Balatoni indián nyár

   Na, ma se alszom sokat 😃 De jár egy kis lazítás a sok súlyos energia után-nekem is, nektek is. Előző írásomban kifejtettem, mi inspirált mai balatoni utazásomra (aki nem olvassa szorgosan minden bejegyzésemet, így járt 😉 )

  Mini nyaralásom első felében a dark side eléggé lefoglalt, aztán valahol a szokásos Nutellás palacsintámnál fordult a helyzet 😃 Úgy gondolom, sokan lebecsülik az édesség erejét. Nálam hihetetlenül erős regeneratív hatása van: megnyugszom, kisimulok, vidámabban tekintek a jövőre. És itt kell kiemelnem a kedvenc büfém kedélyjavító hatását. Mindenki nagyon aranyos, és az ételt kis kártyák fejében kapjuk meg, amelyen mese-és filmhősök, illetve maguk a filmcímek szerepelnek. A múltkor Mufasa voltam! 

  Mai úszásaim a vízhőfoknak köszönhetően igen dinamikusak voltak. Azért jó mélyre beúsztam mindhárom alkalommal. A második "hazaúszásnál" (a part felé) jutott eszembe, nem felelőtlenség-e, ha begörcsöl a lábam, vagy ilyesmi, igen szégyenletes halál lenne számomra vízbe fulladni. Játékos belső hangom ennyit reagált: "Ősbizalom, Ivett!" Egyetértettem vele, nekem a víz a barátom, semmi bajom nem eshet. 

  Utolsó alkalommal tőlem jobbra egy férfi sétált, óvatosan nézegetett mindenfelé. Magamban mosolyogtam rajta...aztán a balra kb egy méterre kiugró nagyobb halat élénk sikoltással és sasszéval reagáltam le. Na, akkor már ő vigyorgott: "Ugye?"  "Ja."-feleltem. Aztán kiegészítettem azzal, hogy a kis halakkal semmi bajom, de ez azért ijesztő volt. Emberem meg szépen elmagyarázta, hogy épp azért húzódnak kijjebb a nagyobbak, mert a táplálékuk is ide merészkedik. Vidáman feleltem: majd gyorsan úszom, hogy ne érjenek utol 😀 És belevetettem magam a vízbe. 

  Aztán estére összesűrűsödtek az események. Elzarándokoltam a büfébe a már szintén tradícionálisnak számító lángosért. Magamnak választottam kártyát (engedéllyel! 😃 ). Csak később esett le, hogy a spontán választott Star wars milyen szépen passzolt a mai energiához. Hát gyerekek, tényleg az Erő legyen velem, mert nekem, kérem szépen, halmazati karmám van! 😃 Ezt a fogalmat ma alkottam, szerintem remekül leírja a jelenlegi helyzetemet. Miközben várakoztam, leült mellém egy pár a tündéri kislányukkal, aki nagy felfedező volt. Még bizonytalanul járt, de bátran körbe sétált és ismerkedett. Mindenáron bele akart inni az üdítőmbe, aztán egy férfi karórája iránt érdeklődött, kokettált a büféssel, imádnivaló volt! 

  Legutóbb a büfé tulaja nagyon extra cappuccino-t készített nekem, mézzel-csokiöntettel-fahéjjal, isteni volt. És bár a palacsintához már ittam egyet (az olyan kis egyszerű volt), úgy éreztem, jár a kényeztetés (ja, és csodálkozom, hogy nem bírok aludni...). Most az egyik nő volt, előadtam a kérésemet. Nagyon aranyos volt, megcsinálta, sőt, a csokiöntetből virágot formázott nekem! 💚

  Na ezt nevezem én igazi vendéglátásnak! Lesétáltam a partra, leültem egy padra, eldöntöttem, nem sietek, megnézem a naplementét. Ekkor egy nő megjelent a kutyájával és a derekára erősített rádióval, ami üvöltötte a híreket: "ukrán helyzet", "tragikus", "felszólította". Ültem a gyönyörű kávémmal, először megpróbáltam kizárni, de úgy forgolódott a hölgy, hogy egyre hangosabban hallatszott. Fújtam egyet magamban, felálltam és elsétáltam. Akkor vettem észre, hogy kis barátnőm ott van a szüleivel. Meglátott, és átkérezkedett az apjától hozzám. Azt a gyönyörűséget, ahogy a pici karjaival átfont, és közben mosolygott rám! Aki nem ölelt kisgyereket, nem tudja, mi a tiszta, feltétel nélküli szeretet. Csodálatos ajándék volt! 💗

  A szüleinek nevetgélve meséltem, hogy a rádiós hölgy elől menekülök, aztán elköszöntünk. Leültem egy padra, picit lehunytam a szemem, élveztem a békés csendet. Aztán az a fura képzetem támadt, hogy megint hallom a rádiót. Felnéztem: a kutyás hölgy különös vonzást érezhetett, mert utánam jött! Akkor már nem bírtam visszafogni magam, felröhögtem, és visszasétáltam kiindulási helyemre. Oda már nem követett.

  Közben a naplemente varázslatos színeket festett az égre. Felálltam, hogy fotózzak, egy nő épp akkor szólt a férjének, hogy csináljon egy képet, amikor a partra értem. Felnevetett, és viccesen mondta: "Köszi, hogy csináltál." Én lazán annyit feleltem, hogy szívesen elküldöm neki, ha akarja. Meglepett, mert azonnal diktálta az emailcímét 😀. Át is küldtem az összeset, mire hazaértem, már várt a köszönő emailje.

  Aztán ő bátran bement a vízbe, én pedig teljesen átadtam magam a naplemente szépségének... Akkor a kikötő felől egy öblös férfihang kezdett üvölteni: "Mit képzeltek magatokról, hol marad a tisztelet?!!! (akinek üvöltéssel kell kivívnia a tiszteletet, ott szerény véleményem szerint vele van a baj) Én vagyok az admirális, ti a kutyák!!! (a kölcsönös tisztelet fogalmát azért valaki megtaníthatta volna neki) Katonaság kellene nektek, hogy megtanuljátok, mi a rend!!!"(hát apám, ha ezt a stílust a katonaságnál sajátítottad el, az ég óvja ettől a gyerekeket). Aztán még hosszan folytatta. Végig üvöltve persze. Már mindenki őt figyelte a parton (gondolom, erre vágyott). Éreztem, hogy az ő hangjától akkor szabadulhatnék, ha átsétálok egy másik strandra. Így inkább beépítettem a naplemente élményébe, hogy sajnos sok az olyan barom, aki a kisebbrendűségi komplexusát gyerekeken vezeti le, és vajon ki az az elmebeteg szülő, aki egy ilyen kezébe adja a gyerekét.  Arra gondoltam, ebben a történetben ő a kutya, aki csak ugat, de ha igazi férfival kerülne szembe, behúzott farokkal somfordálna el. 

  Közben a Nap cseppet sem zaklatta fel magát sem a rádiós hölgyön, sem az üvöltöző férfin. Előadta gyönyörű műsorát, ahogy minden este. Én pedig hálás voltam, hogy végig nézhettem.