Delfintánc

  Ismét egy erőteljes saját tapasztalat indított arra, hogy írjak a témáról. Már korábban beszéltem arról, hogy egy izgalmas mutáció történt annak hatására, hogy közismertté vált maga a narcizmus fogalma. Valójában elismeréssel adózom, mert zseniális húzás: a narcisztikusok előszeretettel dobálják a másikra konfliktus esetén, hogy ő a narcisztikus. És ez azért kiváló taktika, mert eleve alacsony önértékelésű, gyenge önbizalmú ember esik könnyen a csapdájukba. Ezzel kapcsolatban a legegyszerűbb, legtisztább és megnyugtató válasz: ha egyáltalán felmerül benned a gondolat, ha van önreflexiód, akkor biztos nem vagy az. Lehetnek vonásaid? Igen. Ahogy a földkerekség minden egyes lakójának.   Amiről most szeretnék írni, az egy másik szemszög. Én magam akkor találkoztam ezzel a fogalommal, amikor már túl voltam a saját nagy háborúmon és rengeteget gyógyultam. Emlékszem az érzésre, ahogy elolvastam a cikket, és már a felénél felhördültem: pontosan leírja az exemmel való kapcsolato...

  Ha valaki hallja a szexuális abúzus fogalmát, leginkább a nemi erőszakkal azonosítja. Ez is hasonló tabu, mint a családon belüli erőszak. Bűnös, szégyenletes, és leginkább az szégyellje magát és hallgasson, akivel megtörténik!  Én ezt is másképp gondolom. Az első ember, aki visszaélt a testemmel, az anyám volt. Nem erőszakolt meg, nem okozott fájdalmat. Mindössze játszott a testemmel, és élvezte a belőlem kiváltott hatást. Nagyon kicsi voltam, fel sem fogtam, mi történik velem. Aztán sok évvel később visszatérő rémálmok segítettek kioldani a traumát.   Narcisztikus szülő gyermekeként semmilyen egészséges énhatárom nem volt, azt sem tudtam, hogy szabad nemet mondanom arra, ami nekem rossz. Ebből adódhatott, hogy az első szexuális partneremnek mindent eltűrtem. Mivel rám förmedt, ha szóltam, hogy fáj, amit csinál, igyekeztem elviselni. Megtettem, amit elvárt tőlem, még ha közben hányingerem lett, vagy visszafogottan öklendeztem is.   Azt hittem, ez a szex. ...

  Még fel sem dolgoztam teljesen a kaposvári könyvbemutató, majd az azt követő interjú élményét, és máris indulhattam Vecsésre a Róder Imre Városi Könyvtárba.   Holle anyó jól fölrázta párnáját, így számomra egyébként gyönyörű hóesésben indultam útnak. A zord idő rövid öltözködési krízist idézett elő. Végül a pragmatikus farmer-fölső kombináció helyett kitartottam eredeti ötletem mellett, édes kis miniruhában indultam útnak, vidám perceket szerezve a lakótelepen élőknek, ahogy lelkesen körbe tipegtem az autót, és lesöprögettem róla a havat.  Hagytam bőven időt az útra, ami bölcs ötletnek bizonyult. Viszonylag hamar odaértem, és röpke tíz perc alatt meghoztam a döntést, hol ideális parkolnom, így épp időben értem a könyvtárba. Nagyon kedves fogadtatásban volt részem, kaptam finom teát, és körbe is vezettek. A hely igazán barátságos, tele vidám színekkel, ami abszolút az én világom.  A könyvtár munkatársa együttérzően megjegyezte, hogy az időjárás nem a barátom. V...

  Nekem van a legcsodálatosabb barátnőm a világon! Nem egyszerűen elhívott élményfestésre, hanem konkrétan megajándékozott vele 💚  Rólam tudni kell, hogy sok tehetségem között nem szerepel a képzőművészet. Ehhez képest évek óta járok egy fantasztikus helyre, ahol alkotói-önismereti foglalkozások vannak. Azért is szeretem nagyon, mert itt nem a művészi teljesítmény, hanem a szabad önkifejezés a lényeg. Bár többször megkaptam a társaimtól, hogy az alkotásaim gyermetegek, elfogadom, hiszen sok éve őszintén bevallottam magamnak, hogy a rajzkészségem egy átlagos óvodás szintjén áll, nem beszélve arról, hogy a gyermeki részem igen erős, amit én már inkább előnynek érzek.   Amikor a barátnőm megmutatta legutóbbi alkotását, leesett az állam, és azonnal eldöntöttem magamban, hogy ilyenre én képtelen lennék. Aztán mondta, hogy indián téma lesz a következő, lenne-e kedvem vele tartani. Jaj, Ivett nagyon szeret mindent, ami indián! De én nem vagyok ilyen helyre való, na! Aztán ...

  Gyerekkorom óta különleges kötődésem van a Holdhoz. Volt egy egyszerű kis távcsövem, emlékszem, milyen lelkesen vizsgáltam vele. Különösen telihold idején volt izgalmas, ahogy még a kráterek is látszódtak. Szabad szemmel is sokat bámultam. Talán ez is az elvágyódásom része volt: bárhol szívesebben éltem volna, mint a családom poklában. (A csillagokat is imádom amúgy. Sokáig mély meggyőződésem volt, hogy én valamelyik gyönyörű, fényes csillagon születtem, és csak valami otromba tévedés révén kerültem ide.) Aztán elszakadtam tőle-ahogy a saját bensőmtől is-, majd újra fontossá vált.   Mondják, hogy a nők jobban érzik, még a ciklusuk is igazodik a Hold változásaihoz. Na az enyém öntörvényű, soha nem igazodott semmihez 😃 A lelkem viszont csendben, feltűnés nélkül fölvette a ritmusát.   Aztán jött a "tudatosodási" korszakom, amikor görcsösen figyeltem, mikor kell elengedni, és mikor új terveket elindítani. Nem volt ezzel semmi baj, csak épp a lényeget veszítettem ...

  Idén egy átfutó nátha megfúrta hagyományőrző karácsonyi túrámat. No, nem kell engem félteni: másnap reggel még köhögtem és kicsit rekedt voltam, de elintéztem annyival, hogy nem énekelni megyek. Ráadásul be tudtam gombolni a túranadrágomat, ezt jó ómennek vettem.  Mivel komoly és felelősségteljes túrázó vagyok, könnyű erdei sétát terveztem. Kékestetőre. Szerintem aranyos az a tulajdonságom, hogy kitalálok valami eszeveszett baromságot, aztán megmagyarázom magamnak, miért jó ötlet. Mondom: majd a legrövidebb útvonalon megyek fel, lefele pedig egy hosszabb, ám kevésbé meredek utat választok, minden rendben lesz, ez így nem fárasztó. Nem, persze, az ország legmagasabb pontjára felkapaszkodni igazi kis kímélő kirándulás.  Valójában a havas tájról készített képek csábítottak oda, töltekezni akartam tél hangulattal. Ugyan írta valaki, hogy nagyon kevés a hó, aki szép tájat szeretne látni, induljon korán, mert a dértől szép minden. Komolyan vettem, így a téli kirándulásoknál s...