Delfintánc

  Óriási izgalommal készültem az Ünnepi Könyvhétre. Nagyjából úgy éreztem magam, mint amikor fölkerültünk a körkezelőbe, hogy igazi, élő embereket lássunk el, és arra gondoltam: mit keresek én itt? Az sokat segített, hogy itt jóval kevesebb esély volt rá, hogy kinyírok valakit-bár a könyvem méreteit és súlyát tekintve önvédelmi fegyvernek is kiváló.  Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kétszer is megjelenhettem (nem szoktam személyeskedni, de ez a hála helye: az olvasnimeno.hu és a Helyesen Magyarul jóvoltából). Szombaton indulás előtt félórával szakadt le az ég, de mire odaértem, gyönyörű napsütés és a standon egy tündéri mosolyú nő fogadott. Még volt időm egy kicsit sétálgatni. Rám jellemző módon egy sárkányos díszeket is áruló helyen cövekeltem le. Aztán eljött az én időm! Még épp csak leraktam a popsimat, amikor jött az első vásárló! Közölte, hogy nagyon megfogta a téma, gyorsan vett egy könyvet, nem akart beszélgetni, csak dedikáljam, és már ott sem volt. Könnyű vo...

  Minden könyvbemutatómra nagy lelkesedéssel készülök, a legutóbbit azonban nem várt nehezítő körülmény előzte meg. Már hétvégén gyengélkedtem, ezt igyekeztem könnyed túrával kúrálni. Nos, nem volt olyan jó ötlet. A hétfő délutánt már végig aludtam, aztán éjjel pokoli fejfájásra ébredtem. Egyik gyógyszer a másik után, hatás semmi. Ennek a fele se tréfa! Mondjam le az utolsó pillanatban? Azt már nem!  Kora délután áttámolyogtam Tündérmamához (nincsenek véletlenek!), és kértem egy jó erős kávét. Előttem csinálta, de nagyon jól ért a varázslathoz, mert nem jöttem rá, mi a különleges összetevő. Megittam egy jó adaggal, és olyan lettem, mint tini nindzsa teknőc adrenalinlöket után.   Hajat mostam, felöltöztem, és bepattantam az autóba. Mondanám, hogy Üllőig száguldottam, de nem lenne igaz, két dugóban is araszoltam, de így is időben odaértem.  Köszöntem a kert tündéreinek, aztán bevonultam (egy írónő adjon a stílusra). Az igazgatónő, Hajni nagyon kedvesen fogadott, a...

  Váratlan események gyors egymásutánjának köszönhetően pénteken Pócsmegyeren találtam magam, ahol életem második rádióinterjúja készült velem íróként.   Gondolkodás nélkül csaptam le az első alkalmas időpontra, így két napom volt felkészülni. Ez abból állt, hogy néztem az időjárás előrejelzést, és annak függvényében módosítottam, mit veszek fel. Rádióinterjúra, tudom. Egy nő akkor is legyen nő, ha hallgatják 😉  Még soha nem jártam Pócsmegyeren, a GPS-re bíztam magam. Loretta (mostanában így hívom) úgy vélte, vicces lesz, ha kompátkelést is iktat az útba. Ezzel akkor szembesültem, amikor előttem hömpölygött méltóságteljesen a Duna. Oké, a Rév felirat már finom balsejtelmet ébresztett bennem.   Odaérve kipattantam, és az előttem levő autóst kérdeztem a részletekről. Igen, mai napig megijesztenek az új helyzetek, ez vagyok én. Úgy éltem meg ezt a mások számára mindennapi rutint, mint életem legújabb kalandját. Amikor némileg megnyugodva (ha fel tudtam kormán...

  Bohó ifjúkoromat idézte a mai délután, amikor nyitott voltam a világra, és a lehetőségekre...és amelyekből hol szomorú, hol tanulságos vagy épp szórakoztató tapasztalatok születtek. Ez egy "soha nem felejtem el" élmény lett.  Egyik nap a parkban üldögéltem, amikor egy édes kutyus jött oda hozzám, majd a gazdája. Beszédbe elegyedtünk, és bemutatkoztunk egymásnak. Mentségemre szóljon, hogy nappal szemben ültem, így nem tudtam mélyebb képi benyomást szerezni, a stílusa pedig udvarias, kedves volt.   Messengeren gyors egyeztetés született egy parki sétáról. Akkor már balsejtelem kúszott belém a profilkép láttán, amiről csak annyit tudtam biztosan, hogy nem idén készült, és az alapján biztos nem jelölném randiappon. Valamiért bűvész karakter jött. Jól leszúrtam magam, nem szabad ítélkezni, mindig fontosabb a személyes benyomás. Hát megvolt.  A kedvezőbb fényviszonyok nem kedveztek az emberem esélyeinek. Rögtön a kezembe nyomott egy bonbont (határozott enyhítő körül...

  Ismét egy erőteljes saját tapasztalat indított arra, hogy írjak a témáról. Már korábban beszéltem arról, hogy egy izgalmas mutáció történt annak hatására, hogy közismertté vált maga a narcizmus fogalma. Valójában elismeréssel adózom, mert zseniális húzás: a narcisztikusok előszeretettel dobálják a másikra konfliktus esetén, hogy ő a narcisztikus. És ez azért kiváló taktika, mert eleve alacsony önértékelésű, gyenge önbizalmú ember esik könnyen a csapdájukba. Ezzel kapcsolatban a legegyszerűbb, legtisztább és megnyugtató válasz: ha egyáltalán felmerül benned a gondolat, ha van önreflexiód, akkor biztos nem vagy az. Lehetnek vonásaid? Igen. Ahogy a földkerekség minden egyes lakójának.   Amiről most szeretnék írni, az egy másik szemszög. Én magam akkor találkoztam ezzel a fogalommal, amikor már túl voltam a saját nagy háborúmon és rengeteget gyógyultam. Emlékszem az érzésre, ahogy elolvastam a cikket, és már a felénél felhördültem: pontosan leírja az exemmel való kapcsolato...

  Ha valaki hallja a szexuális abúzus fogalmát, leginkább a nemi erőszakkal azonosítja. Ez is hasonló tabu, mint a családon belüli erőszak. Bűnös, szégyenletes, és leginkább az szégyellje magát és hallgasson, akivel megtörténik!  Én ezt is másképp gondolom. Az első ember, aki visszaélt a testemmel, az anyám volt. Nem erőszakolt meg, nem okozott fájdalmat. Mindössze játszott a testemmel, és élvezte a belőlem kiváltott hatást. Nagyon kicsi voltam, fel sem fogtam, mi történik velem. Aztán sok évvel később visszatérő rémálmok segítettek kioldani a traumát.   Narcisztikus szülő gyermekeként semmilyen egészséges énhatárom nem volt, azt sem tudtam, hogy szabad nemet mondanom arra, ami nekem rossz. Ebből adódhatott, hogy az első szexuális partneremnek mindent eltűrtem. Mivel rám förmedt, ha szóltam, hogy fáj, amit csinál, igyekeztem elviselni. Megtettem, amit elvárt tőlem, még ha közben hányingerem lett, vagy visszafogottan öklendeztem is.   Azt hittem, ez a szex. ...