem ugyanis kétszeres túlélőként másodpercek alatt kilométerekről ki kéne szagolnom a nárcisztikus barmokat, és megfelelően reagálni (sehogy). Így utólag persze, hogy csokorba tudtam szedni a jellegzetességeket:

-válogatás nélkül bárkire mozdul, aki reagál rá

-nagyon kedves, megnyerő, barátságos, igazi társasági ember (ezzel ugye az a gond, hogy ilyen azért normálisan is van, nem lehet élből utálni valakit, mert jó vele beszélgetni)

-azért a beszélgetésben elég hamar az ő személye lett fontos, a történeteiben ő volt a hős apa, akinek remek a kapcsolata a gyerekeivel, hiszen mindent megtesz értük, szemben a gonosz volt nejével (valószínűleg bárki beszél az exemmel, ugyanilyen boszorkánynak fest le)

-ha elmegyek vele moziba, nem kizárt, hogy még ott megkéri a kezem, vagy legkésőbb a vízitúra végén

-amikor kudarcba fulladt az udvarlás, azonnal én lettem a bűnbak, aki mindent félreért, nem jól látja a helyzetet

  De az univerzum ismét kegyes volt hozzám: tegnap épp a parkban olvasgattam, amikor jött az email, hogy a vízitúra sajnálatos módon elmarad. Őszinte leszek: a fentiek fényében én alig sajnáltam. Sőt semennyire! Lendületből letiltottam a hobbitot, vigyorogva hálát rebegtem a csodálatos és kreatív megoldásért, és tovább olvastam kisimulva, boldogan. 

  Azért picit elkámpicsorodtam, hogy még mindig ezt a leckét ismétlem, de úgy döntöttem, nem bántom magam. Eszembe jutott egy zseniális film, Az igenember. Arra jutottam, én leszek a nemember. Mert az, hogy igent mondunk az életre és a kalandokra, nem jelenti azt, hogy minden seggfejre igent kell mondanunk. 

  Say no to narcissism! 😀 Egyszer bekattanok, csináltatok egy ilyen pólót...