Delfintánc

  Váratlan események gyors egymásutánjának köszönhetően pénteken Pócsmegyeren találtam magam, ahol életem második rádióinterjúja készült velem íróként.   Gondolkodás nélkül csaptam le az első alkalmas időpontra, így két napom volt felkészülni. Ez abból állt, hogy néztem az időjárás előrejelzést, és annak függvényében módosítottam, mit veszek fel. Rádióinterjúra, tudom. Egy nő akkor is legyen nő, ha hallgatják 😉  Még soha nem jártam Pócsmegyeren, a GPS-re bíztam magam. Loretta (mostanában így hívom) úgy vélte, vicces lesz, ha kompátkelést is iktat az útba. Ezzel akkor szembesültem, amikor előttem hömpölygött méltóságteljesen a Duna. Oké, a Rév felirat már finom balsejtelmet ébresztett bennem.   Odaérve kipattantam, és az előttem levő autóst kérdeztem a részletekről. Igen, mai napig megijesztenek az új helyzetek, ez vagyok én. Úgy éltem meg ezt a mások számára mindennapi rutint, mint életem legújabb kalandját. Amikor némileg megnyugodva (ha fel tudtam kormán...

  Bohó ifjúkoromat idézte a mai délután, amikor nyitott voltam a világra, és a lehetőségekre...és amelyekből hol szomorú, hol tanulságos vagy épp szórakoztató tapasztalatok születtek. Ez egy "soha nem felejtem el" élmény lett.  Egyik nap a parkban üldögéltem, amikor egy édes kutyus jött oda hozzám, majd a gazdája. Beszédbe elegyedtünk, és bemutatkoztunk egymásnak. Mentségemre szóljon, hogy nappal szemben ültem, így nem tudtam mélyebb képi benyomást szerezni, a stílusa pedig udvarias, kedves volt.   Messengeren gyors egyeztetés született egy parki sétáról. Akkor már balsejtelem kúszott belém a profilkép láttán, amiről csak annyit tudtam biztosan, hogy nem idén készült, és az alapján biztos nem jelölném randiappon. Valamiért bűvész karakter jött. Jól leszúrtam magam, nem szabad ítélkezni, mindig fontosabb a személyes benyomás. Hát megvolt.  A kedvezőbb fényviszonyok nem kedveztek az emberem esélyeinek. Rögtön a kezembe nyomott egy bonbont (határozott enyhítő körül...

  Ismét egy erőteljes saját tapasztalat indított arra, hogy írjak a témáról. Már korábban beszéltem arról, hogy egy izgalmas mutáció történt annak hatására, hogy közismertté vált maga a narcizmus fogalma. Valójában elismeréssel adózom, mert zseniális húzás: a narcisztikusok előszeretettel dobálják a másikra konfliktus esetén, hogy ő a narcisztikus. És ez azért kiváló taktika, mert eleve alacsony önértékelésű, gyenge önbizalmú ember esik könnyen a csapdájukba. Ezzel kapcsolatban a legegyszerűbb, legtisztább és megnyugtató válasz: ha egyáltalán felmerül benned a gondolat, ha van önreflexiód, akkor biztos nem vagy az. Lehetnek vonásaid? Igen. Ahogy a földkerekség minden egyes lakójának.   Amiről most szeretnék írni, az egy másik szemszög. Én magam akkor találkoztam ezzel a fogalommal, amikor már túl voltam a saját nagy háborúmon és rengeteget gyógyultam. Emlékszem az érzésre, ahogy elolvastam a cikket, és már a felénél felhördültem: pontosan leírja az exemmel való kapcsolato...

  Ha valaki hallja a szexuális abúzus fogalmát, leginkább a nemi erőszakkal azonosítja. Ez is hasonló tabu, mint a családon belüli erőszak. Bűnös, szégyenletes, és leginkább az szégyellje magát és hallgasson, akivel megtörténik!  Én ezt is másképp gondolom. Az első ember, aki visszaélt a testemmel, az anyám volt. Nem erőszakolt meg, nem okozott fájdalmat. Mindössze játszott a testemmel, és élvezte a belőlem kiváltott hatást. Nagyon kicsi voltam, fel sem fogtam, mi történik velem. Aztán sok évvel később visszatérő rémálmok segítettek kioldani a traumát.   Narcisztikus szülő gyermekeként semmilyen egészséges énhatárom nem volt, azt sem tudtam, hogy szabad nemet mondanom arra, ami nekem rossz. Ebből adódhatott, hogy az első szexuális partneremnek mindent eltűrtem. Mivel rám förmedt, ha szóltam, hogy fáj, amit csinál, igyekeztem elviselni. Megtettem, amit elvárt tőlem, még ha közben hányingerem lett, vagy visszafogottan öklendeztem is.   Azt hittem, ez a szex. ...

  Még fel sem dolgoztam teljesen a kaposvári könyvbemutató, majd az azt követő interjú élményét, és máris indulhattam Vecsésre a Róder Imre Városi Könyvtárba.   Holle anyó jól fölrázta párnáját, így számomra egyébként gyönyörű hóesésben indultam útnak. A zord idő rövid öltözködési krízist idézett elő. Végül a pragmatikus farmer-fölső kombináció helyett kitartottam eredeti ötletem mellett, édes kis miniruhában indultam útnak, vidám perceket szerezve a lakótelepen élőknek, ahogy lelkesen körbe tipegtem az autót, és lesöprögettem róla a havat.  Hagytam bőven időt az útra, ami bölcs ötletnek bizonyult. Viszonylag hamar odaértem, és röpke tíz perc alatt meghoztam a döntést, hol ideális parkolnom, így épp időben értem a könyvtárba. Nagyon kedves fogadtatásban volt részem, kaptam finom teát, és körbe is vezettek. A hely igazán barátságos, tele vidám színekkel, ami abszolút az én világom.  A könyvtár munkatársa együttérzően megjegyezte, hogy az időjárás nem a barátom. V...

  Nekem van a legcsodálatosabb barátnőm a világon! Nem egyszerűen elhívott élményfestésre, hanem konkrétan megajándékozott vele 💚  Rólam tudni kell, hogy sok tehetségem között nem szerepel a képzőművészet. Ehhez képest évek óta járok egy fantasztikus helyre, ahol alkotói-önismereti foglalkozások vannak. Azért is szeretem nagyon, mert itt nem a művészi teljesítmény, hanem a szabad önkifejezés a lényeg. Bár többször megkaptam a társaimtól, hogy az alkotásaim gyermetegek, elfogadom, hiszen sok éve őszintén bevallottam magamnak, hogy a rajzkészségem egy átlagos óvodás szintjén áll, nem beszélve arról, hogy a gyermeki részem igen erős, amit én már inkább előnynek érzek.   Amikor a barátnőm megmutatta legutóbbi alkotását, leesett az állam, és azonnal eldöntöttem magamban, hogy ilyenre én képtelen lennék. Aztán mondta, hogy indián téma lesz a következő, lenne-e kedvem vele tartani. Jaj, Ivett nagyon szeret mindent, ami indián! De én nem vagyok ilyen helyre való, na! Aztán ...