Delfintánc

    Ez a két mondat olyan tisztán és gyönyörűen leírja a jelenlegi helyzetemet, hogy szinte fölösleges folytatnom. Azért megteszem 😀   Voldemort visszatért. Valójában az én Voldemortom sosem tűnt el teljesen, sötét árnyékként életem része maradt, de úgy éreztem, végre jelentéktelen része. Megszűntek a harcok, a fenyegetések, a támadások. És én naivan azt hittem, végre pontot tehetek sötét történetünk végére.   Valójában annyi történt, hogy azt tette, amihez a legjobban ért: manipulált. A fiamat. Ellenem. Nagyon jól időzített. Amíg a fiam kicsi volt, és kötődött hozzám, addig erővel akarta elszakítani tőlem. Aztán taktikát váltott. Amikor megkezdődött a természetes leválás, ezt lovagolta meg. Csidi-csudi folyamatos vidámpark volt nála az élet, miközben közöttünk a fiammal jöttek a konfliktusok, ami egészséges családban a kamaszkor részeként normálisan megjelenik. Én igyekeztem határokat szabni, ott mindent szabad volt. Én megköveteltem a tanulást, ott egy álszent "ej...

  Nagyon érdekes és tanulságos megtapasztalásom volt a közelmúltban. Ért egy elég komoly kihívás, rég volt ilyen, hogy minden erőmet összeszedve kellett a túlélésre koncentrálnom. Erről később szándékozom írni, amikor megérik bennem a krízis édes gyümölcse 😊  Történt viszont, hogy rám írt egy ismerősöm egy rendszeres program indulása kapcsán, én pedig visszaírtam, hogy jelenleg nincs energiám ilyesmire. Visszakérdezett, mi az, és segíthet-e. Röviden vázoltam neki, és kértem, teszteljen nekem illóolajat, ami támogatja a jelenlegi folyamataimat. Meg is tette, minden összetevő volt hozzá, megcsináltam magamnak.   Amikor hozta az egyébként rendelt termékeket, kicsit beszélgettünk. Amikor kérdeztem, mennyit fizetek, mondta az összeget, és hozzátette: "És most a tesztelés volt az ajándékom. Mert egyébként ezt pénzért csinálom." Volt ennek a mondatnak egy picit fura felhangja bennem. Nem tudok általános véleményt mondani az orvostársadalomról, de mi, közeli kollégák mindig...

    Nem, kedveseim, nem romantikus elő-Valentin történet (pont ma kicsit morbid is lenne), nem is az anyaság felmagasztalása következik. Van nekem egy kapcsolatom, talán a leghosszabb egész életemben. Ez egy uszodához fűz, konkrétan a BVSC-hez.   Még ezer éve egy barátom ajánlotta, én pedig odaszoktam. Minden helynek van egy sajátos hangulata. Ide főleg sportolók és nyugdíjasok járnak, így vidám kakukktojásként ékelődtem be e két réteg közé.    Aztán szinte meseszerű fordulatként megépült a helyi uszoda! Érzékelhető könnyebbség a negyedórás séta, összevetve a majdnem félórás autózással, és persze a jóval olcsóbb belépőnek is örülünk.    Most viszont közel két hétre bezárt. Az első pánik után rájöttem, ha kb 20 évig be tudtam járni, talán most se halok bele (a kényelembe nagyon könnyű ám beleszokni!).    Pénteken meg is ejtettem az első úszást. Régi ismerősként üdvözöltem a helyet, kiválasztottam a legideálisabbnak tűnő sávot, a benne úszó fér...

   Hosszú kihagyás után ismét elmentem egy szervezett túrára a régóta ismert csapattal. Nos, bátran állíthatom, hogy egy egészen új és különleges élményben volt részem.   Kora reggeli találkozó után kisbusszal indultunk, hogy meghódítsuk a Polyánát (ez egy hegység Szlovákiában). A sofőr melletti két ülést gyorsan lestoppolták női túratársaim, az utolsó sorban csak a középső hely volt szabad, úgyhogy megvártam a vidám fiúkat, és beültem az ajtó mellé.    Hamar világossá vált, a mellettem ülők mitől olyan vidámak. A túlsó oldalon ülő elkezdett borokat előszedni. A harmadik üveg után viccesen érdeklődtem, italdiszkontot kíván-e nyitni Szlovákiában. Nem, egészen más tervük volt. Még nem értünk el az első pihenőig, ami bő órányira volt, de már elfogyott az első üveg. Én már az alkoholgőztől kezdtem rosszul lenni, eldöntöttem, a megállónál beszélek a túravezetővel, hogy állítsa le őket.    Nagyhangú úgy döntött, megbontja a második üveget, ekkor világossá vá...

   Az úgy kezdődött, hogy részt vettem egy elvonuláson Farkaskútvölgyben. Meseszép a hely, már érkezéskor teljesen elvarázsolt. Murvás parkoló volt kialakítva, a recepciós a lelkemre kötötte, hogy fűre ne álljak. Kiválasztottam a legfelső helyet, hogy szépen utánam tudjanak állni a többiek, én voltam ugyanis az első érkező.   Megérkezett a második résztvevő, vele jót beszélgettem, a kezdeti izgalom és feszültség szépen kioldódott (idegen társaságban mai napig feszengek eleinte). Aztán sorra jöttek a többiek, ettünk, csevegtünk. Láttam, hogy egy nagy zöld autó mégis mögém áll.   Egyszer csak lentről kiabált integetve egy szőke hölgy: "Szia! Picit belementünk az autódba! Jó kis bemutatkozás, he-he!" Ledermedtem. Az én kis Suzy Rey-m, a gyönyörűségem, aki megjárt velem sok szép helyet, és annyira, de annyira vigyáztam rá, megsérült! Torkomban gombóccal elindultam lefelé, fölkészülve a szörnyű látványra.   Leérve konstatáltam, hogy egy apró sérülés keletkezett csak ...

   Az idei nyár történései arra késztettek, hogy ismét intenzíven belemerüljek a gyermek egészséges felnövekedésének rejtelmeibe. A vicc az, hogy ugyanarra a könyvre szavaztam, amire jó pár éve, az viszont kimaradt, hogy anno is megvettem, így most két példányban van meg 😃. Ha érdekel valakit, Visszatalálunk egymáshoz? címmel a Nyitott Akadémia adta ki, és négy neves pszichológus gondolatai szerepelnek benne.   Nekem most azért is volt különösen értékes újraolvasni, mert egyszerre támogatott a saját ellopott és a fiam most megélt kamaszságában. Érdekes megfigyelnem magamon, hogy bármennyit olvasok, fejlesztem magam, amikor új korszakba lép a fiam, iszonyatos erővel törnek elő a saját sérüléseim, és egyszerre gyógyítom magam, és igyekszem neki már az egészséges mintával megjelenni.   Itt jegyzem meg, van egy olyan nézet, mely szerint a lélek leszületése előtt maga választja ki az életfeladatait, fontos tapasztalatait. Szeretném jelezni, bármit szívtam a mostani élete...

   A fiam 16 lesz ősszel. Ezt összevetve a címmel szülőtársaim, akik már túl vannak rajta, vigyorogva, akik benne, megértő sóhajjal összerakták a képet.   Ott tartottam, hogy az első nap fordulatos, eseménydús, de alapvetően sikeres volt. Viszont már ekkor elkezdődött nyaralásunk dark szakasza. Miután sikerült elintézni aznapi szállásunkat, szárnyaló örömmel vetettem bele magam a strandolásba. Vidáman ecseteltem a fiamnak, milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen gyönyörű helyet találtunk, és mekkora a kontraszt azzal a borzalmas lyukkal összevetve.   Erre flegma arccal annyit felelt: "Ez is egy lyuk." Döbbenten néztem rá. "Ezt most komolyan mondod? Te nem látod a különbséget a két szállás között???!" "Nem. Ez is egy lyuk." Nagyon csalódott voltam, aztán túltettem magam rajta.    Ő pedig elkezdte mondogatni, hogy talán még hétközben találunk szállást, de hétvégén nem valószínű....Aztán látványosan szomorkodott. Jó anyaként megkérdeztem, mi a baj. Hát, megh...