Az áspis kígyó

  Volt nekem tavaly egy szenzációsan sikerült munkahely váltásom, csodálatos kis csapatba kerültem. A költözéskor egyetlen fura megélésem volt. Az én drága kollégám megmutatta, hova pakolhatok be. A kezdés előtti hétvégén nagy lelkesedéssel törölgettem ki a polcokat, rendezkedtem. Aztán amikor mentem be, az asszisztensnője nekem esett, hogy mit képzelek én, oda nem pakolhatok. Érdekesség: addig a távozó kolléga ott maradt cuccai voltak ott, meg néhány tartalék eszköz. Az egész elfért egy polcon. 

 Éreztem, hogy csak "ki a kakas a szemétdombon"-t játszunk, ezért nem is mentem bele, szépen visszacuccoltam a dolgokat. Az úgy nem jó, neki az ÖSSZES polcra szüksége van. Akkor már kinyílt a bicska a zsebemben. Másnapra telepakolta papírtörlőkkel, meg más tartalék dolgokkal a polcokat (ezzel a másik részen üresedtek ki polcok, de ahhoz nekem nem lehet hozzáférésem, nem is lenne logikus használni). Ez nagyjából egy rosszul nevelt ötéves színvonala, nem is süllyedtem le a szintjére, a kollégámnak azért jeleztem, hogy nem tartom normálisnak a viselkedését. Amúgy ő mesélte, hogy egyszer egy szerelőtől kapta a címben szereplő becenevet. 

 Leültem szépen, és arra gondoltam: én itt akarok dolgozni, mindenki más nagyon rendes, nem hagyom, hogy egy hülye elrontsa a kedvemet. (Amúgy is rég megfogalmaztam már egy tapasztalatomat: mindenhol van egy hülye. Ez statisztika 😃 ) Szerencsére nem a főnököm, sőt, még egy szinten sem vagyunk, nem szokásom, de ha szükséges, megmutatom, hol a helye. Valószínűleg érezhető volt a kisugárzásomon, de nem mert többet belém kötni. Én nem foglalkoztam vele, az asszisztensnőm azért mesélt hajmeresztő dolgokat, őt például azzal zrikálta, milyen ruhában dolgozik. Na most, ha nekem, a főnökének megfelel az öltözéke, akkor mi köze ennek a perszónának hozzá? Megígértem, ha a jelenlétemben köt bele, odaállok. Persze nem merte, a hátam mögött basztatta még pár dologgal. Ha ott voltam, csak bájolgott, cseverészett. Így  telt el a tavalyi év, számomra nyugalomban.

  Aztán jött 2024, a Sárkány éve, ide nekem a világot! Na, ez úgy kezdődött, hogy rám írt az asszisztensnőm, lebetegedett. A lánya is, aki első tippem volt, hogy segítsen. Nem baj, amíg szépen meggyógyul, van fix helyettese. Ő elköltözött. Itt már nyeltem egyet. Akit még a kollégám javasolt, nem ért rá, saját jelöltem külföldön. Ez nem egy szerencseszéria. Jól van, Ivett, dolgoztál egyedül, menni fog. 

  Bementem, akkor még ott volt az előző műszak. Kígyócskám így indított: "Na találtál valakit?" Mondtam, hogy nem. Felébredt bennem a remény, hátha felajánlja a segítségét, én nem akartam megkérni, mert tavaly kétszer utasította vissza az asszisztensnőmet, egyszer engem, amikor segítséget kértünk tőle. Akkor megfogadtam, ez volt az utolsó. De nagyon szar egyedül dolgozni! Gyorsan kiábrándított: "Akkor egyedül dolgozol?" Visszavágtam: "Ha nem segítesz..." Elkezdett károgni, hogy ő már az egész délelőttöt végig dolgozta, leszakad a dereka, segítsenek a fiatalok (nem tudom, konkrétan kire gondolt). Még a kollégám is megszólalt szelíden (végül is nem utasíthatta): "Pedig azt gondoltam, segíteni fogsz."  Tovább hőbörgött, hogy ő aztán nem. 

  Amikor a kollégám végzett, Áspis még maradt depurálni (mert ő dentálhigiénikus is ám!). Üldögélt, amíg várta a betegét, és nézte, ahogy kínlódom. Egyetlen műszert nem vett ki a fertőtlenítőből, hogy legalább annyival kevesebb dolgom legyen. A saját szennyesét viszont ott hagyta. 

  Beleszaladtam egy nehezebb munkába, mint amire számítottam. Szerencsére nekem csodálatos betegeim vannak, épp egy srácot kezeltem, és az édesanyját kértem meg, legyen olyan drága, és segítsen. Nagyon jó fej volt, még élvezte is 💚  Közben végzett a kígyófajzat és indult haza. Ahogy csörtetett át a rendelőn, látta, mit csinálunk, és még be is szólt: "Nahát, segít anya a kezelésben? Jól van, ügyes." Akkor majdnem megütöttem. 

  Hazaérve dúltam-fúltam. Elsőként egy rokon bácsi megjegyzése jutott eszembe: "Ne dühöngj! A harag árt a szépségednek." Röhögtem egyet,  kicsit oldódott bennem a feszültség, aztán csak kattogtam tovább. Jött a következő rendelés, és jött Áspis is, természetesen csak maga miatt. Mai napig nem kezelem túl jól a konfliktushelyzeteket. Hogy viselkedjek? Beszéljek vele? Minek? Pontosan tudja ő, mekkora genyaság, amit csinál, és élvezi, hogy megteheti. Ha nekiesem, még boldog lesz, hogy tényleg felhúzott. 

  Nekem egyébként felfoghatatlan ez a hozzáállás. Lehet, hogy szerencsés is vagyok, de többnyire olyan kollégákkal volt és van dolgom, akikkel segítjük, támogatjuk egymást, ahol tudjuk, én így szocializálódtam. Nem állítom, hogy nem volt más tapasztalatom, de szerencsére nagyon ritkán. 

  Végül azt tettem, amiben jó vagyok: hallgattam. Eleinte próbált beszélgetést kezdeményezni, de aztán feladta. Én rá se néztem, tettem a dolgomat, beszélgettem a betegeimmel, amikor volt egy kis szünetem, átlátogattam a szomszédba. A végén szép rendet tettem, az ő szennyesét megint ott hagytam, ahogy az előző rendelésen. 

  Aztán emlékeztettem magam, hogy én ezt a leckét már igen sokszor ismételtem egy másik személlyel, amíg megtanultam: ne várj normális viselkedést attól, aki képtelen rá! És ehhez nem kell nárcisztikusnak lenni. Elég, ha simán gyökér valaki. 

  Zárszóként szeretném megjegyezni: a napokban volt egy igen felelőtlen Fb posztom.

Ezt úgy módosítanám: Kedves 2024! Örülök, hogy itt vagy, kérlek, légy egy kicsit kíméletesebb velem a többi 359 napon! Köszi! 😃