A szentjánosbogarak szerelmi élete

   Már a hóvirágzáskor szívem csücske lett az Alcsúti Arborétum. Olyan csodálatos élmény volt, el is döntöttem, hogy hagyománnyá teszem. És mivel azóta elkötelezett rajongója vagyok az arborétumnak, feldobta az új programot: szentjánosbogár-rajzás. Hú, de izgalmasan hangzott! 

  Azért volt bennem némi félsz, sose volt még részem ilyenben, és felrémlett előttem, ahogy a bogarak vadul szálldosnak körülöttem, esetleg rám is. Ezen a ponton erősen dilemmáztam a hosszúnadrág-magasnyakú pulcsi kombón. Aztán a hőség és a józan ész hatására sort-póló mellett tettem le a voksomat. 

  Épp legújabb betegségemből lábaltam kifele, de nem maradt sok időm, a program csak vasárnapig tartott. Így a napforduló varázslatos estéjén indultam útnak. A telefonban javasolták, hogy érjek oda 8-ra, engedelmesen meg is érkeztem. Úgy döntöttem, szokásomtól eltérően bevállalom a csoportos vezetést (falkában mégis nagyobb biztonságban vagyok egy esetleges bogártámadás esetén), addig viszont volt még idő, így bátran indultam egy rövid sétára. Ki volt jelölve az útvonal, ami persze folyton arra ingerelt, hogy letérjek róla. Közben tudatosult, hogy egyelőre a szúnyogok jelentik a nagyobb veszélyt, és átkoztam magam, hogy elfelejtettem hozni ellenük sprayt. 

  Még így sötétedéskor is gyönyörű volt a park. Kiírás szerint 3 turnus volt, fél 9, háromnegyed 9 és 9. Én háromnegyed előtt a bejáratnál voltam, de sehol senki. Újra nekivágtam, szerencsémre, mert 9 előtt kicsivel a kastélyromnál egy nagyobb tömegbe szaladtam, és mintha csak rám várt volna, ahogy elhelyezkedtem a lépcsőn, a vezető hölgy elkezdett mesélni. Először az arborétum történetéről mesélt, már az is érdekes volt. 

  Aztán beszélt a szentjánosbogarakról. És kérem, egy csodálatosan tragikus szerelmi történet bontakozott ki! Ezek a bogarak két évig lárva állapotban csigákon és lárvákon élnek (remélhetőleg nem egymást eszik!), aztán kifejlődnek. Most jön a csavar: a kifejlett példányoknak nincs rágószervük! Jön az este, elkezdik fénymorze játékukat, ennek segítségével rátalálnak az igazira és csak szexelnek és szexelnek 10 napig-két hétig. Petét raknak, és éhen halnak, így teljesedik be sorsuk. Komolyan mondom, megrendültem!

  Aztán megindult a tömeg. Zajongtak, zsibogtak, a hülye szülő csak ráadta a kislányára a villogó cipőt, hogy égjen ki a retinánk. A falkához tartozás vágya exponenciálisan csökkent bennem, így az első kis keresztútnál félreálltam, és megvártam, amíg elhömpölyögnek. Még csak szürkület volt, de néhány fénylő pontocska már megjelent. Amikor végre csend és béke lett, lassan tovább sétáltam. 

  És életem egyik legvarázslatosabb, meseszerűen gyönyörű élményét éltem át! Mintha ünneplő tündérek közé csöppentem volna, ahogy a szentjánosbogarak járták násztáncukat. Bokrok mélyén, fák között, apró réteken villogtak. És olyan lassan repültek, hogy amikor egyikük egyenesen felém tartott, nevetve hajoltam félre, hogy ne zavarjam útjában. Persze most is letértem a kijelölt útról, hogy teljesen át tudjam élni az látvány intimitását. Ők csak az én kis szerelmes bogaraim voltak...

  Visszafele kicsit elégedetlenkedtem, mert a bejárat fölött nagyon erősen világított valami. Na az meg a Hold volt, pazar látvány így telihold előtt egy nappal.

  Egyetlen értékelhető képet tudtam csak csinálni, de ha behunyom a szemem, látom a villogva szálló hősszerelmes lovagokat, akiket türelmesen vár repülni nem tudó arájuk...💖